Ha Kern András sem akar ebben látványosan részt venni, akkor nekünk sem muszáj

A Ma este gyilkolunk című új, magyar krimivígjáték Luigi Pirandello olasz drámaíró egyik darabjáról, a Ma este improvizálunkról kapta a címét, és ez annyira nem egy fellengzős bölcsész okoskodás, hogy maga a film is elismeri, hiszen a fő helyszíne a Pirandello Színészotthon lett. Az öregek otthona, ahova azok a művész urak és hölgyek mennek, akik örökre maguk mögött hagynák a világot jelentő deszkákat, a kamerák objektívét, a köztévé lámpáit, és úgy általában a színészmesterséget.

Pedig jobb inspiráció lehetett volna egy másik Pirandello-darab, a Hat szereplő szerzőt keres, kivételesen minden irónia nélkül. Ugyanis pár hónappal a premier előtt a Ma este gyilkolunk forgatókönyvírója, Köbli Norbert a magyar filmkészítésben ritka húzással levetette a nevét a stáblistáról, helyette a filmet nem más írta, mint Köbli egyik saját karaktere, A játszmában szereplő Monori Abigél. Hogy mi okozta ezt a törést, nem derül ki sem a filmből, sem a filmkészítők nyilatkozataiból. Az biztos, hogy a filmet beharangozó sajtóközlemény alapján még Csányi Sándor rendezte volna, a feleségével, Tenki Rékával, Kern András neve pedig sehol nem volt a stáblistában.

Köbli forgatókönyvírói tevékenysége megtestesítette a 2010-es évek történelmi filmes trendjét, gyakorlatilag Magyarország Arcanumot böngésző Taylor Sheridanjeként ontotta magából a megtörtént, vagy akár megtörténhetett eseteken alapuló filmeket, A vizsgától egészen a Blokádig. Ha nem vesszük az írói munkái közé a Katinka-filmet, vagy a különböző köztévés sorozatok forgatókönyveit, akkor a Ma este gyilkolunk az első forgatókönyve, ami a jelenben játszódik. Vagyis hát, Monori Abigél forgatókönyve. És habár látszólag a jelenben játszódik, az egyik szemével folyton a nagy dicső múltunk felé pislog, és reménykedik, hogy még felismerjük.

A Ma este gyilkolunk alapötlete tényleg szuper, és most kérem a forgalmazót, hogy ne tegye tőlem idézetként a plakátra azt, hogy „A Ma este gyilkolunk… szuper”. Szóval az alapötlet az, hogy Magyarországon létezik egy idősotthon, ahol csak és kizárólag csepűrágók élnek, akikre már a kutya sem kíváncsi. Ebben az idősotthonban az egyik lakót megölik. Mivel egy olyan helyen történik mindez, ahol rendszeresen halnak meg idősek, nem lesz belőle nyomozás. Úgyhogy az egyik lakó, a frissen érkezett Tolnai Tivadar (Kern András) kezd el szimatolni, méghozzá azért, mert fél évszázaddal ezelőtt nyomozót játszott a királyi tévé egyik sorozatában.

Királyi tévé, kiöregedett színészek, idősek otthona – a Ma este gyilkolunk hiába játszódik a jelenben, nem a jelenben él. A vonzereje is ez, hogy egy díszletbe toboroz egy csomó közkedvelt színészt: Bodrogi Gyula, Pogány Judit, Koltai Róbert, Bálint András, Jordán Tamás, Takács Katalin mind az otthon lakói, és ha ez nem lenne elég, a falakat olyan színészek portréi díszítik, mint Darvas Iván vagy Haumann Péter. Szinte kívánja a film felszíne azt, hogy sóhajtozzon az ember, hogy micsoda fantasztikus színészek, micsoda idők, és hogy telik az a rohadt élet közben. És ha így vesszük, akkor a Ma este gyilkolunk tulajdonképpen siker, a története ködbe vész, hiszen nézhetünk közben egy csapat közismert, imádott színészt, és ha színházból és filmművészetből nem vagyunk képzettek, még mindig benyom valami primer nosztalgiagombot rajtunk, hogy nini, ott van egy térben Süsü és Vuk hangja.

