Techtud
A demencia első jeleinél sokszor nincs okunk gyanakodni
Magyarországon évente 12 ezer embert ér el a szellemi leépülés, az internet pedig nem feltétlenül segít a tájékozódásban – ellentétben a tanulással, a kutyasétáltatással és a tánccal.
Nevetséges műszaki hibák, visszahívások és a vártnál kisebb érdeklődés: megbukik a Tesla Cybertruck?
Az autóipar legsúlyosabb ballépéseként, de Elon Musk legzseniálisabb húzásaként is szokták minősíteni a Cybertruckot, amelyre a gyártás kezdetéig több mint kétmillió előrendelés érkezett, a Tesla...
Nem hiszem, hogy az emberiség mostani generációja mind hülyének született
A világunkat ma alapjaiban meghatározza a túlfogyasztás, amit a társadalom is kikényszerít azzal, hogy álságossá teszi az emberek boldogságforrásait. Kutatók a gazdasági nemnövekedés...
Júniusra halasztották az indulást, nyáron léphet a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor űrhajós
Május 29-e helyett június 8-án indulhat a Nemzetközi Űrállomásra az Axiom Space Ax-4-es missziója.
184 millió bejelentkezési adat szivároghatott ki egy titokzatos adatbázisból
Apple-, Meta-, Google-, Microsoft- és PayPal-felhasználók, de még kormányzati portálok is érintettek.
Lelövik a világ egyik leghasznosabb appját
A Pockettel el lehet rakni későbbre azokat a cikkeket, amiket el akartunk olvasni. A Mozilla a megváltozott böngészési szokásokkal magyarázta a lépést.
Változhat a rejtélyes sötét energia, ami boríthatja az univerzumról alkotott teljes képünket
Egy friss felfedezés azt mutatja: az univerzum tágulásáért felelős sötét energia nem állandó. Ha az eredményeket sikerül igazolni, megdönthetik az elfogadottnak tartott kozmológiai modellt az...
A jövő parkjában a fa jön oda hozzád, nem te mész a fához
Egy német startup olyan „sétáló fákat” fejleszt, amik valós időben gyűjtött adatok alapján maguktól mozognak, és csinálnak árnyékos, hűvösebb helyet a betondzsungelben.
Az új BMW M5 nehezebb, mint valaha, de vajon ettől rosszabb vele menni? Kipróbáltuk
A plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt sportlimuzin több mint 2,4 tonnás tömege fél tonnával haladja meg az elődmodellét, de csak ezzel a kompromisszummal maradhatott legalább részben benzinmotoros.
Jövőre megrendezik a nyíltan doppingos játékokat, egy világcsúcsot már meg is döntött egy...
Las Vegasban úszás, sprintfutás és súlyemelés lesz a programban, már Trump fia is ott van az anyagi támogatók között. Egy világcsúcs egymillió dollárt ér.













