Ez történt eddig a G csoportban

2020. november 04. – 20:51

Másolás

Vágólapra másolva

A Juventus az első körben 2-0-s győzelmet aratott a Dinamo Kijev vendégeként, a múlt héten azonban hazai pályán ugyanilyen arányban kikapott a Barcelonától. A Fradi az első meccsén szintén a Barcától kapott ki 5-1-re, és múlt héten hazai pályán a Dinamo Kijev ellen is 0-2-es hátrányba került, de a második félidőben egyenlített, és 2-2-es döntetlent játszott az ukránokkal.