Nekünk két anyukánk van: az édesanyánk meg a BKK-s, ha utóbbit szidják, azt nem szabad mellre szívni

2003 novemberében mutatták be a kétezres évek egyik legjobb magyar filmjét, a Kontrollt. Antal Nimród mozija egy fiktív, misztikus föld alatti világba vezette le a nézőit, Bulcsú, Muki, Professzor és társaik mégis nagyon ismerőssé tették ezt a közeget. A kelet-európai ellenőrbrigád szórakoztató meccseket játszott le az utasokkal a kezeletlen vonaljegyek és a sosem létezett bérletek miatt, nagyjából ilyen dialógokban:

• „Ticket, adjad ide, a kontroll vagyok.”
• „– Kapd be, kisköcsög! – Magának is, asszonyom! Kellemes napot!”
• „– Majdnem elkaptam a kis genyót, de meglépett. – Lefújt megint? – Nem fújt le, a markomban volt, de olyan, mint egy ördög, hátul is van neki szeme.”
• „– Na, Professzor úr, mi nem stimmel [a bérleten]? – Nézem, nézem, hogy stimmel-e. – Mi a lófaszt kell azon nézni annyit, nem stimmel és kész.”
• „Nem hittem volna, hogy a mi munkánknál is van szarabb.”
• „Minket mindenki utál.”

Húsz évvel később mi is alászálltunk Budapest metróhuzatos mélységébe, és jelenlegi jegyellenőröket és utaskoordinátorokat arra kértünk, meséljék el, mi történik velük nap mint nap egy olyan munkakörben, amit tényleg majdnem mindenki utál.

Ellenségnek vagyunk tekintve, csak azért, mert kérjük tőlük azt a nyavalyás jegyet

"A 32. születésnapomon felvételiztem a BKV-hoz, pont mikor a Kontrollt is forgatták, 2002-ben. Nagyon tetszett a film, de azóta is mindig mondom, hogy csak az a lényeg, hogy az astoriás jelenet a valóságban ne történjen meg. Az melyik volt? Hát amikor a kolléga elvágta az utas nyakát, mert kiborult szegény.

A húsz év alatt azért változott itt egy-két dolog, a vállalatnak volt vagy öt neve, változtak a szabályok és a technika is, de a munka végül is ugyanaz maradt. A világban is több lett a probléma, ez meglátszik az embereken is, fáradtak, nyúzottak, régebben poénosabbak voltak, többet mosolyogtak, és talán mi is jobban tudtunk mosolyogni rájuk. Mondjuk én így is állandóan vigyorgok, vannak is utasok, akik méterekről kiszúrnak, és direkt nekem mutatják be a bérletüket. A mosolynak szerintem nagy ereje van. Az idősebb utasokkal például viccelődni is szoktam, csókolom, a diákigazolvány megvan, érvényes, kérdezem, és nevetve veszik elő a személyijüket. Persze olyan is van, hogy csúnyán néznek rám, és otthagynak a francba.

Ellenőrnek lenni elég hálátlan feladat, bírni kell a pszichés és a fizikális terhelést is, miután ellenségnek vagyunk tekintve, csak azért, mert kérjük tőlük azt a nyavalyás jegyet vagy bérletet. De mi ezt vállaltuk, tudnunk kell kezelni. Az oktatóm, mikor ide kerültem, azt mondta nekem, figyelj, nekünk két anyukánk van: az édesanyánk meg a BKV-s. Ha a BKV-sat szidják, azt nem szabad mellre szívni. Ez azóta is érvényes, csak ma már a BKK-sra.

A küzdősportos múltamban amúgy is megtanultam, hogy az önuralom nagyon fontos, hát itt azt tudom gyakorolni. Ha valaki kötekedni kezd, mindig megvárom, amíg befejezi, aztán további szép napot kívánok neki. Olyan is volt, hogy ezután visszajött hozzám, hogy tulajdonképpen nem rám haragszik, én csak a feladatom végzem, és elnézést kért. Éjszakai járaton viszont forgattak már meg előttem pillangókést is, egyszer meg majdnem kitörték az ujjamat.

