Mérgező örökvegyületeket onthatnak magukból a dunai gyárak, nem tudni, hogy az ivóvízbe is kerül-e belőlük
Nagy port kavart a Telex február eleji cikke arról, hogy a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárában éveken keresztül mérgező vegyi anyagok belégzésének tették ki a munkásokat, a cég pedig hosszú időn át nem tett érdemi lépéseket a probléma megoldására. Nem a gyáron belüli szennyezések ügye volt azonban az egyetlen, ami miatt a vállalat a figyelem középpontjába került: 2022-ben a gödi talajvízben, majd 2024-ben a gödi kommunális szennyvízben és a szántóföldön is az akkugyártáshoz használt, magzatkárosító NMP-t találtak. Ez a probléma viszont nem a Samsung SDI gyár sajátja: a Greenpeace az SK komáromi akkugyáránál is azt találta, hogy szabálytalanul magas NMP-kibocsátást engedélyeztek neki a hatóságok.
Egy friss magyar kutatás most hasonlóan aggasztó eredményekre jutott, amikor a Duna partjára telepített nagyobb akkumulátorgyárak és papírgyár, illetve olajfinomító környékén vizsgálták a folyó vizét és üledékét. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói a 2024-ben kezdett vizsgálataik során az „örökvegyületeknek” is nevezett perfluorozott szerves vegyületeket (PFAS) keresték a folyóban – és találtak is belőlük bőven, főként az említett gyárak közelében.
Mi a PFAS?
A tartós, bioakkumulatív és toxikus (azaz az élőlények szöveteiben felhalmozódni képes és mérgező) PFAS-család több ezer, különböző mértékben fluorozott szerves vegyületet takar. Ez a fluorozott jelző azt jelenti, hogy a vegyületben található, hidrogént kötő szénláncon, az alkilláncon lévő hidrogént vagy teljesen, vagy részben helyettesítették fluorral. Az előbbi esetben rendkívül nagy kémiai és termikus stabilitású, úgynevezett perfluorozott vegyületek jönnek létre, míg a második csoportot a kevésbé stabil, részben biológiailag lebomló polifluorozott vegyületek alkotják. Ebbe a kategóriába tartoznak például különböző növényvédő szerek, gyomirtók és gyógyszerek is, amelyek a mezőgazdasági területekről bemosódással és a kommunális szennyvíziszapból készített komposzton keresztül vagy a kezelt szennyvízzel jutnak a folyókba.
E vegyületek tulajdonságait, többek között víztaszító jellegüket alapvetően a szénlánc hosszúsága határozza meg. Ha bármilyen anyagot víztaszítóvá szeretnénk tenni, például esőálló textíliát előállítani, vagy egy pizzásdobozt impregnálni, akkor a hosszú szénláncú PFAS-vegyületeket kell alkalmazni. Az akkumulátorgyártásnál viszont rövid szénláncú PFAS-vegyületeket adalékolnak az elektrolitokhoz azért, hogy megváltoztassák azok elektrokémiai jellemzőjét és a termikus stabilitását. Ezeket a vegyületeket pontosan az időtállóságuk miatt szeretik az iparban – csakhogy a környezetbe kerülve már épp ez a tulajdonságuk válik hátrányossá.
Ezek a vegyületek a szén- és a fluoratom közötti rendkívül erős kötésnek köszönhetően nagy kémiai stabilitásúak a vízi környezetben, és a kezelt ipari szennyvíz folyóba vezetése után az üledékekben adszorpció, vagyis megkötődés révén feldúsulnak. A pontforrásokon – tehát ott, ahol a szennyvíz a vízbe kerül – végzett mérések egyértelműen jelzik, ha az adott ipari létesítményben az ilyen vegyületek eltávolítására nem kellően hatékony víztisztítási technológiát alkalmaznak.
A HUN-REN kutatói az eredményeiket a Journal of Environmental Chemical Engineering folyóiratban 2026-ban megjelent közleményükben foglalták össze (a tanulmány online február elején jelent meg, nyomtatásban az áprilisi számban lesz benne). Ebben leírták azt is, hogy a Duna mint fontos ivó- és öntözővíz, szállítási és rekreációs forrás a hozzá csatlakozó iparosított és mezőgazdasági területek miatt különösen veszélyeztetett a PFAS-szennyezések szempontjából. Ezek a vegyületek a vízben és az üledékben is megtalálhatók, utóbbi jelentős szervesanyag-tartalma miatt elsősorban ott, a folyómeder alján dúsulnak, és árvizek idején részben mobilizálódnak, ezzel hosszú ideig hatással lehetnek a vízi ökoszisztémára.
Üzleti titokként kezelik, milyen anyagokat használnak
A PFAS-vegyületek nagy száma miatt óriási munka és költség lenne ezeket a szennyezőket környezeti mintákban egyenként azonosítani és megmérni a koncentrációjukat, főleg olyan nagy víztestben, mint a Duna. A PFAS-szennyezőforrásokról viszont viszonylag gyors információt lehet szerezni az úgynevezett adszorbeálható szerves fluorvegyületek (AOF) összkoncentrációjának mérésével. Ilyenkor első lépésben a kutatók a PFAS-molekulákat granulált aktív szénen dúsítják, majd oxigén jelenlétében elégetik. „Az így keletkező fluorid anionokat kapcsolt ionkromatográffal mérjük. Az üledékek esetében ezt megelőzi egy metanollal végzett és ultrahanggal támogatott extrakciós lépés – mondta a Telexnek Záray Gyula professor emeritus, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója.
