Izrael csapást mért egy libanoni kórházra, ahol szerinte egy rejtett Hezbollah-parancsnokság működött

ÉLŐ

2024. október 5. – 07:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Cikkünk folyamatosan frissül!

Fontosabb részletek:

  • Izrael megölte a Hamász katonai szárnyának egyik parancsnokát, amikor csapást mért egy libanoni menekülttáborra
  • Izrael azt állítja, hogy megsemmisítette a Hezbollah egyik rejtett katonai parancsnokságát, amikor egy dél-libanoni kórház mecsetje ellen hajtott végre dróntámadást
  • Péntekről szombatra virradóra ismát bombázták izraeli erők Libanon fővárosát, Bejrútot
  • Néhány rakétát Libabonból is kilőttek izraeli településekre
  • Donald Trump szerint Izraelnek Irán nukleáris létesítményeit kellene támadnia

A közel-keleti konfliktus kiszélesedése miatt a térség repülőjáratainak útvonalát is módosítani kellett biztonsági okokból, és ez a WizzAir Egyesült Arab Emirátusokat repülő járataira is igaz.

A 24.hu megtudta, hogy a Dubajból és Abu-Dzabiból induló gépek a szaúd-arábiai és egyiptomi légteret használva a megszokottnál hosszabb útvonalon közelítik meg Budapestet. A megnövekedett távolság miatt viszont a ciprusi Lárnakén technikai megállót kell közbeiktatniuk a gépeknek. Mindez nagyjából két órával növeli meg az utazási időt.

Evakuálták azt a dél-libanoni kórházat, amelyre az izraeli hadsereg mért csapást szombat hajnalban, jelentette a Libanonin Nemzeti Hírügynökség (NNA) a Szalah Gandúr Mártír Kórház közleménye alapján.

A hírügynökség szerint kilenc sérültje volt a támadásnak, többségük súlyos állapotban van.

Az izraeli hadsereg korábban azt közölte, hogy a kórházra azért mértek csapást, mert annak mecsetjében egy rejtet Hezbollah-parancsnokság működött.

(CNN)

.

Az izraeli hadsereg (IDF) azt állítja, hogy eltalálta a Hezbollah egyik parancsnoki központját, amelyet egy dél-libanoni kórház területén lévő mecsetben alakítottak ki.

Az IDF azt közölte, hogy Bint Dzsbeil nevű település, Szalah Gandúr Mártír Kórház mecsetjében volt az a parancsnoki központ, amelyet éjszaka drónokkal megtámadtak. Az IDF szerint a hírszerzési információkon alapuló támadás precíz volt.

Az Izraeli Védelmi Erők által közzétett kép a támadás helyszínéről – Fotó: IDF
Az Izraeli Védelmi Erők által közzétett kép a támadás helyszínéről – Fotó: IDF

Az IDF azt állítja, hogy a támadás előtt üzeneteket küldött a lakosoknak, a közeli települések tisztviselőit pedig arra szólította fel, „hogy azonnal hagyják abba a kórházban végrehajtott terrorcselekményeket”.

(Times of Israel)

A Hamász közleményt adott ki arról, hogy szombaton három családtagjával együtt egy bombázás során meghalt Szaid Atallah Ali, az al-Kasszám Brigádok egyik vezetője. A Hamász azt írta, hogy a „Beddavi táborban lévő házát ért cionista bombázás” okozta a halálát, valamint felesége és két lánya is meghalt.

(Guardian)

Biztonsági készültség lépett életbe Rómában szombat reggeltől a Hamász palesztin terrorista szervezet tavalyi izraeli támadásának évfordulója alkalmából tervezett utcai megmozdulások miatt. Bár a hatóságok megtiltották, akár 30 ezer ember is részt vehet a palesztinbarát csoportok által szervezett eseményen. Bővebben itt olvashat a biztonsági készültségről.

Az ENSZ libanoni békefenntartó erői közölték, hogy nem hagyják el az ország déli részén lévő állásaikat, annak ellenére, hogy Izrael kérte őket az áttelepülésre. Az izraeli hadsereg szeptember 30-án értesítette az UNIFIL-t arról, hogy szárazföldön is behatol libanoni területre.

(via Guardian)

Több észak-izraeli településen, például Názáretben, Jokneamban szólaltak meg a légvédelmi szirénák közelgő támadásra figyelmeztetve, míg az Izraeli Védelmi Erők (IDF) jelentése szerint a Jezréel-völgy térségére öt rakétát lőttek ki Libanonból. Az IDF szerint a rakéták egy részét elkapta a légvédelem, a többi pedig lakatlan területre csapódott be. Egyelőre nem érkezett sérültekről jelentés.

