Újabb rakétapárbaj fenyegetett azzal, hogy lángra lobbantja a Közel-Keletet

Vasárnap hajnalban és reggel újabb, gyors és korlátozott tűzpárbaj mutatta meg, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet által már 11. hónapja vívott gázai háború folyamatosan robbanásközeli állapotban tartja az egész Közel-Keletet. A zsidó állam az áprilisi iráni rakéta- és dróncsapás után most egy kisebb állam fegyveres erejével, köztük több tízezernyi rakétával rendelkező szervezet, a libanoni Hezbollah támadását hárította el egy megelőző csapást is bevetve.

Ahogy az összecsapásról hírt adó cikkünkben részletesen írtuk, a Hezbollah és Izrael viszonyára a 2006-os háború óta feszült és ellenséges, de alapvetően mindkét fél által betartott fegyverszünet volt jellemző egészen 2023. október 8-ig. Ekkor, egy nappal a Hamász terrortámadása és az izraeli gázai csapások kezdete után kezdte el a palesztin ellenállást támogató libanoni szervezet rendszeresen támadni a libanoni határ közelében található izraeli támaszpontokat és állásokat.

Akcióit elsősorban rövid hatótávolságú rakétákkal és drónokkal hajtotta végre, és bár túlnyomórészt katonai célpontokat támadott, a fenyegetés miatt összesen 80 ezer izraelit kellett evakuálni Észak-Galileából. Egy átlagos támadás is jellemzően többtucatnyi robbanóeszközt jelentett, ezeket a Vaskupola elég jó arányban semmisítette meg.

A Hezbollah megengedhette magának a pazarlást – az egyenként egy Tesla árába kerülő izraeli légvédelmi rakéták fogyasztásáról nem is beszélve. Az átlövéseket természetesen Izrael sem hagyta annyiban, a határ menti Hezbollah-célpontok támadásai mellett a harci repülői mélyen berepültek Libanon belsejébe, ahol a Beka-folyó völgyének raktárait és bázisait, illetve a bejrúti síita negyedben lakó vezetők ellen hajtottak végre akciókat.

Azonban izraeli oldalon is megfigyelhető volt a visszafogottság: miközben az izraeli hadsereg (IDF) a Hamász megsemmisítésének jelszavával Gázában rengeteg civil halálát is elfogadható járulékos veszteségnek tartja, addig a Hezbollahhal szemben nem a végső győzelem, hanem a szervezet csapásmérő erejének visszanyesése volt a fő cél.

Október óta a libanoni egészségügyi minisztérium szerint az országban több mint 560-an vesztették életüket az izraeli csapásokban – az áldozatok túlnyomó többsége a Hezbollah tagja volt. Izraeli oldalon 26 civil és 23 katona halt meg. A két ország határ menti régiójából az ENSZ adatai alapján összesen 200 ezer embert telepítettek ki.

A „ki lőtt először?” kérdése nyilván igen messzire vezetne, de a vasárnapi tűzpárbaj közvetlen kiváltó oka az volt, hogy júliusban egy Libanonból átlőtt rakéta az izraeli megszállás alatt álló Golán-fennsíkon 12 izraeli drúz gyerekkel végzett. A Hezbollah az érintettségére utaló kezdeti jelentések után már tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz. A rakétatámadásra megtorlásul a libanoni főváros külső kerületében egy izraeli drónról kilőtt rakéta ráomlasztott egy fél házat Fuad Sukrra, a Hezbollah alapító generációjának tagjára, aki Haszán Naszrallah főtitkár katonai tanácsadója, egyben a szervezet taktikai fegyvereiért, köztük a rakéta- és drónkészletéért felelős parancsnoka volt.

A Hezbollah válaszcsapással fenyegetőzött, azonban a várakozások ellenére jó három hetet hagyott magának a készülésre – amit részben az is magyarázott, hogy az akciót az iszlám síita ágának alapító-mártírjára, Huszeinre emlékező Arbajn ünnepére akarták időzíteni. Közben Izrael is felkészült, és végül a vasárnapi akcióval meg is előzte a csapást.

A New York Times – amelyen keresztül az izraeli hírszerzés rendszeresen szivárogtat hivatalosan meg nem jelentethető információkat – szerint Izrael tudta, hogy a Hezbollah vasárnap hajnali ötkor indítja el támadását, ezért még éjjel 100 repülőgépet indított el, melyek mind a 40 felderített és kilövésre felsorakozott rakétaindítót megsemmisítették. Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azt mondta, hogy a megelőző csapással megakadályozták, hogy a Hezbollah a tervezett rakétáinak legkevesebb kétharmadát bevethesse.

