Rómában biztonsági készültség van, harmincezer embert várnak egy palesztinbarát tüntetésre, amit a hatóságok betiltottak

2024. október 5. – 08:31

Másolás

Vágólapra másolva

Biztonsági készültség lépett életbe Rómában szombat reggeltől a Hamász palesztin terrorista szervezet tavalyi izraeli támadásának évfordulója alkalmából tervezett utcai megmozdulások miatt – írja az MTI. A tüntetéseket a palesztinbarát csoportok annak ellenére akarják megtartani, hogy a hatóságok megtiltották azokat.

Az olasz főváros rendőrkapitánya bejelentette: a közelgő évforduló miatt szigorították az ellenőrzést a Rómába bevezető sztrádák kapuinál és a pályaudvarokon.

Rómában és több más olaszországi városban január elseje óta már több mint ötvenszer vonultak utcára palesztinbarát tüntetők. Az évforduló előtti szombatra is nagyszabású tüntetést hirdettek meg, amely az „Izrael ellenes forradalom kezdetét” akarta hirdetni.

Matteo Piantedosi belügyminiszter szerint elfogadhatatlan, hogy az Izrael elleni támadást éltessék az utcákon. A belügyminiszter szerint a közel-keleti helyzet elmérgesedése a tiltakozó megmozdulások radikalizálódásához vezethet.

A tiltás ellenére mintegy harmincezer embert várnak szombat kora délután az Ostiense vasúti csomópont előtti térre. Az Arab-Palesztin Demokratikus Unió, valamint a Fiatal Palesztinok elnevezésű szervezetek közösségi oldalakon hirdetik az eseményt. Csatlakoztak hozzájuk anarchista, baloldali egyetemista csoportok is. A terrorizmus ellenes nyomozóigazgatóság attól tart, hogy szélsőségesek is beférkőznek a tüntetők közé.

A biztonsági készültség hétfőig érvényben marad. Hétfőn Giorgia Meloni miniszterelnök, az olasz kormány és hatóságok tagjai részt vesznek a római központi zsinagógában tartott megemlékezésen.

Mi is küldtünk kérdéseket a miniszterelnöki kabinetirodának arról, hogy emelik-e Magyarországon a terrorkészültséget a Hamász-támadás október 7-i évfordulója miatt. Ha válaszolnak, beszámolunk róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!