Az egész világ azt találgatja, mit lép Trump a tüntetőket gyilkoló iráni rezsim ellen
„Egyértelművé tettük az Aszad-rezsim és más szíriai erők számára, hogy ha vegyi fegyvereket helyeznek készenlétbe vagy használnak, akkor átlépik a vörös vonalat” – figyelmeztette Barack Obama akkori amerikai elnök 2012 augusztusában a kibontakozó szíriai polgárháború szereplőit. Amikor azonban Bassár el-Aszad szíriai diktátor egy évvel később, 2013. augusztus 21-én többtucatnyi szaringázzal töltött rakétával átlőtte ezt a vörös vonalat, akkor az elnök mégsem rendelt el katonai megtorlást.
A „vörös vonaltól” való visszatáncolás stratégiai észszerűségéről, morális csődjéről és a szíriai polgárháború menetére gyakorolt hatásáról (a tömeggyilkos rezsim a gútai gáztámadás után 2020-ig több mint 300 alkalommal vetett be vegyi fegyvert) a mai napig komoly viták folynak.
Donald Trump az elmúlt hetekben a 2024 végén megbukott Aszad legfontosabb támogatója, Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője előtt többször is meghúzta azt a bizonyos vörös vonalat.
Január eleje óta gyakorlatilag naponta fenyegette meg az Iránt vezető síita teokratikus rezsimet azzal, hogy ha nem vet véget annak, hogy meggyilkolja a két és fél hete tartó országos tiltakozássorozat tüntetőit, akkor az Egyesült Államok katonai lépéseivel kell szembenéznie.
Márpedig a rezsim nem vetett véget a tüntetők meggyilkolásának; az egyik legnagyobb emigráns iráni szervezet, a korábbi évek tüntetéseinél megbízható adatokat szolgáltató Human Rights Activists News Agency (HRANA) adatai azt mutatják, hogy naponta több száz ember hal meg. Szerintük legkevesebb 2403 tüntetőt öltek meg a tüntetések decemberi kirobbanása óta, emellett a kormányzathoz köthető 147 ember és 9 nem tüntető civil is meghalt.
Az Iránban igen aktív izraeli hírszerzés, a Moszad 5000 áldozatról adott hírt amerikai partnerszervezeteinek. Ahogy arról írtunk, az ország információs elzárkózása és a napok óta tartó internetes elsötétítés – amit az iráni rezsim a CNN szerint további két hétig fenntartana – miatt nehéz pontos képet kapni a történésekről, de az egyértelmű, hogy
az iráni rezsim lényegében háborút visel saját fegyvertelen polgárai ellen.
„A biztonsági erők csak gyilkoltak és gyilkoltak, a saját szememmel láttam” – számolt be egy szemtanú a BBC-nek arról, mi zajlik az iráni városok utcáin. „Láttam, ahogy belelőttek a tüntetők első sorába, az emberek ott helyben estek össze” – mondta egy tüntető. A beszámoló szerint a karhatalom Kalasnyikov gépfegyverekkel tüzel a tüntetőkre éles lőszerrel. Hamenei vandáloknak nevezte a tüntetőket, az állami narratíva szerint pedig az USA és Izrael irányítja őket. A napokban már a vezetést támogató demonstrációkat is szerveztek Teheránban.
Az országból kijuttatott sokkoló képsorok és az áldozatok meredeken emelkedő száma miatt az elmúlt napokban a katonai beavatkozással fenyegetés olyannyira konkréttá vált, hogy Trump kedden már a közösségi oldalán keresztül üzent a tüntetőknek. „Jegyezzék meg a gyilkosok és a bántalmazók nevét. Nagy árat fognak fizetni ezért. Lemondtam minden találkozót az iráni tisztviselőkkel addig, amíg a tüntetők értelmetlen gyilkolását abba nem hagyják. A segítség úton van. MIGA!!!” – írta a közösségi oldalán, saját szlogenjét (Make America Great Again – MAGA) igazítva az iráni helyzethez.
Az iráni hatóságok szerdán várhatóan ki fognak végezni egy tüntetőt, akit egyik rokona elmondása szerint előző hét csütörtökön tartóztattak le Teherán közelében – közölte az amerikai külügyminisztérium. Erfan Soltani rokona azt mondta, hogy az iráni bíróságok mindössze két nap alatt döntöttek a halálbüntetés kiszabásáról. Trump a CBS Newsnak adott interjújában erre újból figyelmeztette az iráni hatóságokat, hogy ne merjenek tüntetőket kivégezni, mert ebben az esetben „nagyon kemény lépéseket” fognak tenni, de azt már nem részletezte, hogy azok mik lennének. Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint az iráni hatóságok több mint tízezer embert tartóztattak le.
