Techtud
Az idei volt a legmelegebb nyár a mérések kezdete óta Magyarországon
A megelőző 30 évben megszokott csapadékmennyiségnek csak a kétharmada hullott le június-augusztusban.
Eddig nem ismert dinoszauruszfajok maradványaira bukkantak magyar kutatók Erdélyben
A lelőhelyen már az 1900-as években is találtak fosszíliákat.
Sikeres volt a Polaris Dawn történelmi űrsétája
Ez volt az űrkutatás történetében az első magánfinanszírozású űrséta. „Még sok dolgunk van otthon, de a Föld innen igenis egy tökéletes világnak tűnik” – üzente haza az egyik űrhajós.
Tüzesen fénylő tárgy húzott el Budapest fölött, de mi volt az?
Meteor? Rakéta? Lezuhanó űreszköz? Addig gyűltek a kínzó kérdések, hogy a Svábhegyi csillagvizsgálóhoz fordultunk a válaszért.
Miközben az Apple bemutatott egy új gombot, a Huawei piacra dobta az első duplán hajtogatható...
Kínában hivatalosan is megjelent a Huawei Mate XT, aminek nem kettő, hanem rögtön három képernyője van, így teljesen kihajtva már tényleg tablet méretű. Kínán kívül viszont aligha fogják majd árulni.
A koronavírus-lezárások jobban öregítették a lányok agyát, mint a fiúkét
Egy friss kutatás szerint a lányok agykérge több helyen vékonyodott idejekorán a lezárások alatt, ami potenciálisan befolyásolhatja a tanulási képességeiket.
Semmelweis: Egyre több az allergiás beteg a géllakk összetevői miatt
A körömszépészeti termékekben előforduló vegyi anyagok közül az úgynevezett akrilátorok okozzák a legtöbb allergiás megbetegedést.
Új geometriai alakzatokat azonosítottak magyar kutatók
A lágy cellák felfedezését a természetben is megtalálható alakzatok inspirálták.
Évtizedes vita ért véget: az Apple-nek gigantikus adóhátralékot kell fizetnie az EU-ban
A bíróság szerint a cég illegális adókedvezményeket kapott Írországban. Az Apple szerint ez nem igaz, de fizetnek.
Még hetekig hiány lesz az egyik legfontosabb ADHD-gyógyszerből, helyettesítőt sem kapni
Tanácstalanok az ADHD-s gyerekek szülei: vagy külföldről, többszörös áron szerzik be a gyógyszert, vagy kibekkelik, amíg újra nem szállítják az atomoxetin tartalmú szert. A rendellenességben több...













