Belföld

Navracsicsék kezdeményezésének nevén jegyeztek be egy weboldalt még júniusban
Navracsicsék kezdeményezésének nevén jegyeztek be egy weboldalt még júniusban
Elindult a Polgári Demokraták hivatalos Facebook-oldala is, nem sokkal azután, hogy a volt miniszter bejelentette, az egykori űrbiztossal párbeszédet indítana Magyarország jövőjéről és múltjáról.
Cserhalmi György szerint az elmúlt két év 1989 óta a legfelkavaróbb időszak volt
Cserhalmi György szerint az elmúlt két év 1989 óta a legfelkavaróbb időszak volt
Az augusztus 20. alkalmából kitüntetett színész egy Népszavának adott interjúban azt mondta, szerinte most arról szól a nagy verseny, hogy ki szenvedett nagyobb sérelmet.
174 milliárdból fejlesztik tovább a budapesti agglomeráció egyik legfontosabb vasútvonalát
174 milliárdból fejlesztik tovább a budapesti agglomeráció egyik legfontosabb vasútvonalát
Vitézy Dávid szerint 2030-ra gyorsabban és sűrűn járó vonatokkal, illetve akadálymentes peronokkal újul meg a Budapest–Fót–Veresegyház–Őrbottyán–Vác vasútvonal.
A Mi Hazánk feljelentést tesz az augusztus 20-i rendezvények kamunak tűnő közbeszerzése miatt
A Mi Hazánk feljelentést tesz az augusztus 20-i rendezvények kamunak tűnő közbeszerzése miatt
„Ennyit az urambátyámrendszer állítólagos lebontásáról” – írta posztjában Toroczkai László.
Havasi Bertalan feljelentést tett, mert nem kapta meg a felmentési illetménye havi összegét
Havasi Bertalan feljelentést tett, mert nem kapta meg a felmentési illetménye havi összegét
Már több mint két hete várja az egykori helyettes államtitkár a felmentési pénzét, de hiába.
Közérdekű bejelentéssel fordul a Fidesz-frakció a Közbeszerzési Hatósághoz az augusztus 20-i rendezvények ügyében
Közérdekű bejelentéssel fordul a Fidesz-frakció a Közbeszerzési Hatósághoz az augusztus 20-i...
A Fidesz-frakció szerint a Tisza-kormány az egyik első jelentős közbeszerzését már ki is játszotta a saját rendezvényszervezőjének.
A közmédia elnézést kért, miután a Momentum helyreigazítást kért az M1-en elhangzottak miatt
A közmédia elnézést kért, miután a Momentum helyreigazítást kért az M1-en elhangzottak miatt
Az M1 Híradóban azt mondták, a pártok nem tartanak külön ünnepet huszadikán, a Momentum viszont tartott külön rendezvényt, 15 órától, ezért kérték a helyreigazítást.
Lázár János kapott egy papírt három lehetőséggel, és az elsőre azt írta, hogy „Nem!”. Most jön a százmilliárdos szerződésbontás
Lázár János kapott egy papírt három lehetőséggel, és az elsőre azt írta, hogy „Nem!”. Most jön a...
Visszalép az új kormány attól, hogy a Mészáros-féle koncessziós cég kezelésébe adja az M6-os autópálya északi szakaszát, amivel tíz év alatt százmilliárd forintot spórolnának meg. Erről korábban...
Orbán Viktort most a horvátországi Vis szigetén fotózták le a fiával és vejével
Orbán Viktort most a horvátországi Vis szigetén fotózták le a fiával és vejével
Pár napja még Abbázia utcáin fényképezték le, Schmidt Mária és Rogán Antal társaságában.
Kövess minket Facebookon is!