Már jó néhány évszázaddal túl vagyunk a Borgiák méregkeverős, bérgyilkosos korszakán, és ha a módszerek jóval kifinomultabbá is váltak, a Vatikán még mindig tele van kegyetlen intrikusokkal, politikai helyezkedőkkel, pénzügyi machinációkkal és szexbotrányokkal. Ezek felfejtése émelyítően izgalmas, de a katolikus egyház egyre nehezedő terheit is ezek jelentik. A francia Frédéric Martel már magyarul is olvasható botránykönyvében, A Vatikán kínos titkaiban azt próbálja meg igazolni, hogy a botrányok és viták mögött homoszexualitásuk miatt képmutatásra kényszerülő magas rangú papok serege áll. Martel olykor szocioriportként is erős részeket írt, de műve mégis inkább a bulvár kategóriában ragad, mert állításai jórészt sejtetések maradnak.
Az egyébként maga is meleg és LMBTQ-aktivista Martel azt állítja, hogy a Vatikánban – a pápai államot az erkölcsi romlottságot megtestesítő Szodomával egy szintre emeli, a könyv eredeti címe is Szodoma – , túlsúlyban vannak a meleg papok, és minél magasabb szintre megyünk, annál nagyobb az arányuk, így tehát a bíborosok között találjuk a legtöbb homoszexuálist. Martel egyik vatikáni forrása, melegségét nyíltan felvállaló Francesco Lepore szerint akár a papok 80 százaléka is meleg lehet. Martel másik állítása, hogy a homoszexuálisokat gyakran éppen azok a papok támadják leghevesebben, akik maguk is melegek rejtetten, vagy akár valamilyen módon fel is vállaltan. Az író szerint a Vatikánon belül nem sok minden maradt titokban, így a papok tudják, hogy kik a melegek közöttük, és sajátos kódnyelvükön, mint például „buzgólkodik” vagy „ő is a parókiához tartozik” meg is jelölik őket.
Martel saját bevallása szerint nem akart senkit leleplezni, „outolni” és botrányt kelteni, őt az érdekli, hogyan és miért alakult ki így a papság belső társadalma, és hogy milyen szenvedéseket ró rájuk a cölibátus (nőtlenség). Ezek valóban érvényes és fontos kérdések, de Martel valahogy pont ezekbe nem merül bele eléggé.
Pedig lehetett volna rá lehetősége, azt állítja, hogy négyéves munkája során körülbelül 1500 interjút készített a Vatikánhoz köthető személyekkel, több mint 30 országban járt, miközben 42 bíborossal, 52 püspökkel vagy prelátussal, 27 pappal, 45 pápai diplomatával és nagykövettel, valamint 11 svájci gárdistával beszélt, római prostituáltak és az egyházból már kiugrott meleg papok mellett. A szerző egy bő online jegyzéket is készített kutatásairól, alátámassza téziseit, de ezek jó része, vagy már megjelent művekre mutat, vagy névtelenségben ragadt forrásokra hivatkozik, ezért feltevéseinek jó része a pletyka szintjén ragadnak. Az írót tucatnyi ügyvéd és vagy 80 általa segédkutatónak nevezett munkatárs segítette nyomozása során, de ahogy arra több katolikus portál is felhívta a figyelmet, számtalan tárgybeli tévedés ragadt így is a könyvben, többek között hibás dátummal szerepel például VI. Pál megválasztásának dátuma, és az is, hogy mikor kapott Lepore levelet Ferenc pápától.
Az író folyamatosan narrálja is a regényét, valahogy úgy, mint egy krimi filozofikus hajlamú és kiégett magánnyomozója, aki valahol irtó büszke arra, amit csinált. Így teljesen feleslegesen megtudjuk, hányszor utazott el például Argentínába, milyen magas rangú papok lakásába jutott be, és hogy ki engedte meg, hogy hangfelvétel is készüljön a beszélgetésekből. Ezekkel az elemekkel közben arra is játszik, hogy hitelesítse önmagát, de csak erőlködésnek hatnak az ilyen kiszólásai. Mindeközben roppant szórakoztatóak azok a részek, amikor Martel szinte barokkos szobabelső leírásokba bonyolódik, vagy ahogy arról ír, melyik bíboros fogadta alsógatyában. Persze ez csak egotrip, nem visz sokkal közelebb minket a szerző szerint hipokrita vatikáni világhoz.
A papságban jelen levő melegek nagy számára az egyik magyarázata az, hogy még öt-hat évtizeddel ezelőtt is sokkal erősebb volt a homofóbia, a papi hivatást választó fiatal férfiaknak pedig menedéket jelentett az egyház, nem kellett magyarázkodniuk, hogy miért nincs például barátnőjük. Azzal, hogy a melegjogok erősödtek, összefügghet, hogy utánpótláshiánnyal küszködik az egyház.
