Budapest szülinapján még Novák Katalin és Karácsony Gergely is összeállt egy közös képre

2023. november 17. – 21:55

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar nemzet szívének, a béke és a biztonság otthonának, a nemzeti szabadság városának nevezte Budapestet Novák Katalin a főváros 150. születésnapja alkalmából rendezett gálaesten a budapesti Vígszínházban. Karácsony Gergely pedig arról beszélt, hogy ebben a városban mindenkinek szabadságában áll úgy szeretni a hazát, ahogy maga akarja. Az összetartozás pedig csak akkor lehetséges szerinte, hogyha senki, semmilyen ideológia nevében nem akarja megmondani, hogyan kell szeretni a hazát.

1873-ban ezen a napon egyesítették Budát és Pestet, és az évforduló olyanra volt képes, amit az elmúlt években ritkán láthattunk: összeállt egy fotóra Novák Katalin és Karácsony Gergely. A két éve még fideszes fülbevalóval megjelenő köztársasági elnököt és az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltjeként is próbálkozó főpolgármestert mindössze Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója választotta el. A rendezvényre meghívták Orbán Viktort is, de a miniszterelnök nem ment el, a kormányt Gulyás Gergely képviselte.

Novák Katalin ünnepi beszédében az MTI szerint arról beszélt, a 150 éves szív erőt ad a nemzetnek, hogy fennmaradjon és gyarapodjon. A kormány jelszavait elővéve a köztársasági elnök úgy fogalmazott:

a reformkor nagyjai a nemzeti szuverenitásunkért, a polgári Magyarországért küzdöttek, amikor Párizst és Londont tanulmányozva alkottak egy közép-európai, de sajátosan magyar metropoliszt.

A magyar főváros Novák szerint a szabadság városa, amely mindig helyet adott az alternatív művészeti mozgalmaknak és a főáramtól eltérő gondolkodásnak, valamint különböző politikai természetű ideáknak is. Budapestet az emberek jelentik, akik itt éltek és élnek, akik otthon vannak benne, de otthon lehetnek benne a más etnikumokhoz, kultúrákhoz tartozók is, akik úgy válhatnak magyarrá, hogy semmit sem kell feladniuk saját identitásukból – mondta Novák, aki szerint Budapest világváros, de nem olvasztótégely.

Arról is beszélt, hogy Budapest a béke és a biztonság otthona és szigete, ez pedig különösen nagy kincs egy olyan világban, amely forrong, és ahol emberek milliói lépnek félve az utcára. Novák azt szeretné, hogy a főváros legyen az a hely, amely a biztonság és a lehetőségek tekintetében felveszi a versenyt a világ más városaival, és ezért a haza minden polgárát jogos büszkeség töltheti el. Budapest így lesz szerinte a nemzeti szabadság városa minden magyar számára a Kárpát-medencében és a világban.

Karácsony: Mindenkinek szabadságában áll úgy szeretni a hazát, a várost, ahogy maga akarja

Budapest a nemzet fővárosa – mondta a gálaesten Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint a főváros „magyarságában rendíthetetlen”, de az elmúlt százötven évben egy másik jelzőt is kivívott magának: európai.

„Képes magába fogadni az újat, alkalmazkodni és magához alkalmazni, beszőni a veszteségeket és képes újra és újra kivirulni” – fogalmazott a főpolgármester, és arról is beszélt, hogy Budapest történelmi igazságainak sorában

„talán az első, hogy ez a város nem hatalmi szándékból, hanem éppen annak ellenére jött létre” és ma sem hatalmi szándékból, hanem sokszor annak ellenére igyekszik megszolgálni a jövőjét.

Arról is beszélt, hogy Trianon terhét száz év óta duplán is viseli a hátán Budapest. „Mert ő lett a bűnbak, a bűnös város. És mert már a létével is felhívja a figyelmet az országcsonkítás tragédiájára, mert túl nagy, túl színes, túl gazdag a megcsonkított, kulturális sokféleségétől megfosztott, meggyötört országhoz.”

Karácsony szerint nincs olyan, hogy Budapest vagy vidék. „Csak Budapest és vidék van, ami közös hazánk.” Sokszínű, szabad Budapest nincs sokszínű és szabad önkormányzat nélkül. Budapesten nem a jobb vagy a baloldal, hanem a budapestiek vannak hatalmon, tette hozzá. Ebben a városban szerinte mindenkinek szabadságában áll úgy szeretni a hazát, a várost, ahogy maga akarja. „De tudjuk, az összetartozás csak akkor lehetséges, hogyha senki, semmilyen ideológia nevében senkinek nem akarja megmondani, hogyan kell szeretni a hazát.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!