– Az általunk alkalmazott AOF-méréstechnika azonban nem csak a kisebb költségvonzat miatt előnyös, a szerves vegyületekhez kötött fluortartalom megnövekedése már utalhat egy új, ismeretlen célvegyület, egy új PFAS-komponens technológiai alkalmazására is.
Sajnos vannak olyan gyárak hazánkban, ahol üzleti titokként kezelik a kétségtelenül jelentős költségű kutatások eredményeként alkalmazást nyert adalékanyagokat, de ezekről nem adnak kellő információt.
Biztonsági és környezetvédelmi szempontok miatt azonban tudni kellene, hogy milyen anyagok érkeznek be egy gyár területére, és azt milyen molekulákból álló anyagok hagyják el. Ennek a megvalósítását hatósági szinten biztosítani kell, és ehhez kell adaptálni a hatékony víztisztítási technológiákat – mondta a kutató.
– A mi feladatunk az, hogy a Duna vízminőségét befolyásoló ipari szennyező anyagokat azonosítsuk, a forrásaikat feltárjuk, és biológus kollégákkal együtt képet alkossunk a vízi ökoszisztémát befolyásoló hatásaikról. Jelenleg az a fontos és mielőbb eldöntendő kérdés, hogy a PFAS-vegyületek eltávolítása tekintetében hogyan működik az eddigiekben jól bevált parti szűrésű technológia, vagy szükség van-e a parti szűrésű kutakból nyert vizek hatékony utókezelésére. Ez utóbbi célra a granulált aktív szénen való adszorpció, ioncsere, reverzozmózis vagy a porózus szervesfém-vegyületeket alkalmazó (MOF) technológia kínál lehetőségeket. De ezeket is ugyanolyan gőzerővel kellene fejleszteni itthon is, mint az akkumulátorgyárakat„ – mondta Záray Gyula.
A komáromi akkugyárnál a legproblémásabb az üledék
A HUN-REN kutatói 2024. július és 2025. január között 96 mintát vettek összesen nyolc magyarországi helyszínről. A mintavételi helyeket úgy választották ki, hogy ipari létesítmények hatását tudják mérni a vízben és az üledékekben. Megnézték, mi a helyzet a PFAS-vegyületeket alkalmazó komáromi akkumulátorgyárnál és a dunaföldvári papírgyárnál is, méghozzá úgy, hogy a gyárak kezelt szennyvizének kivezetésénél, valamint a folyó öt kilométerrel lejjebbi és feljebbi szakaszán is vettek mintákat, hogy lehessen követni a gyárak környezeti PFAS-terhelését. A Sződligetnél és Ercsinél mért adatok pedig a gödi akkumulátorgyár Vácra juttatott és ott kezelt, valamint a százhalombattai kőolaj-finomító ipari szennyvizének a Dunára kifejtett hatását tükrözik.
A kutatók a legnagyobb mértékű szennyezést közvetlenül az ipari kibocsátások közelében mérték, a vegyületek koncentrációja pedig a kibocsátási ponttól távolodva 30-40 százalékkal csökkent, ami egyértelműen ipariforrás-mintázatra utal. A legmagasabb üledéki koncentrációt a komáromi akkugyár környezetében találták, de magas volt még a PFAS-szint a dunaföldvári papírgyár környékén is. A vizsgálati adatok szerint a folyómeder üledékében néhol százszor nagyobb volt az AOF-koncentráció, mint a vízben. Az akkumulátorgyáraknál kifejezetten a rövid szénláncú, az üledékhez kevésbé kötődő PFAS dominált, ami a parti szűrésnél nagyobb környezeti kockázatot jelenthet. A kutatók megfigyelése szerint az árvizek jelentősen növelték a PFAS-koncentrációt a vízben, ami valószínűleg a PFAS-szennyezett üledék remobilizációjának következménye.
Fontos megjegyezni, hogy a kutatás nem tudta közvetlenül visszavezetni a PFAS-anyagok kibocsátását a gyárak tevékenységére, de az elég erős közvetett bizonyíték, hogy a koncentrációjuk a gyáraktól távolodva jelentősen csökkent. A kutatás nem célozta a PFAS-vegyületek számszerűsítését, hiszen az alkalmazott méréstechnika ezt nem tette lehetővé. ”Óriási a számuk, de gőzünk sincs egyelőre, hogy pontosan mennyi PFAS-komponens van detektálható mennyiségben nálunk a Dunában, hiszen hosszú élettartamuk miatt a németországi, osztrák, szlovák területekről, továbbá az ottani mellékfolyókon keresztül, számos szennyező folyamatos transzportjával kell számolnunk„ – mondta Záray Gyula.
Belekerülhetnek az ivóvízbe is
A PFAS-vegyületek bioakkumulációja során a szennyezők felhalmozódnak planktonokban, kagylókban, halakban, és megjelennek a tápláléklánc különböző szintjein, ami nekünk, embereknek nem túl jó hír. A halak és a potenciálisan szennyezett ivóvíz fogyasztásával ugyanis a mi szervezetünkbe is bekerülhetnek ezek az anyagok.
A kutatók által most feltárt problémának különös aktualitást ad a január 12-én bevezetett új, európai uniós ívóvízirányelv, ami a PFAS-szennyezők összkoncentrációját 0,5 mikrogramm/liter értékben határozza meg. ”Tekintettel arra, hogy az ívóvízellátás több Duna menti településen, így Budapesten is, döntő mértékben parti szűrésű kútrendszereken alapul, és hogy a frissen publikált eredmények szerint számolnunk kell azzal, hogy az akkumulátorokban használt PFAS-komponensek (például GenX vagy ADONA) átjutnak a szűrőrétegen, gyors intézkedésekre van szükség az új előírásoknak megfelelő ivóvízminőség biztosításához” – mondta Záray Gyula.