Martel a kispapokkal szinte nyíltan flörtölő bíborosokról és püspökökről is ír, néhány beszámoló szerint pedig a szeminaristák között is túlsúlyban vannak a melegek, és afféle beavatási szertartáson mennek át. Sok pap viszont a Vatikánon kívül keres magának partnert, Martel kutatása szerint a római Termini pályaudvar környékén szednek fel férfi prostituáltakat, groteszk helyzetet teremtve sokszor a muzulmán világból érkező menekülteket. Ezekhez az együttlétekhez pénzre van szükség, és mivel a papi fizetés nem túl magas, Martel szerint az ilyen kapcsolatok elvezethetnek a sikkasztásokhoz is.
A könyvben Martel sokszor esik abba a hibába, hogy a gayradarját bekapcsolva sejteti néhány interjúalanyáról, hogy meleg, de az valahogy mindig elmarad, hogy rákérdezzen arra, hogy férnek meg együtt a homofób kirohanások a homoszexualitással. Így az a tétele is bizonyítatlan marad, hogy a leghangosabb homofóbok között van a legtöbb meleg. Martel látókörén a heteroszexualitásukat megélő papok is kívül kerülnek, mintha ez a probléma nem is létezne nála, pedig az egyházi dogmák szerint ez éppen olyan bűn, mint egy megélt homoszexuális kapcsolat.
Martel azt jól látja, hogy a rejtett homoszexualitás, a lelepleződéstől való félelem zsarolhatóvá, megfélemlíthetővé teheti a papokat, és a maffiában bevett omerta lép életbe. Ugyanúgy hallgatnak róla, mint a pénzügyi visszaélésekről, szexuális erőszakról és más bűncselekményekről. Összemosódnak és egy szintre kerülnek, és például azért tussolhat el egy püspök pedofil ügyeket, mert attól tart, hogy akkor róla jelentik, hogy meleg, ami persze csak az egyházon belül bűn.
A szerző szerint így a hazugságoknak olyan láncolata alakul ki, ami elpusztítja a közmegegyezésen alapuló igazságot.
Erre egyre több bizonyíték van. Ahogy azt a gyermekmolesztálás és zaklatás miatt elítélt McCarrick bíboros ügye is mutatja, több pápa is tudhatott üzelmeiről, mégsem büntették meg. A képmutatás azért több összetevős, hiba volna csak a rejtőzködő melegeket látni mögötte.
„A merevség mögött mindig valamilyen rejtett dolog áll, sok esetben kettős élet” – idézi Martel többször is Ferenc pápát, aki felismerte, hogy ezek az ügyek súlyos csapásokat mérhetnek az egyházra. Alatta azért úgy tűnik, tisztulás kezdődött el a Vatikán, több bíborost eltávolított korábbi posztjáról, a korábban említett támadhatóság miatt fokozta le őket. Ferenc többször kinyilvánította, hogy a perifériára szorultak pápája akar lenni, több gesztust tett már az LMBTQ-emberek felé is, például támogatta az azonos nemű párok polgári együttélését.
Martel szerint az utolsó négy pápa (VI. Pál, II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc) alatt az egyházon belül különböző meleglobbik (erre Ferenc is utalt egyik interjújában) csaptak össze. Ez nagymértékben meghatározta, hogy a Vatikán hogyan viszonyult az AIDS kérdéséhez, az elváltak áldozásához, az egynemű párok jogaihoz, szerepük volt számos kinevezésben és lefokozásban, de XVI. Benedek lemondásához is több, a homoszexualitást érintő ügy vezetett. A már említett pedofilügyekben is megfigyelhető ez, és az olasz La Repubblica és Martel szerint is az egyik nagy lökést az adta meg a Benedek a lemondáshoz, amikor megkapta három bíborosa által vezetett vizsgálatának ügyiratát. Ebben a vatikáni bank zavaros pénzügyei mellett az is szerepelt, hogy létezik egy papok közötti meleghálózat, aminek nagy befolyása van a kinevezésekre, és a Vatikán területén belül és azon kívül is szoktak szexpartikat tartani. Mindez élesen szembement Benedek nemi erkölcsről alkotott világképével.
Martel azt vallja, hogy a meleg dimenzió a meghatározó olvasási kulcs a vatikáni ügyekben, de eközben könyvéből is inkább az rajzolódik ki, hogy a maguk módján racionális, hatalmi vágytól hajtott döntéseket hoznak egyházi méltóságok.
Erre jó példa annak bemutatása, hogy Angelo Sodano, későbbi bíboros államtitkár, hogyan vált a chilei Pinochet-diktatúra megalkuvó támogatójává.
Ha eddig nem igazán merültünk el a jelenkori Vatikán belső ügyeiben, A Vatikán kínos titkai jó bevezető lehet. Megismerhetjük mi mozgatja Ferenc pápát, és milyen eszmei áramlatok csapnak össze, vagy hogy miért juthattak magas pozícióba a pápákhoz lojális püspökök, de tényfeltáró szociográfiának azért semmiképpen ne vegyük ezt a könyvet.
Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai
Park Kiadó