De a munkám mellett szerencsére csupa olyasmit csinálok, amikben fel tudok oldódni, hastáncolok, kabarézok, és van egy színtársulatom is. Néha előveszem az olaszt is, ami nagyon jó kis nyelv. Mert egy korombeli olasznak sokszor hiába mondom, hogy Let me see your ticket, please, csak néz rám, de ha azt mondom, Biglietti di verifica per favore, már nyúl is a zsebébe, hogy ááá, biglietto, ciao!

A húsz év elég volt arra is, hogy vicces sztorikat is rendesen begyűjtsek. Még az első időkben történt, hogy egy éjszakai járattal bulizni ment egy vidám egyetemista társaság, a végén már mi, ellenőrök is beszálltunk kicsit a hülyéskedésbe, jegyük-bérletük volt, mit komolykodjunk. Aztán egyszer csak felkaptak, és letettek a járatról, úgy kellett integetnem a biztonsági őröknek.

Szóval különleges állatfaj a miénk, de én ezt a munkát még mindig tudom élvezni. Az utasoknak és nekünk is vannak jobb és rosszabb időszakaink, de a lényeg szerintem, hogy minden körülmények között próbáljunk meg embernek maradni." (Rózsa Katalin)

Van, akit az Andersen is megirigyelne, akkora mesét ad elő

"Több mint harminc évet töltöttem el a vendéglátásban, amikor beköszöntött a Covid, akkor jöttem ide. Pont abba az időszakba csöppentem bele, amikor a válságok elkezdtek ránk szakadni, és ez látszik is az embereken. Néha próbálok viccelődni velük, de sosem lehet tudni, ki milyen lábbal kelt. Ha elő kell venni a bérletet, az a baja, ha meg nem kell, akkor az.

A férjem szerint az emberek azért nem szeretik az ellenőröket, mert nem szeretik a szabályokat, és ez a bérletfelmutatás váltja ki belőlük az utálatot. Néha azért sikerül elmagyarázni az utasoknak, hogy értsék meg, ez is egy munka, minket is család vár, etetni kell a gyereket. És az nagyon pozitív, amikor még elnézést is kérnek a végén.

Hozzáteszem, sokkal több probléma van azokkal, akik azt mondják, van jegyük-bérletük, de nem veszik elő. A bliccelők meg sokszor eléd állnak, nincs, bocs, nem kell velük tovább vitatkozni. Aztán vannak, akiket az Andersen is megirigyelne, akkora mesét adnak elő. Kérem az utas jegyét-bérletét, erre felmutat nekem egy sárga foltos bérletet. Jézusom, ezzel mi történt? Hát, a kutya lepisilte. Köszöntem, így már nem nagyon volt kedvem közelebbről megvizsgálni. És van a kötekedős típus, aki szerint mindenki hülye, csak ő nem. Őket inkább csak sajnálni tudom, látszik rajtuk, hogy meg vannak keseredve.

Előfordul, hogy az i-re nálam is felkerül a pont, akkor sajnos elszakad a húr. Ilyesmiből kifolyólag volt már nekem is utaspanaszom, mert néha az embernek kinyílik a szája, és mond esetleg olyasmit is, amit nem lenne szabad. Szerintem nekünk is kijárna a minimális tisztelet. Pedig azt a 12 ezret nekünk se jó érzés kiszabni. Amikor egyszer volt egy nullás napom, vagyis senkit nem kellett pótdíjazni, komolyan mondom, hogy nagyon boldog voltam.

A mozgólépcsős balesetek a rémálmaim. A múltkor is az utolsó pillanatban fogtuk meg a bácsit, az én vállam ugyan kirántódott, de legalább a bácsi nem esett el. A fia utána egy levélben meg is köszönte, hogy megmentettük a papát. Ha viszont megtörténik a baj, az bennünk is elég nagy nyomot hagy lelkileg, aznap én már nem is mindig tudok tovább dolgozni." (Móriczné Fehér Krisztina)

Jaj, már megint itt vannak? Igen, nekünk ez elő van írva

"Én egy Angliából hazatérő magyar vagyok, nyolc évet éltem kint, főleg Harry Potter-buszokat boardingoltam és vezettem tourokat. Már megvolt a brit állampolgárságom is, amikor hazajöttem, hogy belevágjak egy új szálloda elindításába, de a Covid miatt ez meghiúsult, így kerültem három és fél éve a BKK-hoz.

