25 százalékos vámmal bünteti Trump az Iránnal üzletelő országokat
Miközben válaszlépéseket mérlegel az iráni helyzetre, Donald Trump bejelentette, minden Iránnal üzletelő országot 25 százalékos vámmal büntet, írja a Reuters.
„Bármely ország, amely üzleti kapcsolatot tart fenn az Iráni Iszlám Köztársasággal, 25 százalékos vámot fizet az Amerikai Egyesült Államokkal folytatott minden üzleti tevékenységére” – írta az amerikai elnök a Truth Socialön, hozzátéve, „a rendelet végleges és jogerős”. Azt, hogy pontosan mit ért „üzleti tevékenység” alatt, nem részletezte, és egyelőre a Fehér Ház sem osztott meg további információkat a belengetett vámokról és azok konkrét célpontjairól.
Irán az OPEC tagjaként évek óta súlyos amerikai szankcióknak van kitéve. Olajtermelésének nagy részét Kínába exportálja, de fontos kereskedelmi partnere Törökország, Irak, az Egyesült Arab Emírségek és India is. Az új vámtarifával – az eddigi 20 százalékos után – akár 45 százalékra is nőhet a Kínából származó árukra kivetett vám.
Kína washingtoni nagykövetsége kijelentette, tiltakoznak minden „jogellenes egyoldalú szankció” ellen, és minden szükséges intézkedést meg fognak tenni, hogy megvédjék gazdasági érdekeiket. „Kína álláspontja a válogatás nélküli vámok kivetésével szemben következetes és egyértelmű. A vámháborúknak és kereskedelmi háborúknak nincsenek nyertesei, és a kényszer és a nyomás nem oldja meg a problémákat” – nyilatkozta a nagykövetség szóvivője.
A síita teokratikus rendszer elleni tiltakozó tüntetések december végén kezdődtek, szombaton több mint ötszáz helyről jelentettek tiltakozásokat, a hatóságok pedig korlátozták az internethasználatot és a mobilhálózatokat. A tiltakozássorozatot az Iránt sújtó gazdasági válság váltotta ki, a lassuló gazdasági növekedés és alacsony foglalkoztatottság mellett az infláció tartósan 40 százalék felett van az országban, az élelmiszer-infláció több mint 70 százalékra emelkedett. Az iráni fizetőeszköz, a riál a dollárhoz képest egy év alatt értéke 45 százalékát, tíz év alatt 98 százalékát veszítette el. Az iráni rezsim a tüntetések elfojtására brutális erőszakot alkalmaz, az iráni főügyész en bloc halálbüntetéssel fenyegette meg a tüntetőket, és széles körű megtorlást helyezett kilátásba a támogatók ellen is.
Az iráni tüntetéseknek egyébként már több mint 500 halálos áldozata lehet. Trump az utóbbi napokban többször is megfenyegette az iráni rezsimet, hogy katonai csapásokra számíthatnak, ha megölik a súlyos gazdasági helyzetből kiindult tüntetéssorozaton tiltakozókat. Eközben a teheráni vezetés azzal fenyegetőzött, hogy amerikai katonai bázisokat támad meg, ha Donald Trump amerikai elnök beavatkozik a zavargásokba.