A futás mágiája ott működik igazán, ahol már levegőt sem kapsz

Amikor már mindenki okosórákkal, pulzusmérőkkel, trackerekkel követi nyomon a fizikai aktivitását, és egy laborban élő profi sportolónak képzelheti magát, üdítő olyan könyvet olvasni, mint Michael Crawley-é, a Felhők felett futni, ami a sport eredendően naturális voltát helyezi középpontba, és rámutat arra, hogy mindenféle adathalmozás nélkül is klasszis teljesítményt lehet elérni, miközben a futás játékos volta, bajtársiassága, sőt babonái is megmaradnak.

A skót Crawley egészen jó futónak számított, de aztán lemondott az élsportolói karrierről, és az antropológia felé fordult. A futást és a tudományt Etiópiában kötötte össze, ahol a helyi futók közösségeit tanulmányozta. A legcélravezetőbb kutatói módszernek a beépülést választotta, több addisz-abebai futócsoporthoz csatlakozott, 15 hónapon át loholt a futókkal, amíg tudott, és megtanult a helyiek nyelvén, amharául, hogy gond nélkül készíthessen interjút velük a legváratlanabb pillanatokban is. Crawley előbb írt egy doktorit az ott tapasztaltakról, majd mintegy mellékesen egy izgalmas könyv is született kutatásaiból.

A hosszútávfutást jó pár évtizede két kelet-afrikai ország, Kenya és Etiópia uralja, és vívja sokszor a maga Újpest–Fradiját. Kenya valahogy jobban középpontban volt eddig a futótérképen. Megszokottá vált, hogy rengeteg európai és amerikai utazik valamelyik kenyai magaslati edzőközpontba, hogy az ottani módszereket és életstílust elsajátítva sikeresebb futókká váljanak. Az etiópiai futóélet sem teljesen zárt közeg, de mind ez idáig kevesebbszer kaphattunk bepillantást az ottani kultúrába.

Ahogy máshol a foci, úgy Etiópiában a futás az egyik módja annak, hogy valaki kiemelkedjen. Több ezer profi vagy azzá válni akaró futó rója nap mint nap az utakat. Egy jó pénzdíjazású verseny megnyerésével egy egész életet meg lehet alapozni, nem csoda, hogy sokan próbálnak bekerülni valamelyik szponzorált csapatba, ahonnan ezek az álmok elérhetők.

Crawley is ilyen klubokhoz csapódott, és próbálta ugyanazt a kíméletlen edzésmunkát elvégezni, amit ők. Ez több okból is lehetetlennek bizonyult. Nem véletlenül kapta a könyv a Felhők felett futni címet, hiszen maga Addisz-Abeba is 2300-2400 méter magasan fekszik a tengerszint felett, vagyis már eleve kevesebb az oxigén, de a helyiek ennél jóval magasabbra is felmennek edzeni. Olykor nagyon tudatosan, olykor ad hoc választják ki a fővárostól hosszú buszozással elérhető erdőket, föld- és olykor aszfaltutakat. A magaslat élettani hatásait megtapasztalják, de nem vérértékekről beszélnek, hanem jó vagy éppen kedves levegőt emlegetnek. Háromezer méter felett sokaknak már a séta is lihegős, nemhogy egy kemény futótempó. Crawley is gyakran küszködött oxigénhiánnyal, miközben társai könnyeden maguk mögött hagyták.

Pedig az etiópok általában nem szívesen hagynak maguk mögött senkit. Az alapeszményük az, hogy futni csapatban kell, mert csak így lehet fejlődni.

Az egyik edzéstípusuk szerint libasorba állnak, és így hágnak fel egy meredek hegyoldalra. Mindig a legelső futó szabja meg az irányt, gyakran váratlan íveket, kanyarokat rajzol, nem egy kitaposott ösvényt követ a fák között. A játékosság mellett a kanyargás a gyengébbeknek lehetőséget ad arra, hogy az íveket lecsapják, így együtt mozognak a többiekkel.

Annak is különleges jelentőséget tulajdonítanak, hogy a másik nyomába lépjenek. Egyrészt megtanulják a ritmust, ami szerintük a versenyeknél fegyvernek is jó, másrészt – és itt már megmutatkozik valamiféle mágia – a futók között folytonos energiaáramlás van, így például az, aki vezeti a sort, másnak is viseli a terhét. Bár nagyon hisznek az elvégzett munkában, a hiedelmeik szerint az erőt szerezhetik a környezetükből, a fákból, a terepből, és a társaiktól is, de ez az erő el is lopható. Így aztán hirtelen összeomlásokkor olykor a szenteltvíz is előkerül kárelhárításként.

Sokféle babona átszövi a futók életét, és életük egy-egy mozzanatát egyszerre tudják gyerekes és nagyon is emelkedett, filozofikus módon megmagyarázni. Az sem zavarja őket, hogy gyakran maguknak is ellentmondanak. Azt, hogy miért kell a lehető legtöbbet edzeni, és hogy miért nem jó túl sokat edzeni, egyaránt simán le tudják vezetni. Utóbbi például már megint a szellemvilággal ütközik.

Crawley ezeket az ellentmondásokat nem akarja tisztázni. Ha néha elővezet is némi tudományt, mindvégig marad megfigyelő szerepben, így aztán az olvasónak is be kell érnie a futók lyukakat hagyó, egyszersmind harmonikus világképével, amelybe furcsa humor is vegyül. Olvasás közben önkéntelenül eszünkbe juthat az egykori klasszis, Haile Gebrselassie sejtelmes és bölcsességet is sugárzó mosolya. Az edzések és az életükben jelentkező nehézségek ellenére valahogy folyton körbelengi őket a derű, ami ránk is átragad olvasás közben.

Bár az etiópok edzésrendszere valamelyest párhuzamba állítható a modern sporttudománnyal, meglehetősen intuitív módon is viszonyulnak a futáshoz. Úgy tartják, hogy nem az edzőktől tanulnak, hanem egymástól. Persze az alapokat úgy 75 éve egy svéd-finn edző, Onni Niskanen rakta el. Néhányan már alkalmaznak modern eszközöket, de mintha csak szándékosan meg akarnák szégyeníteni a technikát, a távolságot is rögzítő órájukat többször arra használják, hogy a lehető leglassabban haladjanak egy adott időn belül.

Ők a belső órájuk és törvényeik szerint futnak.

Crawley néhány versenyre is eljut etióp csapattársaival, és esik szó ugyan pénzdíjakról is, arról már keveset tudunk meg, hogy a több ezer aktív futó közül mi lesz a sorsuk azoknak, akiknek sosem jön össze a nagy dobás, holott a médiában azért hallani kisiklott karrierekről. Az élsporttal ma már összenőtt dopping kérdését is megmagyarázhatatlanul elkerüli, és ha ez nincs is benne az etióp versenysportban, azért óhatatlanul beszédtéma kell hogy legyen. Egy másik nyitott kérdés marad, hogy a női futás mennyire elfogadott Etiópiában, és mennyiben különbözik egy női futócsoport világképe, edzésmódszere a férfiakétól.

A kihagyott témák ellenére azért olyan nagy hiányérzet nem marad az olvasóban. Crawley jó iramot diktál, és izgalmas ösvényeken vezet át minket Etiópia történelmén, gasztronómiáján, futóterepeken és hiedelmeken, egy nem futó is örömét lelheti az olvasásban. Aki pedig fut, biztosan kedvet kap ahhoz, hogy puha erdőtalajon, látszólag céltalanul kerülgessen fákat.

Michael Crawley: Felhők felett futni
Az etióp futósport titokzatos világa
Park Könyvkiadó
3999 forint