Dinamo Kijev-Ferencváros: 1-0

Legfontosabb

2020. december 8. – 20:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kövesse velünk élőben a Ferencváros utolsó BL-csoportmeccsét!

Mindkét csapat 4-4 vereséggel áll, egymás ellen pedig 2-2-es döntetlenre végeztek. A Barcelonától 5-1-re és 3-0-ra, míg a Juventustól 4-1-re és 2-1-re kapott ki a Ferencváros. A Dinamo idegenben 2-1-re, otthon pedig 4-0-ra kapott ki a spanyol sztárcsapattól, a Juventusnak még gólt sem tudtak lőni: 2-0, illetve 3-0 volt annak a két meccsnek a vége.

A két csapat november 28-án találkozott először a csoportmeccsek során, az első félidő végén már 2-0-ra vezetett az addig agresszívan és magabiztosan játszót Dinamo. A második játékrészben azonban visszavettek a tempóból az ukránok, illetve a Fradi játéka is feljavult, aminek meg is lett az eredménye: az 58. percben Tokmac szépített, majd a csereként beálló Boli a 90. percben egyenlített. A 2-2-es döntetlennel a Fradi megszerezte első és eddigi egyetlen pontját az idei BL-sorozatban. A Juventus ellen nagyon közel állt az újabb pontszerzéshez a magyar bajnok, de Morata 92. percben szerzett góljával cégül győzni tudtak az olaszok

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!