Magyar Orbánnak: Örülök, hogy legalább itt kérdezhetem önt nyíltan

2024. október 9. – 10:47

Másolás

Vágólapra másolva

„Örülök, hogy legalább itt nyíltan kérdezhetem az ellenzék vezetőjeként, magyar emberek millióinak nevében”

– kezdte Magyar Péter beszédét Orbánnak címezve. Magyar arról beszélt, reméli, itt végre választ kaphatnak a magyar emberek arra, hogy hogyan került oda Magyarország, ahol most tart. „Önnek minden lehetősége megvolt arra, hogy hazánk a beváltott ígéretek földje legyen” – mondta Magyar arról, hogy Orbán 14 éve többséggel vezeti Magyarországot, mégsem sikerült elérnie, hogy az ország működjön.

„Mi az európai és a nyugati klubbnak vagyunk a tagjai, akkor is, ha ön szívesebben beszél világrendszerváltásról, mint a magyar emberek valódi problémáiról” – mondta Magyar. Hozzátette, az illegális migráció elleni küzdelem valóban fontos, de szerinte nem ezért küzdenek Orbánék: erre hozta példának a Szlovákiába átengedett embercsempészek ügyét is. Magyar hozzátette: ebben a témában „kérjük, legyen őszinte, ne fogja ezt is Brüsszelre”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!