Elég széles palettán mozgok, néha utaskoordinátor vagyok, néha ellenőrben dolgozom, és néha reptéri buszokon. Ferihegyen szinte Magyarország nagykövetének érzem magam, hiszen én üdvözölhetem először a külföldieket, én vagyok nekik a first impression. A nyelv amúgy is nagyon segít engem, néha a külföldiek nem is értik, egy ellenőr hogy beszélhet ennyire jó angollal.

A BKK-nál is az az egyik célom, hogy a nyugati közlekedési kultúrát meghonosítsam itthon. Ügyfélbarát hozzáállás, konfliktuskezelő képesség és optimizmus – szerintem ezek kellenek a mi szakmánkhoz.

Így is próbálnak minket néha fellökni, káromkodnak, rollerrel direkt odasóznak, ahogy mennek el mellettünk. Azt mondják, jaj, már megint itt vannak? Igen, nekünk ez elő van írva, mi is csak a munkánkat végezzük. Pótdíjazni sem szeretünk, de értsék meg az utasok, hogy muszáj a szolgáltatási és tulajdonosi szemléletet szem előtt tartanunk. Így is próbálunk mindig ügyfélbarát módon pótdíjazni, úgy, hogy az utas a legjobban járjon.

Pedig nagyon nagy az előítéletesség velünk szemben, és ami nekem külön szívfájdalmam, hogy sokszor nem kapjuk meg a tiszteletet. A múlt héten egy úriember face-to-face azt mondta nekünk, úgyse fogunk soha annyit keresni, mint ő. Majd amikor szerettem volna lefotózni a lejárt bérletét, papírgalacsint hajtogatott belőle, és ledobta a földre, hogy fel kelljen vennem. Szerintem ez nem egy európai uniós hozzáállás.

Én nagyon nyugodt típus vagyok, nagyrészt együttműködőek velem az utasok, de áprilisban sajnos volt egy utastámadásom, eltört a 10-es bordám. A peronszinten kértem a hölgytől az utazási jogosultságát, de nem volt hajlandó együttműködni, ekkor kizártam az utazásból, és megkértem, hogy fáradjon fel a metróból, de ezt nem tette meg. Ekkor egy másik utastól kapott egy jegyet, de azt sem akarta felhasználni, mire odajött egy idősebb utas, aki kedvesen próbálta elmagyarázni neki, hogy tisztelettel kellene beszélnie az ellenőrökkel. Na, erre a hölgy akit ért, ütni kezdett, a bácsinak kiverte a fogát, engem pedig úgy megrúgott, hogy elestem, repült a szemüvegem, és bordatöréssel feküdtem a János Kórházban. Szerintem ez nem természetes viselkedés. Az üzemi táppénz alatt volt időm átgondolni a történteket, hogy hibáztam-e valahol, de szerintem nem. Úgy gondolom, hogy ez egy rasszista támadás volt, és azóta a feljelentést is megtettem.

Abba is gondoljanak bele az utasok, hogy fél napokat állni a hideg, huzatos metróaluljárókban, szintén nem olyan kellemes, meg hajnali 3-kor kelni az 5-ös műszakhoz. Ilyenkor mi ébresztjük az utasokat is. Ja, és el kell még mondanom, hogy sokan azt terjesztik, hogy a lifteknél nincsenek ellenőrök. Innen üzenem nekik, dehogy nincsenek, mindenhol ott vagyunk, a Big Brother szeme mindent lát!" (Müller Gergely)

Egy ittas úriember leköpte a cipőmet, azt gondolta, ezzel nyomást tud gyakorolni rám, de nem tudott

"Három éve vagyok a BKK-nál, előtte dolgoztam televíziónál, könyvelőirodában, vendéglátásban, ez előtt közvetlenül pedig egy fitneszteremben voltam recepciós, ami a Covid miatt bezárt. Aztán megláttam a metróban egy BKK-s álláshirdetést, de amikor jelentkeztem, még nem tudtam, hogy a munka ennyire többrétegű lesz: felszíni beléptetés, jegyellenőrzés, utastájékoztatás.

Mivel mosolygós vagyok, nehezen tudják rólam elképzelni, hogy én is vissza tudom küldeni az utasokat, és rá tudom venni őket, hogy vegyenek jegyet. Néha megdicsérnek, hogy nem is láttak még ilyen jól kinéző ellenőrt, egyszer még virágot is kaptam egy férfi utastól.