Amiben viszont teljesen kudarcot vall a Ma este gyilkolunk, az pont a címében is ígért krimi. Egy kriminek és egy nyomozásnak olyannak kell lennie, mint egy tökéletesen záró doboznak, amit hiába nyomnak víz alá, hiába püfölik pöröllyel, hiába fújják homokkal, a titkot csak akkor fedheti fel, amikor valaki megtalálja a kulcsot hozzá. A Ma este gyilkolunk krimije egy kartondoboz, amit már megrágtak az egerek a raktárban, bombabiztos tervezésnek semmi nyoma, a legkisebb nyomásra összelapul, de legalább szép színes dolgokat rajzoltak az oldalára. Aztán már azok is hamar lekopnak.

A Ma este gyilkolunk működőképtelensége nemcsak abból fakad, hogy krimiként teljesen suta, minimális nyomozás van benne, és olyan kanyarokat vesz, amik eltávolítják a cselekménye lényegétől, hanem abból is, hogy Kern András játssza a főszerepet. Kern ugye még nem volt a két évvel ezelőtt bejelentett szereposztásban, a film mostani verziója viszont olyan, mintha rá és a kesernyés, kellemetlen karakterére lett volna írva. Ez speciel jól sül el, amikor azt kell eljátszania, hogy semmi kedve nincsen igazából az idősek otthonában lebzselni, mert pontosan azt lehet leolvasni az arcáról, hogy semmi kedve nincsen ebben a filmben szerepelni.

A Ma este gyilkolunk viszont az eléggé takaréklángos nyomozását még megfejeli egy belső monológgal, ami folyamatosan kommentálja az eseményeket, és a saját gondolatmenetét is. Ha valaki szeretné azt hallani, hogy Kern András mond egy rossz viccet, aztán a fejében kimondja, hogy ez egy rossz vicc volt, akkor óriási szerencséje van. Képzeljük el, hogy Sherlock Holmes semmi élvezetet nem talál abban, hogy nyomoznia kell, utálja a környezetét, az életét, a helyzetet, amiben van, ezt folyton a tudtunkra adja – azt hiszem, ez lett Tolnai Tivadar, aki kapott maga mellé egy Watsont is Hermányi Mariann nővérkéjének személyében.

De ez mind lényegtelen, amikor olyan hajtűkanyarokkal kell szembesülni egy gyilkossági nyomozás közben, mint az idősotthon kerítésén túl Keresztes Tamás és Pál András magánszáma arról, hogy szeretnének betörni a mulatós bizniszbe, vagy Stefanovics Angéla, akit az otthon szakácsaként valami miatt egy őrült professzoros mikrofonparókával láttak el. Miközben a színészeket játszó színészekben megcsillan tényleg valami tragikus: itt van egy csomó idős ember, akik generációkat szórakoztattak, és a társadalom nemigen tud velük mit kezdeni azon kívül, hogy bezsuppolja őket egy vidéki kastélyba. A magyar film sem igazán tud mit kezdeni az idősekkel, Az unoka ugyan összehozta Jordán Tamást és Pogány Juditot, és egy marék hasonló korú művészt, de Deák Kristóf filmje inkább kivétel volt.

És ami itt lehetne okos, sőt csavaros jutalomjáték is, az sosem tud felülemelkedni magán. Amikor Koltai Róbert karakterére nézünk, akkor nem a filmbeli forgatókönyvírót látjuk, hanem azt a Koltait, aki túlélt egy agyműtétet. Amikor Bodrogi Gyula beszél, akkor nem a szerep szólal meg, hanem az idén kilencvenéves nemzet színésze. Egyedül mintha Bálint András doktoránál villanna meg pillanatokra valami, hogy egy krimiszerű figurát hozzon létre, de a színész-orvosa sosem lesz több egy vázlatnál. Ahogy a Ma este gyilkolunk is inkább olyan, mint amit felvázoltak egyszer, hogy majd aztán jobban kibontsák. Fazakas Péter ráadásul nem sok vizuális megoldást rak a filmjébe: a szinte csak beszélgetésekből álló jelenetekben minden egyes mondat mindig egy új vágás egy másik megszólalóra, mint egy tévéjátékban.

Mert amire a Ma este gyilkolunk hasonlít, az tényleg leginkább egy tévéjáték, a szélesvásznú kép és a bőséges lakberendezés ellenére láthatólag nincsenek mozis ambíciói. Mintha a múltból érkezett volna, ahol hagyni is kellett volna.

A Ma este gyilkolunk október 31-től látható a mozikban.