Belföld

RSS

A kórház válaszolt az elhunyt fia miatt a Facebookon hangulatot keltő apának

A kórház igyekezett megértően kezelni az édesapa gyászreakcióját, de ő agresszíven viselkedett. Később a patológián megnézhette elhunyt fiát.

Nyomozás indult a fideszes képviselő géberjéni birtokán felhasznált uniós támogatás miatt

Hatvanmilliós vissza nem térítendő támogatásból épült vendégház, turisztikai bemutatóház és csónakház.

Elítélték a százmilliós csémi rablás négy elkövetőjét

A négy férfi és ismeretlen társaik rendőri intézkedést színlelve raboltak még 2017-ben.

Elgázolt egy embert a vonat Szolnoknál

A Nyíregyházáról Ceglédre tartó személyvonat gázolt, a helyszínről származó információk alapján a baleset áldozata életét vesztette.

Jobbik: Szavazhassanak a 16 évesek is a választáson
Jobbik: Szavazhassanak a 16 évesek is a választáson

A választói korhatár tizenhat évre csökkentését kezdeményezték alaptörvény-módosító javaslatukban.

Világító rénszarvast loptak egy jászladányi ház udvaráról
Világító rénszarvast loptak egy jászladányi ház udvaráról

A szarvas azóta visszakerült eredeti gazdáihoz.

Kiskörén állítólag a közmunkások elloptak, majd megfőztek egy pávát
Kiskörén állítólag a közmunkások elloptak, majd megfőztek egy pávát

Borisz hétvégén tűnt el, gazdái az interneten és helyben, a szomszédokat kérdezve is keresték.

Jövőre ingyenes lesz a hungarikum ebek törzskönyvezése
Jövőre ingyenes lesz a hungarikum ebek törzskönyvezése

A kör: a rövidszőrű magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla, az erdélyi kopó, a komondor, a kuvasz, a magyar agár, a mudi, a puli, valamint a pumi.

Zsidózással vádolta meg a Tények Baranyi Krisztinát
Zsidózással vádolta meg a Tények Baranyi Krisztinát

Baranyi szerint nem zsidózta le a vállalkozót, hanem éppen ő vonta kérdőre vitapartnereit esetleges antiszemitizmusuk miatt.

Felfüggesztett szabadságvesztést kapott a két férfi, akik két éve jemeni származású diákokra támadtak, mert azok arabul beszéltek

Bevándorlóknak nézték a Magyarországon tanuló, arab diákokat, és azt mondták nekik, hogy húzzanak haza.

Karácsony: Átállt sóról zeolitra a Főkert
Karácsony: Átállt sóról zeolitra a Főkert

Decembertől útszóró só helyett kizárólag környezetbarát, zeolittartalmú csúszásmentesítő anyagokat használ a cég.

George Clooney a gyerekei miatt szólal fel Orbán ellen
George Clooney a gyerekei miatt szólal fel Orbán ellen

Azt akarja, hogy elmondhassa majd a gyerekeinek: felszólalt bizonyos dolgok ellen, hogy az ő világukat jobbá tegye.

Meghalt Bergendy István zenész
Meghalt Bergendy István zenész

A 81 éves zeneszerző a koronavírus szövődményeibe halt bele.

Orbán napirend előtt beszél a parlamentben
Orbán napirend előtt beszél a parlamentben

Kövesse élőben a parlament hétfői ülését.

Novák Katalin szerint egy nőnek nem szabad mindig a férfiakkal versenyeznie, annak is lehet örülni, ha másokról gondoskodhat
Novák Katalin szerint egy nőnek nem szabad mindig a férfiakkal versenyeznie, annak is lehet örülni, ha másokról gondoskodhat

A családügyi miniszter egy facebookos videóban mondta el véleményét a nemek szerepéről.

Több köbméternyi fáradt olajat engedtek a Ráckevei-Duna-ágba, 900 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel
Több köbméternyi fáradt olajat engedtek a Ráckevei-Duna-ágba, 900 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel

A szennyezés december 10. körül történhetett Szigetszentmiklóson.

Semjén Zsolt: Szent István-i mértékű templomépítési program zajlik 2010 óta
Semjén Zsolt: Szent István-i mértékű templomépítési program zajlik 2010 óta

Tíz év alatt ötszörösére nőtt az egyházak támogatása, 270 ezer gyerek gyerek tanul hit- és erkölcstant.

