282 közvélemény-kutató mondja 282-féleképpen, hogy fogalma sincs

2016-ban az amerikai közvélemény-kutatók nagy része az elnökválasztás előtti utolsó előrejelzésében 90-99 százalék esélyt adott Hillary Clinton győzelmére. Ezek után Hillary Clinton kikapott, és Donald Trump lett az elnök. Négy évvel később sima győzelmet jósoltak Joe Bidennek, aki végül éppen csak egy hajszállal nyert (értsd: országosan ugyan 4,5 százalékponttal több szavazatot kapott, de a választást valóban eldöntő elektorokat nézve három állam összesen 43 ezer szavazóján múlt a meccs), a közvélemény-kutatások az elmúlt 50 év második legpontatlanabb elnökválasztási előrejelzését adták.

Ezek után most, egy nappal a 2024-es választás előtt gyakorlatilag az összes előrejelzés azt mondja, hibahatáron belül van a két jelölt, Donald Trump és Kamala Harris támogatottsága, bármi lehet. Nate Silver, az első számú amerikai választási statisztikaguru azzal a címmel írt véleménycikket a New York Timesba, hogy „Ne bízz senkinek a megérzésében, az enyémben se”.

Hát akkor most kinek higgyen az ember? Törvényszerű, hogy megint Trump kárára tévednek a kutatások, és jöhet a MAGA-korszak második felvonása? A Fivethirtyeight aggregátora 282 amerikai közvélemény-kutató eredményeit átlagolja (és még kb. 250 szerepel az adatbázisban azzal, hogy nem elég jó a módszertana ahhoz hogy figyelembe vegyék a számaikat) – hát nincs ezek közül egy se, ami megmondaná a tutit? Hogy jobban megértsük a helyzetet, érdemes kicsit jobban körüljárni, miért lőttek mellé a felmérések négy és nyolc évvel ezelőtt.

2016-ban az országos felmérések egész jól eltalálták a két jelölt támogatottságát; az egyes államokban végzett helyi szintű felmérések lőttek csúnyán mellé. Trump hiába kapott összességében 2,9 millió szavazattal kevesebbet, a csatatérállamokban nyert, és így lett elnök. Az állami és országos felmérések közti fő különbség az volt, hogy előbbiekben a minta általában nem volt reprezentatív az iskolai végzettségre nézve. Ez akkoriban egyszerűen nem tűnt szükségesnek: a diploma megléte addig nem volt statisztikailag jelentős előrejelző faktor abban, hogy a demokrata vagy a republikánus jelöltre szavaz valaki. A diplomások viszont jellemzően szívesebben válaszolnak a kutatóknak, így a felmérésekben felül voltak reprezentálva – aztán Trump a választáson a nem diplomás fehér szavazók között 39 százalékponttal verte Clintont, és ennek a különbségnek csak a töredéke jelent meg az előzetes, állami szintű felmérésekben.

A kutatók kiigazították a módszertant, és 2020-ban már egészen új csapdákba estek bele. A 2020-as választási év a Covid éve is volt egyben, a kampány, és a közvélemény-kutatások nagy része lezárások és karantén mellett zajlott. Ez változatos módokon torzította szanaszét a közvélemény-kutatók mintáit, és úgy általában a válaszolási hajlandóságot a felmérésekre. A részletekbe most ne is menjünk bele (itt van egy elég jó összefoglaló a témában), a lényeg, hogy a kutatásoknak megint sikerült alaposan alulmérni Trump támogatottságát, elsősorban megint a nem diplomás, fehér szavazók között – átlagosan 12 százalékpont volt a hibájuk.

Aztán jött a 2022-es félidős választás, ahol váratlan módon egészen jól eltalálták az eredményeket a közvélemény-kutatók. Akkor sikerült végre tökéletesre igazítani a modelleket? Ez egyáltalán nem biztos, mert nagy különbség van egy kongresszusi és egy elnökválasztás között: utóbbinál mindig jóval magasabb a részvételi arány, illetve a két elnökjelölt személyéről szól, míg előbbi inkább a helyi képviselőházi és szenátusi jelöltekről. Ha ezt jól tudják mérni a kutatók, akkor az elnökválasztásnál a potenciális hibalehetőség a Trump személyes karizmájára vevő, amúgy kevésbé elkötelezett választóknál lehet.