Mit lép Trump?
Az üzenet alapján az internettől napok óta elzárt irániak azt gondolhatnák, hogy a Delta Force kommandósai már úton vannak Ali Hamenei rejtekhelye felé. A várakozásokat erősítheti Trump hozzáállásának változása is a katonai intervenciókhoz: a Nicolás Maduro venezuelai vezető elfogásával és New Yorkba szállításával végződő nagyszabású akcióval az elnök megmutatta, hogy nem riad vissza a kockázatos katonai húzásoktól sem.
Azonban a vörös vonalak húzgálásán túl az amerikai beavatkozás konkrét formájáról lapértesülések szerint keddig még nem született döntés, és maga Trump, valamint kormánya részéről is sok a maszatolás. Karoline Leavitt fehér házi szóvivő például kedden azzal hárította el az Iránnal kapcsolatos kérdéseket:
„Donald Trumpon kívül senki nem tudja, mit fog csinálni Donald Trump. A világ csak várakozhat és találgathat.”
Az elnök eddig egyetlen konkrét büntetőintézkedést jelentett be, egy minden Iránnal üzletelő országra érvényes 25 százalékos büntetővámot, azonban az elsősorban Kínát érintő szankció részleteit még nem közölte.
Annak ellenére, hogy az elnök és tisztségviselői napok óta tanulmányozzák a lehetséges forgatókönyveket, egyik forgatókönyv sem tűnik egyértelműnek – és ami még fontosabb, egyik sem igazán kecsegtet azzal, hogy azonnal véget vethet az iráni rezsim vérontásának, azzal pedig pláne nem, hogy hozzásegítheti a tiltakozókat az 1979-es forradalom óta önmagát katonailag, gazdaságilag és bürokratikusan bebetonozó, gazdaságilag szenvedő rendszer bukásához.
A katonai lehetőségek közül:
- A legenyhébb egy egyszeri, szimbolikus károkat okozó csapás, például a rezsim támaszát jelentő, a Trump-kormány által terrorszervezetnek minősített Forradalmi Gárda laktanyái ellen, mely azonban nem jelentene konkrét segítséget a tüntetőknek (azon túl, hogy több tartományban a Forradalmi Gárdát is bevetették tüntetők ellen).
- Trump megfontolhatja Ali Hamenei, illetve más vezetők likvidálását is, ami technikailag egyáltalán nem kivitelezhetetlen, hiszen meg nem erősített lapértesülések szerint Izraelnek már a 12 napos háború alatt lehetősége nyílt a legfelsőbb vezető meggyilkolására, de az akciót akkor pont az USA vétózta meg. Hamenei védelmét az Izrael által az utóbbi két évben csúcsvezetők ellen elkövetett, eredményes légicsapások után jelentősen megerősítették, elfogása pedig sokkal körülményesebbnek tűnik, mint Maduróé.
- Az USA belekezdhet egy elhúzódó légi offenzívába, mely a rezsim bukásáig tart, és elkezdheti felfegyverezni az ellenzéket. Ez a módszer Líbiában 2011-ben közvetlen céljait tekintve bevált, azonban az ország azóta sem tud kilábalni a területi széthullás és általános káosz állapotából. Ez a forgatókönyv ráadásul pont azokat az amerikai katonai intervenciókat idézné, melyek kritikája Trump külpolitikai identitásának alapját jelenti.
A Karib-térséggel szemben a Közel-Keleten az Egyesült Államok nem számít hegemón hatalomnak; ez azt jelenti, hogy bizonyos kérdésekben nagy súllyal esik latba helyi szövetségeseinek szava. Márpedig az arab államok nagyon tartanak a tíz évvel ezelőtthöz képest a szunnita Öböl-monarchiákat már sokkal kevésbé fenyegető, 91 milliós Irán destabilizálódásától, és egy esetleges katonai konfliktus fenyegetésétől – mely a világkereskedelemben fontos Hormuzi-szoros lezárásától a virágzó turizmus mélyrepüléséig számos módon okozhat károkat.
És annak ellenére, hogy a tavalyi, az atomlétesítményeinek és légvédelmének lebombázásához vezető izraeli–iráni 12 napos háború idején a rezsim nem sok segítséget kapott szövetségeseitől, Kínától és Oroszországtól, egyik hatalom sem nézi jó szemmel azt, ha az USA Venezuela után egy újabb szövetségesük felett veszi át az ellenőrzést.
