Bárki lophat bárkitől következmények nélkül – a filmzenék kusza világa

Egy Ridley Scott-rajongó olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy az Aranybulla című NER-presztízssorozat második részének koronázási jeleneténél felcsendül egy kórus dallama, amelyről olvasónknak egy Ridley Scott-film, a 2005-ös Mennyei királyság ugrott be. Szerinte a szóban forgó zene a filmhez tartozó tracklist első számához hasonlít, amelynek címe Burning the past. A dal szerzője Harry Gregson-Williams, szövegében egy 12. századi Mária-antifóna (Ave Regina caelorum) első strófáját használta fel, de annak feldolgozását maga jegyzi.

Olvasónk tehát erős hasonlóságot vélt felfedezni a Harry Gregson-Williams által jegyzett dallam és Káel Norbert zongoraművész-zeneszerző műve között. A két szerzeményt meghallgatva még a laikus fül is kihallja a rokonságot, ezért szakembereket kérdeztünk meg, és megkerestük Káel Norbertet is (a névrokonság nem véletlen, Káel Norbert Káel Csaba Müpa-igazgató, filmipari kormánybiztos, filmrendező öccse).

Itt a Mennyei királyság egyik zenéje:

Ez pedig az Aranybulla idézett jelenete (amelyet a könnyebb szemléltetés kedvéért vágtunk ki):

Káel Norbert érdeklődésünkre azt írta, hogy „az olvasói levélben említett dallam egy 12. századi ismert Gregorián dallam, »Ave Regina caelorum«, amelyet többen feldolgoztak filmekben, lemezeken és egyéb felületeken. A dallam legalább 800 éves és természetesen nem jogdíjas. Példaképpen Bach D-moll toccata és fúga című művét is több filmben feldolgozták, a dallam felismerhető, de ettől még a feldolgozások nem egyeznek. A gregorián dallamot dolgozta fel a Mennyei királyság című filmben Harry Gregson is, vagyis nem ő írta.

Sem inspirálódás, sem pedig bármely zenei felhasználás nem történt részemről, sem a Mennyei királyság című filmből, sem más filmekből.”

Káel szavaival cseng össze a témában jártas szakemberek véleménye, akik szerint annak, aki plagizálást kiált, nem a 2005-ös film születéséig, hanem egészen a 12. századig kellene leásnia, ám mivel a korból származó Mária-antifóna közkincs, a plágium vádja egyetlen átvétel esetében sem állja meg a helyét. A kosztümös filmeknél egyébként „a korból és a jelenetből adódik, hogy milyen zenét lehet használni. Ebben az esetben sem nagyon lehetne mást odarakni, mint az akkori egyházi dallamokat” – magyarázta a Telexnek Gryllus Samu zeneszerző.

„A hangszerelésben van hasonlóság a két mű között, de a melódiában és a szövegben is akadnak különbségek” – ezt már Hubai Gergely filmzenei szakíró mondta, aki több egyetemen oktat filmzenetörténetet és filmzeneelméletet.

A gyakorlatban bárki szerezhet filmzenét, akit felkérnek rá, így semmi meglepő nincs szerinte abban, hogy Káel személyében épp egy zongorista jegyzi az Aranybulla-sorozat zenéjét. A Zeneakadémia hallgatóit is tanító Hubai általános benyomása egyébként az, hogy a magyar filmzene mérföldekkel le van maradva a Nyugattól,

„és ez nem a zeneszerzők hibája, hanem sokkal inkább a rendezőké, akik a filmzenéről nem egy teljes filmet átszövő hálóként gondolkodnak, hanem csak az adott jelenetek szintjén foglalkoznak a zene hatásosságával”.

A jelenség megértéséhez Hubai Gergely a tempelés fogalmáról tartott egy kis gyorstalpalót.

