Hiába vallják magukat britnek, sokak szemében mindig bevándorlók maradnak

Bár a 2010-es években kis túlzással gyakran szinte előre lehetett tudni, hogy ki fogja elnyerni az irodalmi Nobel-díjat, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia 2021-ben igazán meglepőt húzott azzal, hogy majd két évtizeddel a dél-afrikai J. M. Coetzee elismerése után ismét csak egy afrikai származású szerzőt díjazott, mégpedig egy olyat, akit csak nagyon kevesen ismertek. Ő volt a zanzibári születésű, ám felnőttkora java részét az Egyesült Királyságban töltő Abdulrazak Gurnah.

Bevallom, én is felkaptam a fejem, hiszen egy olyan díjazottra esett a választás, akiről szinte semmit nem tudtam. Szerencsére aztán az Európa Kiadó példás gyorsasággal adta ki Gurnah köteteit. A sorban az első a rövid ideig fennálló német gyarmatbirodalom végnapjait, az első világháború eseményeit, a brit gyarmatosítást, majd ennek bukását bemutató Utóéletek lett, amely a maga egyszerű, bármiféle különösebb posztmodern irodalmi trükköt nélkülöző módján igazán magával tudott ragadni. Aztán érkezett a sokak által főműnek tartott, nevelődési és kalandregényként is olvasható Paradicsom, amelyben a hódító iszlám-arab civilizáció hajtotta rabigába az őshonos feketéket.

Összességében mindkét kötetről elmondható volt, hogy realista, lassan építkező regények, és olyan szemszögből (a német, illetve az arab befolyásszerzés) mutatták be a kelet-afrikai sorsokat, amellyel másnál nem igazán találkozhatunk. Persze ez annak fényében nem is túl meglepő, hogy a 2021-es díjazás indoklása szerint a szerző „kompromisszum nélkül és együttérző belátással foglalkozik a kolonializmus hatásával és a kultúrák és kontinensek közötti határok menekültjével”.

Ismét csak azt kapjuk, amit korábban?

Két ilyen kötet után természetesen a legújabb Gurnah-t sem akartam kihagyni. Ami Az utolsó ajándékot olvasva azonnal meglepett, az az volt, hogy ez a regény nemcsak helyszínében (a cselekmény túlnyomó része Közép-Angliában játszódik), de stílusában is nagyon elüt a korábbiaktól. A történet középpontjában egy többszörösen is bevándorló hátterű család áll, amelynek tagjai évtizedeken át – a maguk nagyon is különböző módján – képtelenek mit kezdeni származásukkal.

„Egy napon, még jóval a zavargások előtt, anélkül, hogy bárkinek is egy szót szólt volna róla, titokban lelépett, és soha nem tért vissza. Majd egy másik napon, negyvenhárom évvel később, összeomlott a háza bejárati ajtajában egy angol kisvárosban. Későre járt, amikor történt, munkából tért haza, de mindent összevetve is késő volt már. Túlságosan sokáig hanyagolta a dolgokat, és senki mást nem hibáztathatott, csakis saját magát.

Érezte, hogy közeleg az összeomlás. Nem a végromlás rettegésével, amely tétlenségre késztette, mióta csak az eszét tudta, hanem azzal az érzéssel, hogy valami szándékosan és erősen következetesen tör rá. Nem a semmiből érkező rajtaütés volt, sokkal inkább olyasmi, mintha a fenevad lassan felé fordítaná a fejét, felismerné őt, és kinyúlna, hogy megsemmisítse. A gondolatai tiszták voltak, miközben a gyengeség kiürítette a testét, és ebben a tisztaságban képtelen módon az jutott az eszébe, ez olyan érzés lehet, mint amikor valaki halálra éhezik vagy fagy, vagy amikor egy kőomlás kipréseli a szuszt az ember testéből. Az összehasonlítástól aggodalmai ellenére összerezzent: látod, a fáradtság milyen melodrámát tud előidézni?”

Már rögtön az első oldalon Abbas, a hatvanas éveiben járó, mindig is hallgatag családfő kezeletlen cukorbetegsége miatt sztrókot kap, amely nemcsak ágyba dönti, de részben elveszi a beszédképességét is. Az újonnan beálló, szervi eredetű kommunikációképtelenség, az örökös csend és a végtelen magány pedig szép lassan felszínre hozza benne a már rég eltemetett fiatalkori emlékeit. Egészen eddig ezek az emlékek és velük együtt a férfi múltja olyannyira homályba vesztek, hogy sem a felesége, sem a gyerekei nem tudták, honnan származik Abbas.

De ez a család nemcsak a férfi oldaláról terhelt, hanem az asszonyéról is, aki egy egykori kórház előtt talált, majd nevelőszülőktől nevelőszülőkig sodródó gyerekként maga sem tudhatott semmit saját származásáról. Ilyen háttérrel nem is csoda, hogy a két, immár felnőttkorú gyermekük is igen-igen furcsán viszonyul a származás kérdéséhez, ám míg a tanárként dolgozó és évek óta egy gazdag, fehér férfi barátnőjeként élő Anna hallani sem akar róla (sem erről, sem bármiféle bevándorlási kérdésről), addig Jamal megrögzötten kutatja a 20. századi migrációs folyamatokat és ezzel párhuzamosan a bevándorlók, illetve bevándorló hátterű emberek életét.

A jelen fontosabb, mint a régi történetek

Gurnah ebben a művében még a korábbiakhoz képest is jóval lassabban építkezik, és folyamatosan váltogatja a nézőpontokat a család tagjai között. Aki a korábbi regényekben megismert (vagy a fülszövegben is beígért) afrikai történetek miatt venné kézbe ezt a kötetet, az akár csalódhat is, hiszen Abbas emlékei alig-alig kapnak teret,

a fő hangsúly itt inkább azon van, hogy a bevándorlói háttér és a más kultúrából való származás milyen kitörölhetetlen nyomot hagyhat akár a későbbi generációk életében is.

Ennek köszönhetően leginkább a két gyermek életét követjük nyomon, ahogy mindketten, ha más és más módon is, de kénytelenek szembenézni azzal, hogy hiába vallják magukat britnek, a bőrük színe, a neveltetésük és a kulturális hátterük miatt sokak szemében ők mindig is bevándorlók maradnak. Ezeket a jeleneteket pedig, amolyan jó angolos, szinte csak a szigetországi szerzőkre jellemző módon, kirívó harsányságtól mentesen és kimondottan visszafogottan építi fel Gurnah, mégpedig elsősorban hosszadalmas leírások és ugyancsak hosszadalmas, ám rendkívül okosan megírt párbeszédek révén.

Ez a Gurnah-regény tehát nagyon más, mint amit eddig megszokhattunk a Nobel-díjas írótól (és most zárójelben bevallom őszintén, a két korábbi kötete jobban is tetszett), de ezzel együtt Az utolsó ajándékot mindenképpen érdemes elolvasni azoknak, akiket érdekel a bevándorlás problémaköre és a másodgenerációs bevándorlók társadalmi helyzete. És persze azoknak is kötelező darab, akik szeretnek és akarnak is gondolkodni olvasás közben.

Abdulrazak Gurnah: Az utolsó ajándék
Fordította: Csuhai István
Európa, 2024, 5499 Ft