Lemond Varga Judit a képviselői mandátumáról, nem lesz a Fidesz EP-listavezetője sem

A volt igazságügyi miniszter terjesztette fel K. Endre kegyelmi kérelmét a köztársasági elnöknek, majd a végén ő írta alá. Vállalja a politikai felelősséget, és visszavonul a közélettől.

Átmenetileg Kövér László veszi át Novák feladatait a lemondás után

A parlament harminc napon belül új köztársasági elnököt választ, Novák utódja március második felében léphet hivatalba. A távozó államfő élete végéig annyit keres, mint a mindenkori köztársasági...

Lemondott Novák Katalin

Novák Katalint 2022-ben választották meg köztársasági elnöknek. Schmitt Pál után ő a második államfő, aki a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása alatt lemondott egy botrány miatt.

M1: Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Novák Katalin

Korábban a Hír TV is megírta, hogy rendkívüli bejelentés következik, de ők törölték az erről szóló cikküket.

Újszülött kislányt találtak a kiskunhalasi kórház inkubátorában

Az inkubátor 2018 óta van ott, most használták először.

Szombat estére újabb tüntetést hívtak össze a Sándor-palota elé, miközben a DK petíciója közel 40...

A petíció aláírói Novák Katalin lemondását követelik.

Jelentős rendőri készültség mellett tartottak antifasiszta tüntetést Budapesten

Az esemény résztvevői a Kitörés Emléktúra ellen tüntettek.

Konvoj érkezett a Sándor-palotába nem sokkal a Novák Katalint szállító honvédségi gép landolása után

Még mindig csak valószínűsíthető, hogy a köztársasági elnök a gépen utazott.

Kövess minket Facebookon is!