„Nem veszünk részt a kultúrharcban, az Ördögkatlan ennél többről szól”

Tizennégy évvel ezelőtt, 2008-ban a Művészetek Völgyében értek össze a szálak. Bérczes László a Bárka Színházzal szervezte ott a Bárkakikötőt, Kiss Mónika friss diplomásként, a pécsi Művészetek és Irodalom Házának munkatársaként „nagy völgyjáró” volt. Ott találkoztak, Kiss meghívta a Bárkát Pécsre, Bérczes viszont azt javasolta, inkább pályázzanak együtt az EKF-nél [Pécs 2010-ben volt Európa Kulturális Fővárosa – a szerk.], hogy a Bárka bemutatkozhasson Pécsen, a pécsiek pedig programokat vihessenek a Művészetek Völgyébe. Pályáztak és nyertek, ötmillió forintot kaptak a program megvalósítására.

Június elején váratlanul érte őket hír, hogy elmarad a Művészetek Völgye. Kiss és Bérczes pedig gyorsan döntöttek: saját fesztivált szerveznek az elnyert támogatásból. Két hónapjuk volt rá, összehozták, közel háromezer résztvevő előtt Cseh Tamás nyitotta meg az első Ördögkatlan Fesztivált.

A fesztivál végére már egyikőjüknek sem volt kérdés: folytatják.

Nem, ez nem egy sátánimádó metálfesztivál

A nevet is sietve találtak ki, ami „jó is, meg nem is, de nem lehet rajta változtatni már”. A mai napig magyarázkodniuk kell ugyanis annak, aki nem ismeri őket: nem, az Ördögkatlan nem heavy metal fesztivál. Az Ördögkatlan elnevezés valójában utalás a Nagyharsány mellett elnyúló ördögszántotta hegy legendájára.

„A települések templomaiban is féltek kezdetben, hogy az ördögöt akarjuk bevinni az épületbe, pedig csak Bachot vagy éppenséggel Bartók Bélát akartuk ott megszólaltatni” – jegyzi meg Kiss.

Azóta tisztázódtak a félreértések, a helyiek ismerik és szeretik a fesztivált, kialakult a szoros együttműködés a települések és a fesztiválszervezők között is. „Mindenhol férfi a polgármester, és ők abszolút segítőkészek, de a megoldóembereink nők” – nevetnek. Mindent, ami praktikus, helyben megoldandó feladat, ők végeznek el, nélkülük nem működne a fesztivál sem – hangsúlyozza Kiss.

2008-ban még azt mondták, akkora fesztivált szeretnének, ami „elfér a tenyerükben”. Azóta jócskán túlnőtt rajtuk, 2019-ben már közel százezer fesztiválozó fordult meg a katlanban. A fesztivállal együtt a szervezők és a visszatérő fellépők köre is folyamatosan bővült. Ahogy Kiss fogalmaz:

„Ma már nemcsak négy kezünk van, hanem nagyon sok.”

„A fesztivál gerincét mi ketten szervezzük, de ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani, hogy minden művészeti ágból a legjobb minőség jelenjen meg a fesztiválon, segítséget kell kérnünk. Mi a könnyűzenében és a színházban jártasak vagyunk, de például a népi kultúrában és a komolyzenében kevésbé. Ezeknek a megszervezését olyan emberek kezébe adjuk át, akiknek a tehetségében és szakértelmében mi megbízunk. Tulajdonképpen a segítőink által születik sok-sok befogadó tenyér, így nőhetett mára hatalmassá, és maradhatott mégis személyes a fesztivál” – teszi hozzá Bérczes.

A kapcsolatok ápolására nagy hangsúlyt helyeznek, a fesztivál ideje alatt igyekeznek minden helyszínen, minden fellépővel találkozni, hogy személyesen is megköszönjék nekik, hogy eljöttek.

Ez már csak azért sem egyszerű vállalás, mert a fesztivál területe is egyre nagyobbra nő, ami Bérczes szerint azért is jó, mert a sok résztvevő ellenére nincs zsúfoltság. „A nagy távolságok miatt, ha valaki békére vágyik, csak kicsit odébb megy. Szóval elférünk. Szeretnénk a helyiekkel együtt megmutatni, hogy milyen a villanykövesdi pincesor, vagy hogy Beremend nem csak a cementet jelenti. Meg lehetne szervezni ezt a fesztivált egyetlen településen is, de akkor a lényeg, a helyi értékek felmutatása hol maradna?”

Az elejétől kezdve igyekeztek úgy kialakítani a programot, hogy a különböző helyszíneken különböző műfaji hangsúlyok jelenjenek meg. Például a Vylyan az irodalom, a képzőművészet és a dzsessz, Villánykövesd inkább a népi kultúra helyszíne.

