A nagy afganisztáni mészárlás sztorija, ami 160 évvel később is tanulságos lehetett volna

Ahogy az Egyesült Államok hadseregének tavalyi kivonulása is mutatta, Afganisztánt se kiköpni, se lenyelni nem lehet. Az 1980-as években a szovjetek befolyásszerzési kísérletei is kudarcot vallottak, még korábban, a 19. század közepén pedig a britek gyarmatosító törekvései is zátonyra futottak, sőt katasztrofális következményekkel jártak. Utóbbiról szól William Dalrymple most már magyarul is olvasható könyve, A sah visszatér.

Afganisztán nevének hallatán a legtöbbünkben kietlen, járhatatlan, hegyes, sivatagos vidék képe rémlik föl, ahol pedig megművelhetők a földek, ott biztosan ópiumhoz való mákot termesztenek. Cseppet sem tűnik vonzónak ez a táj, nehezen érthető, miért is akarná ezt a földet bárki megszerezni, még akkor is, ha a mai Afganisztán egy részén virágzó kulturális és gazdasági élet zajlott. A rövid válasz az, hogy az ország nagyon jó, vagy éppen hogy nagyon rossz helyen fekszik.

A történelmet olykor egészen kisszerű figurák vagy demagóg állítások is képesek befolyásolni, és erre az első, 1839–1842 között vívott angol–afgán háború is tökéletes példa. A brit gyarmatbirodalom már óriásira nőtt a 19. századra, de ezzel együtt járt a folyamatos fenyegetettség is, hiszen ugyanarra a területre másoknak is fájt a foguk. Az angolok az indiai szubkontinenst jól belakták, de egyszer csak elterjedt egy olyan híresztelés, hogy az oroszok Közép-Ázsia felé akarnak terjeszkedni. Néhány brit arisztokrata ezt az értesülést felhasználva vaskos kötetekbe foglalta, miért is olyan veszélyesek az oroszok a térségben. Ezzel, ha mást nem is, azt sikerült elérniük, hogy az addig meglehetősen passzív oroszok érdeklődését felkeltse Afganisztán iránt.

Míg egy orosz kém – aki meglehetősen romantikus indíttatásból fejbe lőtte magát – szaglászott Közép-Ázsiában, addig a britek sem tétlenkedtek. Egy olyan afgán uralkodót akartak trónra ültetni, garantálva az elsőségüket, aki lojális hozzájuk. Végül a korábban elkergetett Sáh Sudzsát tartották erre a legalkalmasabbnak, hiába érkeztek olyan jelzések, hogy a nép inkább egy másik uralkodócsalád tagjának, Doszt Mohamednek a pártján áll, aki némi pénzért egyébként szintén nyitottnak mutatkozott az együttműködésre.

Dalrymple magyar kiadású könyve megjelenésében inkább bestsellerre emlékeztet, mintsem egy történészi munkára, de nincs ezzel baj, mindkét igényt kielégíti. Simán lehet kalandregényként is olvasni a művet, éppen elég benne az ármánykodás, a politikai kiszorítósdi, szemünk előtt zajlanak a kémjátszmák és a csatajelenetek, miközben hősök és antihősök bukkannak fel; de a bőségesen lábjegyzetelt és a háttérbe is beavató könyv a részletekben elvesző olvasóknak sem okoz csalódást.

A történész jól kirajzolja a britek közötti törésvonalakat is. Az egymással is versengő diplomaták, kémek próbálják saját narratívájukat ráerőszakolni a döntéshozókra, de ennek, mint látjuk, katasztrofális következményei lettek.

Sáh Sudzsa érdekében először is tisztává kellett tenni a terepet, magyarul el kellett kergetni Doszt Mohamedet. A Kelet-indiai Társaság szerencsés körülményeknek hála könnyedén elfoglalta Kandahárt, de a későbbi előrenyomulásuk már keserves volt. A hőség, a járhatatlan utak, a hágók és kanyonok útvesztője, az utánpótlás hiánya és a terepet jól ismerő afgánok szórványos támadásai a hódító sereg egy részét és a velük tartó kíséretet megsemmisítette. Ezzel együtt a sereg mégis szerencsével járt, végül sikerült Sáh Sudzsát trónra ültetniük, és bevenniük Kabult.

A hatalom megszilárdítása viszont már nem jött össze. A britek nemcsak a terepviszonyok között nem mozogtak jól, de a törzsek közötti hierarchiában sem ismerték ki magukat. Az etnikailag is nagyon vegyes Afganisztánban ráadásul a hűséget is meglehetősen rugalmasan kezelték, leginkább az határozta meg, hogy valamelyik nagy család vagy a britek fizetnek-e többet, de a korrupció sem volt mindig működőképes.

A britek bevonulását nem nézték jó szemmel, már maga az iszlám és a keresztény világ ütközése is konfliktusos volt, de mindezt fokozta, hogy a britekkel népes hindu kíséret is érkezett Indiából, még inkább kiélezve a vallási ellentéteket. A puskaporos hangulat adott volt, és az afgánok egyre nagyobb ellenszenvvel figyelték a briteket, akik azt a hibát is elkövették, hogy csak kis létszámú, nehezen védhető helyőrségekkel próbálták fenntartani a hatalmukat. Miután egy vallási vezető dzsihádot hirdetett, forró lett a lábuk alatt a talaj, és fejvesztett menekülésbe kezdtek. Doszt Mohamed fia folyton a nyomukban volt, és bár szabad elvonulást ígért, mégis módszeresen lemészárolták a brit sereget és kíséretét. A sziklafalak mögül orvlövészek szedték le a katonákat, de sokaknak már a hegyi hágókon rendkívül kemény tél is halálos volt. A könnyű hódításként induló katonai művelet dicstelen véget ért, amelyet egy megtorló, szintén rengeteg áldozattal járó hadjárat sem igazán tudott feledtetni.

A száznyolcvan éve történt események a mai történelemmel is párhuzamba állíthatók, tanulságképpen is szolgálhattak volna az amerikai és a NATO-csapatoknak. Ahogy 1842-ben, úgy a kétezres évek elején is alábecsülték az afgán ellenállást és annak erejét, ami részint abból fakad, hogy képtelenek voltak helyesen értelmezni a fennálló társadalmi viszonyokat. Nem véletlen, hogy a 19. századi angol–afgán háború több jelképét felelevenítik még ma is, és gyakran idézik azt a fenyegető mondást is, amit még az egyik kán mondott egy brit diplomatának: „Maguk behoztak az országba egy hadsereget. Csak arra ügyeljenek, hogy ki is tudják vinni innen.”

Ha figyelmen kívül hagyjuk a párhuzamokat, A sah visszatér akkor is rendkívül élvezetes olvasmány. Megismerhetjük belőle a nagy formátumú katonákat éppúgy, ahogy a dilettánsokat, bepillanthatunk a gyarmati világ mindennapi életébe, találkozhatunk válogatott afgán kínzási módszerekkel, de az események női nézőpontját is megismerhetjük, hiszen az egyik katonafeleség meglehetősen ironikus hangvételű levelezéséből is olvashatunk idézeteket. Dalrymple persze óvakodott attól, hogy csak brit szemszögből tárja fel az eseményeket. Könyvének nagy erénye, hogy számos afgán és indiai forrást is begyűjtött, amelyek jól árnyalják a magukat felsőbbrendűnek mutató hódítók motivációit. Aki szereti a középkor nagy mesélőjének, Roger Crowley-nak a könyveit, ezzel sem fog mellé.

William Dalrymple: A sah visszatér
Park Könyvkiadó
5999 forint