És ezzel el is jutottunk az amerikai közvélemény-kutatók kriptonitjához, és egyben Szent Gráljához: a rejtőzködő Trump-szavazókhoz.

A teória egészen logikusan hangzik: Trump rendszerellenes-konteós retorikája miatt a támogatói között messze túlreprezentáltak azok a szavazók, akik nem bíznak se a médiában, se az államban, se úgy általában semmilyen intézményben. Ők egyszerűen nem állnak szóba a közvélemény-kutatókkal, így nem jelenik meg a véleményük a felmérésekben. És éppen emiatt azt sem tudjuk, mennyien lehetnek. A közvélemény-kutatóknak amúgy is egyre nehezebb a dolguk, hogy a kérdéseikre válaszolni hajlandó embereket találjanak, a legmegbízhatóbbnak tartott telefonos adatfelvételeknél például 1:10 alatt van a válaszolók aránya. Statisztikus varázsló legyen a talpán, aki a válaszolók adataiból megmondja, hogy a nem válaszolók miért nem válaszoltak, és ha válaszoltak volna, akkor mit.

Szó se róla, próbálkoznak erősen, egészen extrém adatmasszírozás megy a felmérések hátterében, a közvélemény-kutatók adatait összegző aggregátoroknál meg pláne. Csak egy példa: említettük már a diploma nélküli fehér szavazók rétegét, akiknél kétszer is besültek a felmérések jóslatai. 2020-ban ebben a csoportban a kutatók 17 százalékpontos előnyt mértek Trumpnak, az eredmény 29 lett. A mostani felmérések a finomhangolt modelljeikkel 27 százalékpont előnyt mutatnak. Ezzel most sikerült megfogni a rejtőzködő Trump-szavazókat? Továbbra is alulmérik őket? Esetleg átestek a ló másik oldalára, és túlbecsülik Trump támogatottságát? Senki nem tudja.

Nate Cohn, a New York Times adatelemző guruja hosszú cikkben magyarázza egyetlen módszertani apróság, a recall vote weighting hatását az eredményekre. A dilemma itt az, hogy a mintát súlyozzák-e úgy, hogy az reprezentatív legyen az előző választás eredményére. Magyarul megkérdezik az embereket, hogy 2020-ban kire szavaztak, és aztán úgy súlyozzák a válaszokat, hogy annyi 2020-as demokrata, illetve republikánus szavazó legyen benne, mint a valóságban volt.

Ez elvileg jó, hiszen jobban modellezi a választói összetételt, viszont hibalehetőségeket is hoz: az emberek hajlamosak rosszul emlékezni, vagy bemondani, hogy voltak szavazni, miközben a valóságban nem, esetleg utólag azt mondani, hogy a győztesre szavaztak. Igazából senki nem tudja, hogy összességében rontja vagy javítja az előrejelzés pontosságát ez a súlyozás, mindenesetre az amerikai felmérések nagyjából kétharmada alkalmazza, egyharmada nem. Cohn számításai szerint a súlyozott felmérések átlagban 2 százalékponttal jobb eredményt mérnek Harrisnek az országos támogatottságban, és 1-1,5 százalékponttal jobbat Trumpnak a csatatérállamokban. Egyetlen módszertani döntés ennyit tud torzítani, és egészen más képet festeni az esélyekről.

Vagyis a közvélemény-kutatók most nagy bajban vannak: nagyon szoros, döntetlenközeli eredményeket mérnek, és közben

pontosan tudják, hogy ha csak egy egészen kicsi, egy-két százaléknyi rendszerszintű hiba van a modelljeikben, az várhatóan azonos irányba fogja lökni a csatatérállamok eredményeit, és simán kijöhet a végén egy fölényesnek tűnő győzelem, akár Trumpnak, akár Harrisnek. És akkor ott fognak állni, hogy már harmadszor lőttek mellé csúnyán.