A Közel-Keletről egyelőre nem érkeztek hírek olyan csapaterősítésekről, mint amilyen a venezuelai akciót már hónapokkal korábban megelőzték; a repülőgép-hordozó kötelékek közül egy sem tart a régióba. Az Egyesült Államok Közel-Keleti Parancsnoksága (CENTCOM) azonban alapból 34 ezer katona felett rendelkezik (a 2025 júniusi válság során ez a létszám a beérkező haditengerészeti kötelékkel és repülőegységekkel 40 ezerre duzzadt); és ezek az erők felkészültek egy esetleges akcióra. A 12 napos háborúban ráadásul az USA bebizonyította, hogy hazai bázisokról is képes 30 órás légicsapásokat lebonyolítani B-2-es bombázókkal, ha pedig valamilyen különleges művelet készülődik, arról a nyilvánosság úgysem fog előre értesülni.
Szerdán a CNN értesülései szerint elővigyázatosságból elküldték a Katar fővárosa, Doha közelében található amerikai bázison állomásozó közel 10 ezer amerikai katona egy részét. A 2000 óta amerikai használatban álló al-Udeid légibázis az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága közel-keleti légi műveleteinek főhadiszállása, és Irán júniusban a nukleáris létesítményei elleni amerikai bombázás megtorlásaként itt hajtott végre egy előre bejelentett, szimbolikus rakétacsapást.
Ugyanakkor az sem világos, hogy Trump fenyegetései és vörös vonalai, a rezsim folytatódó brutális fellépése mellett lehet-e tere diplomáciai megoldásnak. Egy, a Közel-Keleten illetékes diplomáciai forrás szerint Törökország kapcsolatban van iráni és amerikai tisztviselőkkel, és próbálja tárgyalások felé terelni a folyamatokat. De a CNN-nek nyilatkozó forrás szerint ehhez már túl késő lehet.
A vesztes háborúban Irán elrettentő ereje a mélypontra zuhant
Azt a tényt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy miután a 12 napos háború során Irán elveszítette légvédelmének jelentős részét, az USA légiereje csaknem zavartalanul hajthat végre bármilyen akciót. Iránban a károk helyreállítását a harcok leállása után tavaly azonnal megkezdték, a komplex, drága és egyik napról a másikra nehezen beszerezhető fegyverrendszerek pótlása, az infrastruktúra újjáépítése viszont még messze nem fejeződött be.
Ráadásul annak ellenére, hogy Irán rendszeresen a közel-keleti amerikai bázisok elleni csapásokkal fenyeget – emellé vasárnap Izraelt is megfenyegette, amennyiben amerikai támadás érné –, ennek élét csorbítja, hogy az ország elrettentő-megtorló képességeit jelentő ballisztikusrakéta-indítók és a rakétakészletek jelentős része is megsemmisült a háborúban. Az indítószerkezetek izraeli szabotázsakciók és légicsapások áldozatává váltak, a rakétakészletet pedig vagy még a földön semmisítették meg, vagy pedig kilőtték Izraelre. Teheránnak izraeli és nyugati elemzők szerint még így is 100 ballisztikus rakétaindító és közel 1000-1500 rakéta állhat rendelkezésére.
Irán elrettentési-megtorlási lehetőségeit súlyosan korlátozza az is, hogy a Hamász 2023. október 7-i terrortámadása és a gázai háború olyan dominóeffektust indított be, mely felborította a teljes iráni szövetségi rendszert. A szíriai Aszad-rezsim 2024 végén összeomlott, a jelentős rakéta- és drónerőt felhalmozó libanoni Hezbollah, a jemeni húszik vagy akár az iraki Kataib Hezbollah pedig mind meggyengültek, és 2025-ben egyik entitás sem sietett az őket szponzoráló Irán megsegítésére. Ugyanígy a Teheránnal jó viszonyban lévő Oroszország és Kína támogatása sem lépte túl a diplomáciai formalitások szintjét.
A gazdasági válság szította fel az ellenállás lángját
Iránban az utóbbi évtizedekben megszokottá váltak a 85 milliós országot megrázó tiltakozáshullámok, melyek a hatóságok brutális, többtucatnyi halottat eredményező fellépése ellenére is hetekig, hónapokig elhúzódtak. A legutóbbi, 2022-2023-as nagy tiltakozássorozatnál az erkölcsrendészek által „nem megfelelő” viselete miatt letartóztatott Mahsza Amini kurd diáklány agyonverése volt a gyújtószikra, 2025 december végén az általunk is részletesen bemutatott pénzügyi-gazdasági válság miatt vonultak a kiskereskedők az utcára.
A konkrét sérelmek, a szárnyaló infláció és a riál összeomlása napok alatt a rezsim elleni általános tiltakozásba torkolltak, és a kereskedőkhöz, boltosokhoz a társadalom minden rétegéből tömegek csatlakoztak. És bár Irán már említett információs elszigeteltsége miatt nehéz pontos adatokkal szolgálni a tüntetések kiterjedéséről vagy nagyságáról, az biztos, hogy a tiltakozássorozat az ország mind a 31 tartományára kiterjedt. Egyes elemzések szerint
a legfeljebb rögtönzött fegyverekkel rendelkező tüntetők kitartása és a rezsim hiperagresszív reakciói egyaránt arra utalnak, hogy a rezsim távolról sem magabiztos, és elkeseredett harcot folytat a fennmaradásáért.
