Vezetett a Fradi a BL-ben, de a Juventus a 92. percben megnyerte a meccset

2020. november 24. – 23:40

Vezetett a Fradi a BL-ben, de a Juventus a 92. percben megnyerte a meccset

Másolás

Vágólapra másolva

A Bajnokok Ligája negyedik játéknapján a Ferencváros a Juventushoz látogatott. Az olaszok a második félidő legvégén őrölték fel a magyar bajnokot 2-1-re, és ezzel bebiztosították továbbjutásukat. A Fradi a jövő héten a már szintén továbbjutó Barcelonát fogadja, majd Kijevben az Európa Ligáért küzdhet tovább.

A borítóképen Cristiano Ronalo ünnepli a gólját a Reuters (Massimo Pinca) fotóján.

A két csapat november negyedikén játszott egymással a Puskás Arénában, az olaszok 4-1-re nyertek, ez a nagy különbség elsősorban azért alakult ki, mert a második félidőben könyörtelenül kihasználták a magyar védelem hibáit a szakadó esőben. Az ukrán edző, Szerhij Rebrov azt mantrázta a meccs előtt, hogy nem szabad félniük, játszanak felszabadultan, élvezzék a játékot. A Juventus három védője hiányzott, Bonucci, Demiral és Chiellini sem állt rendelkezésre, ez adhatott esélyt a Fradinak. A Budapesten duplázó Morata nem kezdett. A találkozó alakulását itt nyomon követheti.

Rebrov öt védővel küldte ki csapatát, világos volt a taktikája, a stabil védekezés utáni labdaszerzésekből veszélyt lehet teremteni. A 19. percben megtörtént az, ami a csoportkörben még nem, előnybe került a Ferencváros, mert az első helyzetét mindjárt kihasználta. Danilo veszített párharcot Tokmac ellen – hátra esett a brazil védő –, a norvég megiramodott, középre adása megpattant egy védőn, így lett a legjobb a középen zárkózó albán Myrto Uzuninak, és öt méterről a kapuba pörgette.

A Fradi vezető gólja előtti pillanat, Uzuni megelőzte Cuadradót Fotó: AFP, Miguel Medina
A Fradi vezető gólja előtti pillanat, Uzuni megelőzte Cuadradót Fotó: AFP, Miguel Medina

A Juventus nem diktált nagy iramot, egyszer vitték el a labdát gyors kényszerítővel a bal oldalon, a középre rakott labdára Dybala tökéletesen érkezett, 8 méteres lövését Dibusz nagy bravúrral rúgta ki. Arthurnak volt egy veszélyes, aztán a 35. percben jött Cristiano Ronaldo, aki Cuadrado passza után Dvalit becsapva lövőhelyzetet teremtette magának, és 19 méterről ballal a bal alsóba zúdította a labdát. Ez a találat azt is jelentette, hogy a portugál aranylabdás tizenötödik szezonjában is eredményes volt.

A félidő hajráját megnyomta a Juve, de a tizenhatos előtt tompák voltak, vagy túlkombinálták a lehetőségeiket, így igazán veszélyes helyzetet nem alakítottak ki, ahogy a játékrészt záró Fradi-szögletből sem adódott említésre méltó kapuralövés.

A második félidő első tíz percében fokozta a nyomást a Juventus, egy esetben centiken múlott, hogy a hazaadott labdát Dibusz ki tudja vágni a berobbanó Ronaldo előtt. A 60. percben még közelebb került a gólhoz a hazai csapat, 19 méterről Bernardeschi eresztett el egy nagy lövést, Dibusz tolta a bal oldali kapufára a labdát, közösen hárítottak.

A 62. percben Andrea Pirlo átalakította csapatát, hármas cserére szánta el magát, Morata, Chiesa és Kulusevski érkezett, tőlük remélte az edző az átütőerőt, mert a labdatartáshoz nem társult veszélyesség. Ebben közrejátszott a Fradi szervezettsége is, jól zárták le a területeket, erőszakosan, fegyelmezetten, olykor agresszíven, de minden esetben szívósan mozogtak, igaz nagyon visszaszorultak, így a kontrákra már nem maradt erő.

