Techtud
130 napig élt egy amerikai nő disznóvesével, ez rekordnak számít
A transzplantáció után „szupernőként” hivatkozott magára, és ő lett az első, aki ilyen sokáig élt génszerkesztett disznóvese segítségével.
Jelenthetnek veszélyt az oltatlan ukrán menekültek, de egészen eddig megúsztuk a járványkitöréseket
Az oroszok által megszállt ukrán területeken nem igazán lehet hozzájutni a védőoltásokhoz, de már a háború előtt is alacsony volt az átoltottság az országban.
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Ax-4 űrhajósai ezzel az utolsó felkészülési szakaszba léptek.
Boldogkői Zsolt: A száj- és körömfájás vírus fertőzőképessége módosítás nélkül is erős
A Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője az ATV-nek adott interjút azzal kapcsolatban, hogy valóban laboratóriumból származhat-e a járványt okozó vírus.
A probiotikumok fogyasztása csökkentheti a negatív érzéseket
Enyhíthetik a stresszt, a szorongást, a fáradtságot, állítja egy pszichológiai tanulmány.
A Sasszemklinika megkezdte az adatait ért kibertámadás kivizsgálását
A lézeres látásjavító központ jelezte a NAIH-nak is az esetet.
Aggasztóan nagy a hóhiány a Kárpátokban, és ez az Alföldön okozhat gondot
Kevés az olvadékvíz a Tisza forrásvidékén, így elmaradhatnak azok az árvizek, amelyek feltölthetik a talajvízkészleteket, derült ki a Nem víznek való vidék videójából.
Elindult a szelfis azonosítás, otthonról is könnyebb digitális állampolgárrá válni
Első körben iOS-en lehet kipróbálni, de egyelőre az ilyen azonosítási kísérleteknek nagyjából a fele sikertelen. Adunk néhány tippet a sikeres ügymenethez.
Papíralapú, átlátszó, gyorsan lebomlik – műanyag-helyettesítőt találtak ki Japánban
Az újonnan kifejlesztett anyag még a forró kávét és a jeges folyadékot sem eresztette át, és jobb, mint egy papír szívószál.
Egy előkerült állkapocs segíthet többet megtudni egy rejtélyes emberféléről
A gyenyiszovai ember néven ismert fajtól Tajvannál került elő egy állkapocs, amiből azt lehet sejteni, hogy nagy elterjedésű és jó alkalmazkodóképességű volt.













