Ferencváros – Juventus 1-4

2020. november 4. – 20:53

frissítve

Ferencváros – Juventus 1-4
Forrás: Szabó Bernadett / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • A Barcelona elleni 5-1 és a Dinamo Kijev elleni 2-2 után a Juventust fogadja a Ferencváros a Puskás Arénában.
  • Az olasz csapat már a hetedik percben előnybe került Morata góljával, de a Fradit felrázta a találat, és bár a befejezések pontatlanok voltak, tartották az iramot az olaszokkal.
  • A második félidő első perceiben sem sokat változott a játék képe, a Fradi továbbra is pontatlanul játszott, a Juve pedig a vezetés birtokában nem erőltette túl a dolgokat.
  • A 60. percben szinte a semmiből ismét Morata volt eredményes, így 2-0-ra módosult az állás.
  • A 72. percben aztán Dybala is gólt lőtt, ezzel valószínűleg el is döntötte a meccset.
  • A 81. percben Dibusz megint hatalmasat hibázott, Dybala pedig belőtte a negyediket.
  • A hajrában végül Bolinak több kimaradt helyzet után összejött a szépítés, így lett 4-1 a vége.

Kövesse velünk élőben a Ferencváros – Juventus meccset:

A két csapat többször találkozott már egymással az európai kupaporondon: egyszer 1962-ben a Mitropa Kupában, ahol a Juventus győzött 1-0–ra a Népstadionban, aztán 1965-ben, a Vásárvárosok Kupájának döntőjében, ahol a magyar csapat Fenyvesi Máté 74. percben szerzett góljával győzni is tudott. A Fradinak – illetve a magyar focinak – nemzetközi szinten azóta is ez az egyetlen kupasikere, a Juventus viszont ennél jóval eredményesebb, a Bajnokok Ligáját illetve annak elődjét, a BEK-et például kétszer nyerte meg.

A Juventus az UEFA sorozataiban ezen kívül kétszer találkozott magyar csapattal, 1973-ban a BEK negyeddöntőjében az Újpestet verte ki, 1979-ben pedig a Kupagyőztesek Európa Kupájának első fordulójában a Győri ETO-t ejtette ki 3-2-es összesítéssel. A Fradi ezekben a sorozatokban eddig egyszer játszott olasz ellenféllel, 1966-ban a BEK negyeddöntőjében az Intertől kapott ki 5-1-es összesítéssel.

A Fradi női csapata még kedden lépett pályára a luxemburgi Racing FC Union ellen a női Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a Groupama Arénában, és magabiztos, 6-1-es győzelemmel jutottak tovább a következő körbe. Innen a győztesek már a harminckettes főtáblára kerülnek majd.

Mióta Andrea Pirlo a nyáron átvette a Juventus vezetését, elég hullámzó volt a csapat formája. A Serie A-ban ugyan veretlenül a harmadik helyen állnak, de a három győzelem mellett három döntetlen is becsúszott, ebből kettő nagy meglepetésre a Verona és a Crotone ellen. Az olaszok ráadásul a BL-ben sem domináltak, a Dinamo elleni győzelem után múlt héten kikaptak a sokkal veszélyesebben játszó Barcelonától – Pirlo a meccs után azzal védekezett, hogy a csapat még épülőfélben van, és egy hosszú út elején járnak.

A hullámzáshoz persze hozzátartozik, hogy az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo koronavírus-fertőzése miatt október 11-e óta egészen a múlt hétvégéig nem játszhatott. Vasárnap végül a Spezia otthonában már pályára küldték, és rögtön szerzett is két gólt, a Juve pedig ismét győzni tudott a bajnokságban. Ronaldo most a BL-ben is pályára léphet, csapata múlt heti veresége, és általános kínlódása után pedig alighanem a szokásosnál is jobban fel lesz majd tüzelve. Így a Fradi védelmétől valószínűleg extra fog kelleni, hogy megállítsák a portugált és a Juventust.

Forrás: Massimo Pinca / Reuters
Forrás: Massimo Pinca / Reuters

A Juventus az első körben 2-0-s győzelmet aratott a Dinamo Kijev vendégeként, a múlt héten azonban hazai pályán ugyanilyen arányban kikapott a Barcelonától. A Fradi az első meccsén szintén a Barcától kapott ki 5-1-re, és múlt héten hazai pályán a Dinamo Kijev ellen is 0-2-es hátrányba került, de a második félidőben egyenlített, és 2-2-es döntetlent játszott az ukránokkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!