Zenére vágnak, és a zene diktálja a képek ritmusát is

Filmkészítés során bevett gyakorlat, hogy a rendező olyan zenéket tesz az egyes jelenetek alá, amelyekhez hasonlót szeretne majd hallani az elkészült filmben. Ez úgy zajlik, hogy a film összevágása során a stáb valamelyik tagja (külföldön a temp vágó, hazánkban általában a vágó vagy valamelyik asszisztense) úgynevezett temp zenét használ, aminek általában a hangulata és/vagy a ritmusa hasonlít arra, amit a rendező a jelenet alá elképzelt. (A temp az angol temporary [időszakos] kifejezésre utal, tehát egy csak átmenetileg odatett zenéről van szó.) Ez diktálja a kép ritmusát is. Az ilyen zene bármilyen forrásból származhat, a leggyakrabban mégis a filmzenék közül kerül ki.

A leendő zeneszerzőnek a temp zenét általában példaként és miheztartás végett szokták megmutatni azért, hogy az alapján írja meg a film zenéjét. A zeneszerző ezért igyekszik annyira közel menni a temphez, amennyire csak lehetséges. Hubai szerint minden igyekezet ellenére a folyamat Hollywoodban gyakran azzal zárul, hogy a rendező beleszeret a tempbe, és végül inkább megvásárolja annak jogait.

Mindezek után érthető, hogy a filmzeneszerzés nem tartozik a zeneszerzők álommelói közé. „A zeneszerzőket a tényleges munkára általában a folyamat végén kérik fel, ezért sok zeneszerző nem szereti a temp tracket.

Ennél már csak az eggyel rosszabb, amikor különböző zeneszerzőkkel íratnak különböző zenéket, akik nem dolgoznak együtt, és, mondjuk, nem is tudnak egymásról. A végeredmény – főleg a jelenetek közötti átmeneteknél – teljes káosz”

– magyarázza Gryllus Samu.

A szerzői jogok körül gyakran még nagyobb a kuszaság. Hubai Gergely szerint a temp zenék másolása annyira mindennapos dolog és annyira részt vesz benne mindenki (a már említett Harry Gregson-Williams mellett olyan nagy nevek is, mint John Williams vagy Hans Zimmer), hogy a magyar esetnek se lenne erősebb nemzetközi visszhangja, úgy meg pláne nem, hogy a vétkesnek vélt produkció, az Aranybulla ennyire keveset nyom a latban.

„Mindenki elfogadja, hogy a filmzenében nem veszik komolyan az eredetiség–másolat kérdését, mivel mindenki ezt csinálja. A zeneszerzőket ritkán érinti meg, a stúdiókat még annál is kevésbé, mert ha ma én perelek, holnap engem fognak perelni. Ezért a legtöbbször senki nem perel senkit.”

Mindezek fényében nem meglepő, hogy bár az ügyben Harry Gregson-Williamset is megkérdeztük, cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a kérdéseinkre.

Eredetiség kérdésében senki sem feddhetetlen

Míg a könnyűzenében visszatérően bukkannak fel plagizálási botrányok, és a különböző nagy versenyek ennek jelentős melegágyai, a filmzenék világában Hubai Gergely egyetlen olyan nemzetközi példát ismer, amikor sikeresen pereltek temp másolás miatt – ez pedig Zack Snyder 300 című filmjéhez kapcsolódik, amelyben Tyler Bates zeneszerző másolta le Elliot Goldenthal Titus című zenéjének több tételét is: nemcsak a hangszerelést, hanem az úgynevezett hit pointokat (a zene és a kép találkozását) is. Itt lehet a két verziót összehasonlítani:

Ebben az esetben peren kívüli egyezség született, a 300-at forgalmazó Warner Bros. bocsánatkérő levelet tett közzé.

És ha már Ridley Scott: a rendező hírhedt arról, hogy szereti a temp zenéket benne hagyni a filmjeiben. A nyolcadik utas: a Halál című film esetében több jelenetben is az 1962-es Freud című film tételei csendülnek fel, míg a már említett Mennyei királyságban többek között a 13. harcos, a Hannibál, a Penge 2. és A holló 2.: Angyalok városa különböző részletei szólalnak meg. Ez a példa is azt mutatja: a filmzenék világában az eredetiség–másolat kérdése teljesen mellékes dolog.