Azért van olyan is, hogy nem szépen szólnak vissza. Múltkor egy ittas úriember leköpte a cipőmet, azt gondolta, ezzel nyomást tud gyakorolni rám, de nem tudott, nem engedtem le. Az ittasokra egyébként is nagyon figyelni kell, mert beeshetnek a metróhoz és meghalhatnak, szóval ez egy elég felelősségteljes munka is, amibe az utasok szerintem bele sem gondolnak.

Azt sem szeretem, amikor hülyének néznek. Újpest-központnál jön le a fiatalember, azt mondja, szül a felesége, nagyon siet, ezért engedjem el, közben nevet és egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki tényleg sietne bárhova. Az ilyen esetek után szoktam tíz percre kimenni a levegőre, veszek három mély levegőt, és megyek vissza.

Ha valamilyen nagyobb probléma akad, akkor a központba is be kell telefonálnunk, és a feletteseink elmondják, mit csináljunk, hogyan kezeljük. Van ez a Zebra-készülékünk, ami olyan, mint egy fullosabb mobiltelefon, ebben minden adatot rögzíteni tudunk, és ezen keresztül érkeznek be hozzánk az információk, például ha történik valami fennakadás a közlekedésben, arról az összes utaskoordinátor értesül.

A Kontroll világa sokkal szürreálisabb azért, mint a valóság, de azt a film is bemutatja, hogy az ellenőröknek is van egy emberi oldaluk, amit mi, kollégák nagyon jól érzékelünk egymáson." (Karácsonyi Klaudia)

Olyanok vagyunk, mint a bokszzsákok, mindent rajtunk vernek le

"Két éve dolgozom a BKK-nál utaskoordinátorként, ami nem olyan durva, mintha jegyellenőr lennék, de így is kapunk hideget-meleget. Nagyon sokszor megkapjuk például, hogy nyolc általánossal állunk kint, pedig nálunk nagyon sok a diplomás, ismerek olyat, akinek hat nyelvvizsgája van. Én a Rendészetire jártam, majd elvégeztem OKJ-n a pedagógiai és családsegítő szakot, de az sem volt az én pályám, azután kötöttem ki itt. Először úgy terveztem, hogy egy-két hónapot elleszek itt, most meg már nem akarok elmenni. Ráadásul a 150 éves jubileum alkalmából utaskoordinátorként én lettem megszavazva a kollégák által a Budapest Hőse címre. Talán azért, mert mindig igyekszem segíteni és lelkileg is támogatni mindenkit.

Viszont nem biztos, hogy még akkor is itt dolgoznék, ha a csapatom nem állt volna végig mellettem. Ha nem mondják el, hogy mire készüljek fel, ha nem kapok tőlük támogatást. Tényleg olyanok vagyunk sokszor, mint a bokszzsákok, mindent rajtunk vernek le: miért van lezárva, miért nem közlekedik, miért drágult? Mivel tanultam pszichológiát, ezeket egyre jobban kezelem, és próbálom nem magamra venni a dolgokat, oké, rossz napja van, hagyjuk.

Nálam eddig az volt a legdurvább eset, hogy egy részeg úriember majdnem rám esett Újpesten. Annyira részeg volt, hogy már állni sem bírt, egyfolytában kiabált, hogy haza akar menni a metróval. Addig el se jutottunk, hogy van-e érvényes jegye. A konfliktushelyzetekben egyébként sokszor kapunk kívülről segítséget, főleg a szolgálaton kívüli rendőröktől és mentősöktől.

A kifogásoknál elég tipikus szövegek mennek, pont nincs nálam, pedig vettem; pont nem volt jó az automata, pedig akartam venni; csak húszezres van nálam, de az automata azt nem fogadja el. Pedig most már elég sok opció közül választhat mindenki, szóval ha valaki tényleg jegyet akar venni, az fog tudni.

A Kontrollt én a koromból kifolyólag csak nemrég láttam, és azért lehozott kicsit az életről, mert alapból elég lehangoló. Mondjuk vannak benne vicces jelenetek, amik átadnak valamit a mostani valóságból is. A sínfutással azért nem próbálkoznék meg." (Kardos Nikolett Boglárka)