Orbán Viktort is meghívták a főváros születésnapi gálájára, de nem lesz ott

2023. november 16. – 12:35

Másolás

Vágólapra másolva

Novák Katalin várhatóan beszédet is mond a Budapest 150. születésnapja alkalmából szervezett gálaesten – erről Karácsony Gergely főpolgármester beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a minap. Az ATV híre szerint Karácsonyék nemcsak a köztársasági elnököt, hanem a miniszterelnököt is meghívták a Vígszínházba szervezett eseményre, de ő nem lesz helyen, helyette Gulyás Gergely képviseli majd a kormányt.

A műsorban Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy Budapest egy háromszor ekkora ország fővárosának épült, egy regionális birodalom központja volt. Budapest a nemzet fővárosa, és lélekben az egész országért felelősséget kell vállalniuk.

November 17-én és az azt követő napokon Budapest egy hatalmas születésnapra hívja a városlakókat a Városháza udvarára. Itt láthatja először a nagyközönség az emlékév alkalmából elkészült Budapest Nagyregényt, amely 23 kortárs szerző közreműködésével, közösségi alkotásként mutatja be a várost különleges történeteken keresztül.

A látogatók ekkor, plakátokon láthatják először a The Budapester illusztrációit is. A kiadványban a 150 éves születésnap alkalmából 151 magyar illusztrátor alkotott meg egy-egy évet és jelentős eseményt 1873-tól napjainkig Budapest történetéből. November közepén a Budapest Hősei is bemutatkozik: a projektben a főváros cégeinek munkatársai saját maguk választották ki azt a kollégájukat, akit a legnagyobb hősnek tartanak, ők is plakátokon mesélnek majd a munkájukról.

Az ünnepléshez a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is csatlakozik: a november 17-i ünnepre 150 forintért kínálja belépőit, a kedvezményes jegyek november 4-től elérhetők, és aznap a BKK 150 forintos napijegyet kínál a BudapestGO alkalmazásban, mellyel egész nap korlátlanul lehet utazni a BKK járatain.

A születésnap alkalmából ismét útjára indul a tavaly hatalmas népszerűségnek örvendő bulivillamos. A 49-es villamos vonalán a DJ-szettet hallgatva táncolhatunk és élvezhetjük Budapest szépségét.

A programokhoz érdemes letölteni az ÉnBudapestem applikációt, amelyben minden információ megtalálható az ünnepi hétvégéről. Egyes programokra kizárólag az applikációban lehet regisztrálni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!