Eközben a közvélemény-kutatók mellé kinőtt a földből egy milliárdos iparág, ami szintén elnökválasztási esélyeket latolgat: a betting marketeké. Fogadóirodának szokták fordítani, de valójában eléggé másképp működnek, mint egy fogadóiroda, ahol a ház ellen fogadnak a játékosok, a ház által megadott oddszokkal. A betting market inkább úgy működik, mint a tőzsdén a határidős ügyletek: az egyes jelöltek győzelmére játszó „részvényeket” vehetünk magától a tőzsdétől, és aztán ezeket a játékosok adják-veszik tovább egymás között. Az árfolyamok folyton változnak, és elég nagy kilengéseket tudnak produkálni, attól függően, hogy maguk a játékosok milyen kimenetelű papírokat keresnek, és milyentől akarnak megszabadulni éppen. Vagyis a betting marketek oddszai a fogadók véleményét tükrözik arról, hogy kit mennyire tartanak esélyesnek, és ezt a tőzsdéről ismert manőverek, a shortolás, az arbitrázs és hasonlók még tovább torzíthatják.

Ennek ellenére a sajtóban és a közösségi médiában elég forró témának számítanak ezek az oddszok, Elon Musk például mostanában rengeteget tweetel arról, hogy a betting marketek, ezen belül is a legnagyobb, kripto-alapú Polymarket oddszai mekkora Trump-előnyt mutatnak. Azzal érvel, hogy ezek pontosabb képet adnak, mint a közvélemény-kutatások, mert azokon csak úgy bemondanak valamit az emberek, míg itt biztosan komolyan gondolják, hiszen pénzt is tesznek rá. Könnyű belátni, hogy ez óriási butaság: egészen valószínűtlen, hogy egy kriptovalutás fogadóiroda felhasználói reprezentatívabb képet adnának a választókról, mint egy közvélemény-kutatás. Érdekes adalék, hogy a Polymarket egyik legnagyobb befektetője amúgy Peter Thiel, aki Trump alelnökjelöltje, J.D. Vance mentora és nagy támogatója.

A betting marketeket könnyű manipulálni, ha elég pénzt szán erre az ember, és ez történt a Polymarkettel is a választási kampány hajrájában. Egy ismeretlen fogadó négy felhasználói fiókról összesen 45 millió dollárnyi tétet tolt be Trump győzelmére, amire a piac úgy reagált, hogy csökkentette a Trump-győzelemre fizetett pénzt – vagyis az oddszokban Trumpot esélyesebbnek kezdte el mutatni. Mivel a Polymarket a legnagyobb játékos, ez automatikusan húzta magával a kisebb oldalak oddszait is, a tőzsde törvényszerűsége ugyanis, hogy a rendszer kiigazítja saját magát, ha ugyanarra az eseményre két helyen más-más oddszokkal lehet fogadni.

Röviden: ha A szereplő 55 százalékot ad Trump győzelmére, B meg 65 százalékot, kockázatmentes ingyen pénzt jelent, ha A-nál Trumpra, B-nél pedig Harrisre fogadunk. 55 centet kell költenünk, hogy egy dollárt kapjunk, ha Trump nyer; és 35 centet, hogy egy dollárt kapjunk, ha Harris nyer – így minden tétként betolt 90 centünkre egy dollár jön vissza, bárki is nyer. Amint beindulnak az ilyen bizniszek, a kereslet-kínálat gyorsan egymáshoz illeszti A és B hely árfolyamait, méghozzá úgy, hogy a kisebb forgalmú helyét húzza oda a nagyobbhoz.

Hogy egy szupergazdag illető hazárdjátékból tette fel a közel 17 milliárd forintnyi tétet Trump győzelmére, vagy az oddszokat akarta manipulálni, hogy Trump esélyesebbnek látsszon, talán sosem fog kiderülni. Mindenesetre nem teljesen példa nélküli az eset: 2012-ben a választás előtti utolsó két hétben egy „Romney-bálna” gúnynevű szerencsejátékos 4, más források szerint 7 millió dollárt tett fel Mitt Romney elnökségére, és bukta el az egészet Barack Obama győzelmével. Pár nap múlva kiderül, hogy ebben ismétli magát a történelem, vagy abban, hogy Trump támogatottságát alulbecsülik a felmérések.

Az amerikai elnökválasztásról szóló cikkeinket, műsorainkat és a választási előzetes térképünket itt találják a mellékletünkben. A csatatérállamokban az előrejelzéseket lenti térképünkön is megnézhetik, ahol hexagonális nézetre is lehet váltani:

Élő Elektor műsorunkban is elemeztük vasárnap este a keddi elnökválasztáson Harris és Trump esélyeit, és arról is szó volt, mikre kell majd figyelni. Ezt itt tudják visszanézni: