Legutóbb a Fradi nyert a nemzetközi porondon

2020. november 4. – 20:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A két csapat többször találkozott már egymással az európai kupaporondon: egyszer 1962-ben a Mitropa Kupában, ahol a Juventus győzött 1-0–ra a Népstadionban, aztán 1965-ben, a Vásárvárosok Kupájának döntőjében, ahol a magyar csapat Fenyvesi Máté 74. percben szerzett góljával győzni is tudott. A Fradinak – illetve a magyar focinak – nemzetközi szinten azóta is ez az egyetlen kupasikere, a Juventus viszont ennél jóval eredményesebb, a Bajnokok Ligáját illetve annak elődjét, a BEK-et például kétszer nyerte meg.

A Juventus az UEFA sorozataiban ezen kívül kétszer találkozott magyar csapattal, 1973-ban a BEK negyeddöntőjében az Újpestet verte ki, 1979-ben pedig a Kupagyőztesek Európa Kupájának első fordulójában a Győri ETO-t ejtette ki 3-2-es összesítéssel. A Fradi ezekben a sorozatokban eddig egyszer játszott olasz ellenféllel, 1966-ban a BEK negyeddöntőjében az Intertől kapott ki 5-1-es összesítéssel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!