Abdulrazak Gurnah kapta az idei irodalmi Nobel-díjat

2021. október 7. – 13:01

frissítve

Abdulrazak Gurnah kapta az idei irodalmi Nobel-díjat
Abdulrazak Gurnah, 2021 irodalmi Nobel-díjasa – Fotó: Leonardo Cendamo / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Abdulrazak Gurnah regényíró kapta az idei irodalmi Nobel-díjat, jelentette be szerda délután a díjat ítélő Svéd Akadémia.

A hivatalos indoklás szerint Gurnah azért kapta a díjat, amiért „kompromisszum nélkül és együttérző belátással foglalkozik a kolonializmus hatásával, és a kultúrák és kontinensek közötti határok menekültjével.”

Abdulrazak Gurnah 1948-ban született Zanzibárban. A Paradise című, 1994-ben megjelent regénye a Booker-díj jelöltjei közé is bekerült. Magyar fordításban nem jelentek meg könyvei.

A szülőföldjét 1963 decemberében kellett elhagynia, amikor a brit kolóniai uralmat megdöntötte egy forradalom, és az arab származású lakosokat üldözni kezdték. 18 éves korában, a családjával együtt menekült el az akkor már Tanzániának nevezett országból. Gurnah aztán még a hatvanas években az Egyesült Királyságba költözött.

Gurnah nemrég nyugdíjba vonult. Nyugdíjba vonulása előtt a Kenti Egyetemen a posztkolonialista irodalom és az angol nyelv professzora. Itt leginkább olyan írók munkásságával foglalkozott, mint Wole Soyinka, Ngũgĩ wa Thiong’o és Salman Rushdie.

Tíz regénye jelent meg, a legutóbbi az Afterlives (Utóéletek) című.

Az irodalmi Nobel-díjat 113 alkalommal, 117 díjazottnak osztották ki 1901 óta, de az utóbbi évtizedben különösen nagy port kavartak a díjazások. Az egyik ilyen alkalom az volt, amikor 2016-ban Bob Dylan kapta meg az elismerést. A másik pedig nem is a díjhoz, hanem inkább a díjat osztó testülethez kötődött: a testület egyik tagját, Jean-Claude Arnault-ot többen is megvádolták szexuális zaklatással, a vádak igaznak bizonyultak, két év börtönre ítélték.

A szintén a testületben ülő felesége, Katarina Frostenson pedig 2019 januárjában távozott, miután kiderült, hogy közeli ismerősöknek kiadta a nyertesek neveit, ők pedig még időben tudtak fogadni rájuk. Az ügy miatt lemondott az Akadémia titkára, Sara Danius, akinek nagy szerepe volt abban, hogy Dylan megkapta korábban a díjat. Danius nem sokkal később a botrány kirobbanása után, 57 éves korában meghalt. 2018-ban nem is adták át az irodalmi Nobel-díjat, ezt a lengyel Olga Tokarczuk egy évvel később kapta meg, visszamenőleg.

A botrányok eléggé megrengették a közvélemény bizalmát a díjban, és főleg a díjat odaítélő bizottságban, és ezen a 2019-es egyik nyertes sem tudott sokat segíteni. Abban az évben Tokarczuk nevével együtt jelentették be az azévi nyertest, Peter Handkét. Handke díjazása után azonnal felszínre kerültek a korábbi nyilatkozatai, amikben a délszláv háború idején áldozatnak állította be a szerbeket és korábban kijelentette, hogy nem tartja népirtásnak a srebrenicai mészárlást.

A botrányok után 2020-ban Louise Glück amerikai költő nyerte az idei irodalmi Nobel-díjat, melyet „az egyéni létezést egyszerű csodálatossággal univerzálissá tevő, mással összetéveszthetetlen költészetével” érdemelt ki.

Az elismeréssel egy 10 millió svéd koronás (durván 354 millió forintos) pénzdíj is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik. Idén a nyerteseknek nem kell személyesen Svédországba utazni, hogy átvegyék a díjukat, ezeket decemberben az otthonukban megkapják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!