A Hezbollah azt állítja, hogy a libanoni határ térségében folyamatosan harcokba bocsátkozik izraeli csapatokkal. A Times of Israel által idézett közlemény szerint az Odaisszeh nevű települést támadják az izraeli erők, és velük szálltak szembe a Hezbollah harcosai.

A Hezbollah azt is közölte, hogy a dél-libanoni Jarún térségében rakétatűz alá vettek ellenséges csapatokat.

Donald Trump szerint Izraelnek az iráni nukleáris létesítményeket kellene csapást mérnie válaszul a korábbi rakétatámadásra.

A republikánus elnökjelölt mindezt egy észak-karolinai kampányeseményen mondta, és Joe Biden amerikai elnök korábbi kijelentéseire reagált. Bident szerdán kérdezték egy esetleges izraeli válaszcsapásról, de nem javasolta, hogy nukleáris létesítményeket támadjanak.

Trump szerint a legnagyobb kockázatot Irán nukleáris fegyverei jelentik, éppen ezért azokat kellene hatástalanítani.

„Amikor feltették neki ezt a kérdést, azt kellett volna válaszolni, hogy először a nukleárisakra mérjünk csapást, a többivel pedig később foglalkozzunk” – mondta Trump.

(AFP)

Irán külügyminisztere, Abbasz Araghcsi Damaszkuszba érkezett, hogy térségi fejleményekről és kétoldalú kapcsolatokról tárgyaljon szíriai tisztségviselőkkel, jelentette be a iráni külügyminisztérium szóvivője.

Mindez azután történt, hogy Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője pénteken ritka nyilvános prédikációt tartott Teheránban, amelyben megfogadta, hogy a libanoni Hezbollah és a gázai Hamász új vezetőkkel újjá fog alakulni, valamint törvényesnek és legitimnek nevezte az Izrael ellen indított ballisztikus rakétatámadást.

Araghcsi telefonon több európai külügyminiszterrel egyeztetett telefonon, és hangsúlyozta, hogy Irán nem akarja, hogy eszkalálódjon a háborús helyzet, és korábban szigorúan csak katonai létesítményeket támadta Izraelben.

(Guardian)

Izrael az éjszaka újabb légicsapásokat mért Bejrútra: szombat hajnalban nagy robbanások és méretes füstfelhők sorozatát jelentették a libanoni főváros déli részén. Az izraeli hadsereg korábban Bejrút déli külvárosainak evakuálását követelte.

(Guardian)

Füstfelhő Bejrút felett – Fotó: Amr Abdallah Dalsh / REUTERS
Füstfelhő Bejrút felett – Fotó: Amr Abdallah Dalsh / REUTERS

Megölték Szaid Atallahot, a Hamász katonai szárnyának, az al-Kasszám Brigádok egyik vezetőjét. Atallah és három családtagja egy izraeli légicsapásban vesztette életét, amely a libanoni Tripoliban lévő palesztin menekülttábort érte, jelentette a Reuters szerint a Hamász-közeli média.

  • Az izraeli erők saját becslése szerint eddig 250 Hezbollah-harcossal végeztek és 2000 katonai célpontot támadtak az elmúlt napokban.
  • Az izraeli hadsereg felszólította Libanon több mint 20 déli településének lakosságát, hogy azonnal hagyják el a területet, és a nap folyamán többször érte légi csapás a fővárost, Bejrútot is.
  • Az IDF szerint a bejrúti légicsapásokban meghalt a Hezbollah kommunikációs parancsnoka.
  • Az IDF közleménye szerint csütörtökön dróntámadás ért egy izraeli katonai bázist a Golán-fennsíkon. A támadásban meghalt két izraeli katona. A drónokat az IDF szerint Irakból indították.
  • Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah pénteken azt mondta, orszáag nem fog habozni Izrael „vámpír rezsimjével” szemben.
  • Joe Biden amerikai elnök újságíróknak kijelentette: nem hiszi, hogy totális háború lesz a Közel-Keleten, de a háború elkerüléséért sokat kell még tenni. Az amerikai elnök pénteken azt tanácsolta Izraelnek, hogy ne támadja meg az iráni olajlétesítményeket, tartva attól, hogy az események a közel-keleti háború még intenzívebb eszkalálódásához vezetnének.
  • Az ENSZ pénteken törvénytelennek nevezte és elítélte az előző nap Izrael által egy ciszjordániai menekülttábor ellen intézett, tizennyolc ember életét kioltó légicsapást.
  • Szijjártó Péter külügyminiszter szerint kétszáz magyar lehet Libanonban, de csak 10 ember akar hazajönni evakuációs járattal.

Teljes tegnapi közvetítésünk itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!