„Ezt mind beszuszakolhatnánk Nagyharsányba, de az már nem az Ördögkatlan lenne” – teszi hozzá Kiss.

Bizonytalan, hogy mikor jön ki nullára a fesztivál

Annak, hogy a fesztivál sok kisebb helyszínen szerveződik, van egy másik, gyakorlati következménye is. Ellentétben a legtöbb fesztivállal, a Katlanon körülbelül hatvan helyszínen tartanak programokat. „Egy program miatt körülbelül két órán keresztül sokan vannak egy helyszínen, utána viszont alig, ezért a vendéglátósoknak nem is éri meg kitelepülni. Csak a vendéglátásból nem lehet fenntartani a fesztivált, ezért szorulunk állami támogatásra” – magyarázza Bérczes.

A költségvetésük 200-250 milliós nagyságrendű, ennek legfeljebb a harminc százalékát tudják fedezni a bevételekből és a kisebb-nagyobb magánadományokból. „Az önkormányzatok jelképesen járulnak hozzá, a többit mind állami forrásból kell előteremtenünk. Ez folyamatosan bizonytalan helyzetet teremt. Olyannyira, hogy egy-két hónappal a fesztivál előtt sem tudjuk, hogy pontosan mennyiből tudunk gazdálkodni” – teszi hozzá Kiss. „Hazardírozás van, hogy akkor összejön-e annyi pénz, lesz-e annyi jegybevétel, hogy kijövünk nullára, és nem kell hitelt felvennünk, hogy meglegyen a megfelelő fedezete a fesztiválnak.

Erről az egyik államtitkár annyit mondott nekem, hogy »hát Lacikám, a kultúrára annyit nem áldozott még senki, mint mi, mondd meg, még mennyit áldozzunk«. Mondtam, hogy nem az összeggel van baj, hanem az elosztás módjával”

– mondja Bérczes. Szerinte mióta az egyébként visszaélésekre csábító és a kommerszet segítő taotámogatások helyett a többlettámogatási rendszert vezették be, abszolút szubjektív, átláthatatlan és kiszámíthatatlan lett minden.

„A rosszat rosszabbra cserélték.

Az idén fájdalmas döntéseket kellett hoznunk: hosszú idő után először nem lesz komolyzenei nagykoncert Beremenden (Kodály Háry Jánosát terveztük, amit 2019-ben elmosott a vihar), és nem tudtuk meghívni mindenki kedvencét, a francia Wombo Orchestrát sem. Annak nincs értelme, hogy kis programokon spóroljunk pár százezer forintot, mert most mínusz hatvanmilliót kellene behoznunk az el nem elnyert pályázatok miatt” – mondja.

Addig jó, amíg nem tudnak minket elhelyezni

„Igyekszünk nem részt venni a kultúrharcban, nem tartozunk szekértáborokhoz, és hiába szeretnének, nem tudnak elhelyezni bennünket a politikai palettán. És mi addig örülünk, amíg nem tudnak

– mondja Bérczes. – Engem például ide és oda is el szoktak helyezni. Egyes fideszesek szemében liberális gengszter vagyok, egyes liberálisok szemében meg Fidesz-bérenc. Egyik sem igaz, de én nem ennek mentén nézem a világot. Iszonyatosan felszínes leegyszerűsítésnek tartom, amikor ennek mentén ítélik meg a kulturális teljesítményeket.”

A fesztivál szervezői rendszeresen hangsúlyozzák, hogy az Ördögkatlan egy politikailag semleges fesztivál, ahol mindenkit szívesen látnak. Bérczes kiemeli azt is, hogy eddig soha senki nem szólt bele, hogy kit hívhatnak meg, és kit nem. „Ezt minden elégedetlenségünk ellenére ki kell mondani.”

„Szívünk-szavunk-véleményünk nekünk is van, de válogatási szempont csakis a művészi minőség lehet. Természetesen ez is szubjektív, kettőnk ízlését nem tudjuk, nem is akarjuk figyelmen kívül hagyni.

Az idén például meghívtuk a beregszásziak nagyszerű Tóték előadását, de természetesnek tekintjük, hogy a Freeszfe hallgatói is jelen lesznek

– teszi hozzá Kiss. – Cseh Tamásról is tudni lehet, hogy konzervatív, jobboldali ember volt, de amit emberként és művészként képvisel, az mindent felülír. Törőcsik Mari életműve is megkérdőjelezhetetlen. Azért jó, hogy ők a fővédnökeink, mert mind emberi, mind művészi szinten olyan magasságot képviselnek, amit felé már törekedni is igazi kihívás.”