FAZ: Orbán nem tudta Szájer lemondásának valódi hátterét
FAZ: Orbán nem tudta Szájer lemondásának valódi hátterét

A német konzervatív lap szerint a botrány kincs az ellenzéknek, de még nem tudni, hogy árt-e a Fidesznek.

822 millió forint állami támogatást akartak lenyúlni egy kisteleki szállodaépítéssel

A két vádlott 1,2 milliárd forintból épített volna gyógyászati központot, egy ügyvéd is segített nekik a csalásban.

Online is lehet már Telebuszt rendelni a BKK-nál
Online is lehet már Telebuszt rendelni a BKK-nál

Van pár járat, amelyek csak akkor indulnak el, ha igény van rájuk. Eddig telefonálni kellett értük.

Hetvenmillió forintnyi eurót cserélt üzbég bankókra egy lefülelt csaló
Hetvenmillió forintnyi eurót cserélt üzbég bankókra egy lefülelt csaló

Házvásárlásról szólt a jól kitalált kamutörténet. Nem ez volt első eset.

165 beteg halt meg, 3470 új fertőzöttet találtak itthon
165 beteg halt meg, 3470 új fertőzöttet találtak itthon

Az aktív fertőzöttek száma 194 194 fő.

Habsburg György lehet az új párizsi nagykövet
Habsburg György lehet az új párizsi nagykövet

A Népszava értesülései szerint a külügyi bizottság hétfőn tárgyal a kinevezésről.

Bártfai-Mager Andrea elfelejtette feltüntetni a tavaly szerzett földjeit a vagyonbevallásában
Bártfai-Mager Andrea elfelejtette feltüntetni a tavaly szerzett földjeit a vagyonbevallásában

A nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter idén már tovább is adott a mezőzombori legelőkön.

Gyurcsány Ferenc: Ha lesz a DK-nak miniszterelnök-jelöltje, az Klára lesz
Gyurcsány Ferenc: Ha lesz a DK-nak miniszterelnök-jelöltje, az Klára lesz

A Demokratikus Koalíció a 106 egyéni országgyűlési képviselői körzet többségében állít jelöltet az előválasztásra, jelentette be a párt elnöke. A volt kormányfő szerint Dobrev Klára még nem döntött arról, el akar-e indulni az előválasztáson, de ez csakis az ő döntésén múlik. „Ha eldöntötte volna, akkor már nem így csinálná. Ha megérkezik, akkor azt látni fogja, higgye el nekem” – fogalmazott, azt is kijelentve, neki nincs más dolga, mint beszélgetni és az egységes ellenzéket segíteni. Parlamenti képviselő lesz, árulta el Gyurcsány, akit a listás, avagy egyéni előválasztási indulásáról, az ellenzék vezető szerepéről és a Szájer-ügyről is kérdeztünk. Na meg egy rakás olyan témáról, amelyek állítása szerint hidegen hagyják. Interjú.

Népszava: hálapénzrazziák lesznek januártól a kórházakban

Az esetleges felderítés részleteiről még semmit sem tudni.

Márki-Zay szerint felmerült, hogy párttá alakuljon a Mindenki Magyarországa Mozgalom

Döntés még nincs az ügyben, de pártként könnyebben tudnának tárgyalni és frakciót is biztosíthatnának a pártonkívülieknek.

Az SZFE hallgatói elutasítják a tanév rendjének módosítását
Az SZFE hallgatói elutasítják a tanév rendjének módosítását

A rektor és a kancellár november elején jelentette be, hogy felfüggesztik az őszi szemesztert.

Hatástalanították a Kvassay hídnál előkerült egytonnás bombát
Hatástalanították a Kvassay hídnál előkerült egytonnás bombát

A IX. kerületben több lezárás volt a művelet miatt, ezeket feloldották.

Brutális rekordot döntött egy fideszes a heti lájkbajnokságban
Brutális rekordot döntött egy fideszes a heti lájkbajnokságban

Van, ami a szexbotránynál is erősebben vonzza a kattintást: az EU-s költségvetési vétó körüli hajcihő jobban megmozgatta a politikusaink rajongótáborát, mint Szájer brüsszeli melegorgiája. De kié lehet az új szuperrekord? Nem lesz nagy meglepetés.