Iráni külügyminiszter: Irán még erősebb megtorlással fog válaszolni Izrael támadásaira

2024. október 5. – 20:36

Másolás

Vágólapra másolva

Irán szombaton közölte, hogy bármilyen izraeli támadásra „még erősebb” megtorlással fog válaszolni.

„Reakciónk a cionista rezsim bármilyen támadására teljesen egyértelmű”

– mondta Abbasz Araghcsi iráni külügyminiszter az újságíróknak Damaszkuszban. Araghcsi szerint Irán arányos választ fog adni Izrael akcióira. Hozzátette, hogy „a legfontosabb kérdés ma a tűzszünet, különösen Libanonban és Gázában.” Majd azt is megjegyezte, hogy erről is folynak egyeztetések, és reméli, sikerrel járnak.

Az iráni külügyminiszter azután beszélt erről, hogy kiderült, Izrael válaszlépéseket készít elő Irán kedden végrehajtott rakétatámadására. Araghcsi azért utazott Szíria fővárosába, hogy találkozzon Bassár el-Aszaddal szíriai elnökkel.

Jichák Herzog izraeli elnök eközben kijelentette, hogy Irán egy évvel az október 7-i támadások után is fenyegetést jelent Izraelre. Az izraeli elnök azt is hozzátette, hogy a Hamász-támadás utóhatásai még mindig érződnek, hiszen „Irán és terrorszervezetei” továbbra is veszélyeztetik a zsidó állam létét.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!