Egyensúlyoznunk kell, hogy semlegesek maradhassunk

Kockázatokat persze vállalnak. Idén az Ördögkatlan Fesztivál együttműködő partnere a Telex. A Magyar Hang viszont, ami a korábbi években többször is kitelepült a fesztiválra, idén nem jelenhet meg.

„Szurkolunk, hogy ez a nagyon színvonalas hetilap megmaradjon, de nem a mi dolgunk ennek megoldása. Mi nem vagyunk »ellenzéki« fesztivál, ahogyan persze »jobboldali« sem

– mondja Bérczes. – Ezeket a mondatokat nem is érti az, aki az életre csakis a politika felszínes szempontjai mentén tekint. Az élet, és szerénytelenül azt reméljük, az Ördögkatlan is százszorta gazdagabb, mintsem azt az egyoldalú ítélkezés meg tudná ragadni.”

A fesztiválnak nincs pénze hirdetésekre, ezért, mint mondják, nagyon örülnek annak, hogy a Telexen is megjelenhetnek. „Nálunk szerintem politikai oldaltól függetlenül vannak látogatók, de azt gondolom, hogy a minőségi újságírást mindannyian olvassák. Szerintem a Telex egy minőségi újságírói platform, és így nagy eséllyel eljutunk a még fesztiválszüzekhez, és azokhoz is, akik már voltak nálunk” – teszi hozzá Kiss.

Ez egy közösségi tégely, a béke szigete

„Ami a mi fesztiválunkban vonzó, a visszajelzések alapján is, az nemcsak a minőségi program, hanem a közösségteremtő erő. Kialakul a baráti közösségiség, a kíváncsiság, a beszélgetés, a stoppolás… és mindez magától értetődő.

A Katlan öt napja alatt megszületik a béke szigete. Itt mintha nem lennének olyan határvonalak, hogy népi vagy urbánus, konzervatív vagy liberális. Jó érzés, hogy ennek valahogy mi is, és a fellépőink is a részei, a színpad és nézőtér közötti fal is eltűnik ebben a közegben. Beck Zoli és Pintér Béla is járt a programokra a családjával, Röhrig Géza katlanfutott a fesztiválozókkal… Ez tényleg egy közösségi tégely” – meséli Kiss.

Bérczes hozzáteszi, ilyen romantikus sztorikat rengeteget tudnának mesélni. Például amikor Haumann Péter együtt ebédelt a helyi nyugdíjasokkal és a francia cirkuszi akrobatákkal a nagyharsányi menzán, vagy amikor Háy Jánoshoz csatlakozott egy öt-hat éves helyi cigány kislány, és együtt festették a manókat a falra.

Szerinte a végcél nemcsak az, hogy nagyszerű programok legyenek a fesztiválon, hanem hogy ezek a nagyszerű programok legyenek az eszközök arra, hogy mindenkiből előhívják a jobbik énjét.

Az új fesztiválozókról Kiss azt mondja, nagyon örülnek neki, hogy egyre több 15–25 éves fiatal fedezi fel magának az Ördögkatlant, közülük sokan visszatérő vendégek lesznek. Ez szerinte azért is fontos, mert a Katlan nem egy könnyűzenei fesztivál, és a fiatalok nem csak a napi egy koncertért mennek el egy egész hétre a fesztiválra. „Az a jó, hogy el tudjuk érni azt a kultúrafogyasztó, fiatal felnőtt korosztályt, amelynek megnyerése-megőrzése mindazok érdeke, akik értéket teremtenek.”

Offline fesztivált szeretnénk csinálni, egyszerit és kicserélhetetlent

Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek arra is, hogy az Ördögkatlan égisze alatt saját (elsősorban színházi) produkciókat hozzanak létre a fesztiválra vissza-visszatérő művészekkel összefogva. Arra a kérdésre, hogy a jövőben mennyire mehet ebbe az irányba az Ördögkatlan, Bérczes azt válaszolja: „Ha lenne elég energiánk, akkor csakis erre menne. Nemcsak Ördögkatlan-produkciókra gondolok, hanem hogy minél több mű szülessen a fesztivál idejére.”

Mindketten szeretnék, ha a jövőben túlsúlyba kerülnének a fesztivál repertoárjában azok a produkciók, amelyek kifejezetten ott, vagy oda készülnek. Jó példák erre a K2 előadásai, a társulat tagjai hagyományosan leköltöznek a fesztivál időpontja előtt, és a helyszínen, a helyi tradíciókra, legendákra reflektálva hoznak létre egy előadást.

