Az olasz-belga már előrehozott döntő lesz az Eb-n

2021. június 29. – 23:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Óriási meglepetéseket hoztak az Európa-bajnokság nyolcaddöntői, Dánia 4-0-ra ütötte ki Walest, a csehek 2-0-val ejtették ki a hollandokat, Svájc büntetőkkel búcsúztatta a világbajnoki címvédő Franciaországot. Ezek után a negyeddöntőkben bármi is történik, lényegében nem is beszélhetünk majd újabb meglepetésekről.

A nyolcaddöntők körét Svédország és Ukrajna zárta egymás ellen, a hosszabbításban győztes ukránok az angolok ellen játszanak majd az utolsó negyeddöntőben. A következő forduló programja egyébként így néz ki:

  • július 2., 18.00: Svájc–Spanyolország
  • július 2., 21.00: Belgium–Olaszország
  • július 3., 18.00: Csehország–Dánia
  • július 3., 21.00: Ukrajna–Anglia

A négy párharc közül egyértelműen a világranglistát vezető belgák és a világranglista hetedik helyén található olaszok mérkőzése lesz a legerősebb. A két csapat öt éve egy csoportban szerepelt az Eb-n, az első fordulóban az olaszok 3-0-ra nyertek, ennek köszönhetően ők nyerték a csoportot a belgák előtt, de végül mindketten csak a negyeddöntőig jutottak, a belgákat Wales, az olaszokat Németország (büntetőkkel) állította meg.

A tét hajszállal talán Belgium számára a nagyobb, az aranygenerációnak is nevezett csapat 1980 óta először juttathatná a legjobb a négy közé országa válogatottját, de azért a sorban 31 meccs óta veretlen olaszokat sem szabad lebecsülni.

Svájc az 1938-as vb óta először nyert párharcot bármely nagy tornát nézve az egyenes kieséses szakaszban, de abban az időben a vb egyből az egyenes kieséses szakasszal indult, tehát egy győzelemmel abszolválták ezt. A 2008-ban és 2012-ben is Európa-bajnok spanyolok az öt évvel ezelőtti gyenge, nyolcaddöntős végállomást jelentő szereplést feledtetnék, a közelmúlt alapján pedig jó eséllyel indulnak, a Nemzetek Ligájában tavaly két meccset is játszottak, egyet 1-0-ra nyertek a spanyolok, a második meccs 1-1 lett.

Az 1990-es évek retróhangulatát hozza vissza a cseh-dán párharc. A dánok csodás módon nyerték meg 1992-ben az Eb-t, a csehek négy évvel később, az 1996-os angliai tornán villantottak nagyot, amikor ezüstérmesek lettek – érdekesség, hogy mindketten a németek ellen döntőztek. A cseh sztori annyiban másabb, hogy nekik két kört kellett túlélni a döntőhöz, azokban pedig a portugálokat és franciákat verték – most a hollandok kiejtésével indultak, ami jó előjel lehet.

A két csapatnak nincs igazán erős futballmúltja, a 2010-es és a 2014-es vb előtt is egy selejtezőcsoportban voltak, illetve összefutottak a 2012-es Eb-n. Az angolok ha nem is pazar meccseken, de általában jól szerepelnek, hét meccsből négyet megnyertek és csak egyen kaptak ki. A legutóbbi két meccsük a 2014-es vb kvalifikációjában döntetlent hozott, de a svédek ellen alaposan meggyötört ukránok nem biztos, hogy szeretnének még egy hosszabbítást – ehhez valahogy fel kell majd törniük a még mindig hibátlan angol védelmet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!