Külföld
Nem kerül veszélyeztetett kategóriába a Nagy-korallzátony
Magyarország is az UNESCO szakértőinek javaslata ellen szavazott.
Felgyújtották Beyoncé és Jay-Z New Orleans-i házát
Az 1925-ben épült villa egy ideje már üresen áll. A tüzet két óra alatt eloltották.
Oroszországban újabb újságírókat nyilvánítottak külföldi ügynökké
Köztük van a nemzetbiztonsági okokból betiltott proekt.media oknyomozó hírportál több munkatársa is.
CNN: A tálibok lefejezték az amerikai hadsereg volt afgán tolmácsát
Szohall Pardiszt májusban állították meg tálib fegyveresek a pakisztáni határ közelében.
Bocsánatot kért egy német újságíró, miután sarat kent magára azért, hogy hitelesebb legyen a...
Azt mondta, szégyellte, hogy a takarításban részt vevő munkások mellett tiszta ruhában mutatkozik.
Negyven éve nem épült akkora park Bécsben, mint amekkora most készül
Minden építési beavatkozást természetvédelmi engedélyeztetés előz meg, mert rengeteg védett és nem védett állatfaj él a területen.
Bevezetik a védettségi kártyát Olaszországban
Augusztus 6-tól éttermekbe, múzeumokba vagy edzőtermekbe csak azok mehetnek, akiket legalább egyszer beoltottak.
Netanjahu már 2017-ben beismerte, hogy a kormánya beleszólt az izraeli kibervédelmi cégek működésébe
Az izraeli kormány diplomáciai eszközként használhatta a Pegasust, így jelenhetett meg például Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben és Azerbajdzsánban.
Rendkívüli állapotot hirdettek Ecuadorban több halálos kimenetelű börtönlázadás miatt
22-en meghaltak, többen megszöktek, egy rendőrt pedig meg is erőszakoltak.
New Yorkban betiltották a 18 év alattiak házasodását
Korábban szülői engedéllyel 17 évesen is lehetett házasodni.