„Igazából egy offline fesztivált kéne csinálni, abban az értelemben, hogy csak akkor kapod meg, ha ott vagy. Fontos lenne, hogy ebben a fogyasztható, eldobható, kicserélhető világban egyszeri és kicserélhetetlen dolgok szülessenek.”

A szándék, hogy az „ördögkatlanos szellemiséget” állandósítsák, azon is látszik, hogy 2020-ban és 2021-ben a katlanos csapat – Bérczes László, dr. Komáromi György gazdasági vezető, Göttinger Pál színházrendező és a K2 társulat vezetői, Benkó Bence és Fábián Péter – a Pécsi Nemzeti Színház, majd a budapesti Pinceszínház igazgatói posztját is megpályázta.

Végül egyik esetben sem az ő pályázatuk nyert, ami Bérczes szerint elsősorban nem az ő, hanem a K2 és a hozzájuk hasonló fiatal alkotó generáció szempontjából szomorú. „Ők harminc körüli fiatalok, akiket már most szétszaggattak a messziről bűzlő, fertőző felnőttek.”

A fesztiválszervezésbe nem, a pénz után kuncsorgásba bele lehet fáradni

Tizenöt éve szervezik közösen a fesztivált, miközben Bérczes László számos helyen, köztük most már visszatérő vendégként Kanadában is rendez előadásokat, Kiss Mónika pedig Pécsen dolgozik programszervezőként, és Bérczes állandó dramaturgjaként szintén részt vesz az Ördögkatlan-produkciók létrehozásában. Munkájuk tehát van bőven, a fesztiváltól függetlenül is. Arra a kérdésre, hogy még meddig lesz Ördögkatlan, nem tudják a választ, azt viszont mindketten beismerik, bele lehet fáradni. Ha a szervezésbe nem is, a pénz után kuncsorgásba mindenképp.

„Mi nagyon jól tudunk együtt gondolkodni és dolgozni, nagyon hasonló az ízlésvilágunk is, nem hiszem, hogy ötlethiány valaha előállna, vagy ne tudnánk megújulni. Amibe be lehet fáradni – és reméljük, hogy ez csak az idei évről szólt –, az a pénzek utáni kuncsorgás – mondja Kiss.

– Mert azért az megalázó, hogy miközben mi – azt gondolom – értéket teszünk le az asztalra, nem kevés munkával, minden évben a nulláról kell kezdenünk, és ugyanúgy kell kuncsorognunk a támogatásért, mint az első évben.”

– Ugyanaz lenne az Ördögkatlan Kiss Móni és Bérczes László nélkül?
– Nem, de ezt nem nagyképűségből mondom. Ez a kicserélhetőség-kicserélhetetlenség kérdése, amiről már beszéltem korábban. Nekem a színházban sem kicserélhető egy ember. Az már egy másik fesztivál lenne, amivel nincs semmi baj, az is lehet, hogy jobb lenne, de nem olyan, amilyet mi tudunk csinálni – mondja Bérczes.
– Ez nem egy franchise, amit ki lehet vásárolni – teszi hozzá Kiss. – Azt majd mások, máshogy fogják nevezni, de a Katlan mi ketten vagyunk. És a csapatunk, a helyi barátaink, a látogatók, mindazok, akik öt napon át megteremtenek egy másik Magyarországot. Ha Laci úgy dönt, hogy ő már nem csinálja, akkor én sem fogom nélküle. Lehet, hogy valami mást, mással, máshol, más néven, de a Katlant nem.

Az ukrán udvar idén is kinyit

Az Ördögkatlanon hagyományosan van ukrán udvar. Évekkel ezelőtt egy kis kelet-ukrajnai faluból hívtak a fesztiválra egy idős asszonyokból álló kórust. Amikor a nénik meghallották, hogy a fesztivál nevében szerepel az ördög szó, először azt mondták, „nem jöhetnek oda, ahol az ördög lakik”. Végül mégis sikerült őket meggyőzni.

„Csak a mi kedvünkért (nem mellékesen persze Both Miklós barátunk-munkatársunk kedvéért) életükben először elhagyták a falujukat, és repülőre ültek – mondja Kiss.

– Gyönyörű volt, ahogy népviseletbe öltözve, énekelve bevonultak a Narancsligetbe. Az ő falujukat elsők között vették be az oroszok, most nem nagyon tudjuk, hogy mi van velük.”

Ukrán udvar idén is lesz, szeretnék, ha minél több Baranyába érkezett ukrán menekült család el tudna jönni a fesztiválra, most az ő meghívásukon dolgoznak. „Szeretnénk, ha pár napig nemcsak arról szólna az életük, hogy ők menekültek, hanem arról, hogy zenét hallgatnak, és jól érzik magukat egy fesztiválon, mint mindenki más” – teszi hozzá Bérczes.