A rezsim eredetileg kettős stratégiával igyekezett leszerelni a spontán tiltakozásokat. Egyfelől a 2024-es elnökválasztáson a konzervatív jelöltekkel szemben hatalomra – mármint adminisztratív hatalomra, mivel a tényleges politikai és vallási vezetés nagyrészt a legfelsőbb vezető kezében összpontosul – került, iráni mércével mérsékeltebb Maszúd Peszeskján elnök elismerte a sérelmek jogosságát, és „nemzeti egységre” hirdetve azok megoldását ígérte.
Azonban január közepére már egyértelműen a brutális erőszak vált dominánssá. A rendőrség, illetve az iszlamista rezsim védelmére felesküdött Iráni Forradalmi Gárda és annak paramilitáris szárnya, a Baszídzs kőkeményen lépett fel a Hamenei ajatollah által a Nyugat szolgálatában álló „vandáloknak” minősített tüntetők ellen. Az iráni főügyész ráadásul en bloc halálbüntetéssel fenyegette meg a tüntetőket, és széles körű megtorlást helyezett kilátásba a támogatók ellen is. A tüntetők ellen felhozott „Isten Ellensége” vád azért is komoly, mivel a rezsim ugyanezen minősítés alapján végzett ki 1988-ban több ezer politikai foglyot – egyes források szerint több mint 18 ezer tüntetőt tartóztattak le, az iráni legfelsőbb bíró pedig szerdán ígéretet tett az ítélkezés és a kivégzések felgyorsítására.
Egy évtizedes konfliktus mélypontja
Irán és az Egyesült Államok konfliktusa a síita teokratikus rezsimet hatalomba segítő 1979-es forradalomig nyúlik vissza. Az USA ugyanis nemcsak a megbuktatott sah patrónusa volt, hanem annak az Izraelnek is, mely az iszlamisták szerint „megszállva tartja” a muszlimok szent helyeit. A teheráni rezsim az Egyesült Államokat (a „Nagy Sátánt”) fő ideológiai ellenségének kiáltotta ki, az USA pedig közel-keleti szövetségi rendszerének támasza – és olajimportjának egyik forrása – kiesése miatt neheztelt Khomenei ajatollah, Hamenei elődjének rendszerére.
A konfliktust számos incidens szegélyezte és szegélyezi – elég, ha csak a teheráni amerikai nagykövetség megszállására, Szaddám Huszein Irán ellen indított háborújának amerikai támogatására vagy akár a Szaddám Huszeint megbuktató amerikai csapatok elleni gerillaháború iráni támogatására gondolunk.
Trump első ciklusa idején Iránnal szemben a „maximális nyomásgyakorlás” politikáját hirdetve kiléptette az Egyesült Államokat az Obama-kormány által nyélbe ütött nemzetközi nukleáris megállapodásból, szigorított a gazdasági és politikai szankciókon, és csapást rendelt el Irakban a Forradalmi Gárda külföldi akciókért felelős parancsnoka, Kászim Szulejmáni ellen. Azonban az elnök akkor még kerülte a nyílt katonai konfrontációt.
Második ciklusa kezdetén Trump megpróbálta rávenni Iránt az általa felmondott nukleáris megállapodás újratárgyalására – kevéssé békeelnöki módon részben egy, az Iránnal szövetséges jemeni húszik elleni brutális bombázóoffenzívával –, azonban ezek a tárgyalások érdemi előrelépés nélkül araszoltak egészen addig, amíg Izrael 2025 júniusában meg nem indította átfogó légi offenzíváját az iráni atomlétesítmények ellen.
Izrael nemcsak Trump tudtával és jóváhagyásával lépett háborúba, hanem élvezhette az Egyesült Államok hírszerzési és logisztikai támogatását is. Sőt, amikor kiderült, hogy a mélyen a föld alatt található fordói nukleáris létesítményt csakis a B-2-es amerikai bombázó által hordozott GBU–57 MOP bombával lehet elérni, akkor Trump az izraeli sikereket megirigyelve elrendelte több iráni célpont bombázását. A bombázás bejelentése során azonban az elnök jelezte, hogy ezzel részéről befejezettnek tekinti a konfliktust, és a katari amerikai bázis elleni igen erőtlen iráni választ követően az Egyesült Államok közvetítésével jött létre az izraeli–iráni 12 napos háborút berekesztő informális tűzszünet.