A 69. percben azonban átjátszották a mieink védelmét, Ronaldo kitűnő indítást kapott Moratatól, elsőre úgy tűnt, hogy elhúzza a labdát a kimozduló Dibusz mellett. Ám a válogatott kapus egészen hihetetlen mozdulattal utána nyúlt, és belekapott a labdába, ami Ronaldo sarkáról felperdült, és végül a kapus magához ölelhette. A portugál csatár nem hitt a szemének, hogy nem maradt előtte a labda.

A 76. percben jött az olaszok következő lehetősége, és a második kapufája. Morata viharzott el a bal oldalon, kicsit kisodródott, igazított egyet a labdán, és a rövid sarkot vette célba, de a kapufa mentett. Ezen a labdán is rajta volt Dibusz. A 82. percben Bentancur távoli lövésénél mutatott be újabb védést a magyar kapus, a szögletből nem lett semmi.

Az utolsó 10 percben már érezni lehetett, hatalmas bravúr kapujában a Fradi, mert ilyen sztárcsapattal szemben egy döntetlen is az, idegenben különösen. A Juve rendíthetetlenül ment előre – ahogy az olasz bajnokságban ehhez hozzászokhatott –, és a 92. percben egy jobb oldali akció után Morata követte középen a támadást – Cuadrado futott el –, nem túl pontos fejese után valahogy Dibusz lábai között a kapuba vánszorgott a labda. Nem sok hiányzott a bravúrhoz, ez a peches gól azonban megakadályozta, hogy a sorozat legnagyobb eredményét érje el a magyar bajnok.

„Szerencsétlen helyzet volt, mozgásommal ellentétesen jött a labda, kézzel és lábbal próbáltam belekapni, sajnos magam mögé került, és besodortam. Csalódott és mérges vagyok, a munka alapján, amit betettünk ebbe a meccsbe, megérdemeltük volna a döntetlent. Teljes mértékben felvettük a versenyt a Juventusszal. Az első félidőben volt olyan akciónk, amit elterveztünk, a másodikban azért már jobban beszorítottak. Az utolsó fejest nem sikerült megúszni. Erre a teljesítményre büszkék lehetünk, és építhetünk rá. Lehet esélyünk arra, hogy Kijevben megszerezzük a harmadik helyet” – értékelte a gólját és a meccset Dibusz Dénes az M4 mikrofonja előtt.

Szerhij Rebrov azt mondta, hogy Európa egyik legjobb csapatával szemben voltak versenyképesek. „A lefújásig kell koncentrálni játszani, de a játékosok büszkék lehetnek, jól harcoltak a Ferencvárosért.”

A csoport másik meccsén a Lionel Messit nélkülöző Barcelona a Dinamo Kijevhez látogatott, és a második félidőben pörgette fel a játékot, az első katalán gólt Dest érte el, Braithwaite duplázott, a 92. percben Griezmann állította be a végeredményt.

A Lipcse kapujában ezúttal is a válogatott elsőszámú kapusa, Gulácsi Péter állt, és Neymar tizenegyesét nem tudta egyedül hárítani. A PSG ezzel a találattal verte a németeket.

A többi eredmény:

  • E csoport: Rennes-Chelsea 1-2, Krasznodar-Sevilla 1-2 (az angol és a spanyol csapat már továbbjutott)
  • F csoport: Dortmund-Bruges 3-0, Lazio-Zenit 3-1
    1. Dortmund 9 pont, 2. Lazio 8, 3. Bruges 4, 4. Zenit 1.
  • G csoport: Dinamo Kijev – Barcelona 0-4, Juventus-Ferencváros 2-1
    A csoport állása: 1. Barcelona 12 pont, 2. Juventus 9, 3. Dinamo 1, 4. FTC 1.
  • H csoport: Manchester United – Istanbul Basaksehir 4-1, PSG-Lipcse 1-0
    A csoport állása: 1. Manchester 9 pont, 2. PSG 6, 3. Lipcse 6, 4. Basaksehir 3.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!