A bevetett izraeli erő ellenére az áldozatok száma csekély, alig féltucatnyi volt. Azonban a Hezbollahnak így is rendelkezésére állt annyi eszköz, hogy összesen 320 drónt és rakétát indítson izraeli célpontok ellen, ezeknek a nagy részét leszedte a légvédelem – ami az áprilisi iráni támadással ellentétben most külföldi segítség nélkül dolgozott. Az egyetlen izraeli áldozatot egy légvédelmi rakéta magasból lehulló repeszei szedték.

A libanoni milícia/terrorszervezet/árnyékállam a Hamásszal ellentétben nem csak úgy vaktában lövöldözött, Haszán Naszrallah főtitkár beszéde alapján kifejezetten a Sukr likvidálásában közreműködő intézményeket és létesítményeket vettek célba, köztük a katonai hírszerzés és a Moszad gliloti bázisát és az Ejn Shmer melletti drónbázist.

Ahogy a gázai háború körüli incidensek során mindig, ezúttal is felmerült a kérdés:

Meddig lehet kézben tartani az erőszakot?

Ez a kérdés annál is sürgetőbb, mivel a nagy erejű robbanószerkezetekkel folytatott diplomácia mindig magában hordozza az eszkaláció veszélyét. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy ha mondjuk a Hezbollah vasárnap meg tudta volna lepni Izraelt, és olyan súlyos veszteségeket okozott volna, mint amit nyilvános céljául tűzött ki, akkor az Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt – akit ellenzéke eleve hónapok óta azzal vádol, hogy „elvesztette Észak-Izraelt” – lényegében egy második, sőt, ha Ciszjordániát is beleszámoljuk, két és feledik front megnyitására kényszerítette volna.

Másfelől a Hezbollah csapása mellett az elmúlt hetekben Irán is belengette a saját tervezett bosszúját Iszmáil Hánije, a Hamász politikai vezetőjének teheráni likvidálása miatt, ami óriási blamázs a teheráni diplomáciának, és újabb bizonytalansági tényezőt jelent.

Miközben stratégiailag valahol észszerű lenne Izrael részéről a Hezbollah elleni még komolyabb fellépés, a vezetés ódzkodik a háborútól. Izrael a 2006-os háború szárazföldi harcaiban csúnyán megégette magát a hegyvölgyes libanoni falvakban. Ráadásul az ország már csaknem 11 hónapja háborúzik, és akármilyen jól is működik a több százezer tartalékos rotálásán alapuló mozgósítás, és akármilyen olajozottan érkeznek az amerikai hadianyag-szállítmányok, az ország kezd belefáradni a háborúba. A gázai háború pedig még bőven tart.

Bár a Hamász területvédő erőként lényegében megsemmisült, gerillamozgalomként már a tavasszal több, az IDF által hónapokkal korábban elfoglalt régióban újjászületett. Izraelnek ráadásul Ciszjordániában is folyamatos terrorfenyegetésekkel kell szembenéznie; a palesztin fegyveres aktivitást a befolyásos kormánytagokat adó zsidó telepesmozgalom csak tessék-lássék akadályozott fellépései és földfoglaló akciói is növelik. Kisebb fenyegetést jelent Izraelre, de az iráni befolyás alatt álló Szíria és a Vörös-tenger túlsó, déli oldalán a húszik is rendszeresen kóstolgatják az izraeli légvédelmet, felvillantva egy esetleges koordinált támadás veszélyeit.

Közben a Hezbollah is többször utalt arra, hogy nem akarná egy ponton túl eszkalálni a konfliktust, ami részben a szervezet hibrid jellegéből fakad. Amikor azt halljuk-olvassuk, hogy Hezbollah, jellemzően fanatikus iszlám terroristák képe villan be, de valójában a Hezbollah mára egyszerre a libanoni reguláris hadseregnél is komolyabb félkatonai erő; a felekezetileg tagolt, kaotikus libanoni politikát parlamenti módszerekkel alakító párt; és a síita lakosság egy része felett bábáskodó-pasáskodó szociális szervezet. És hiába volt 1982-ben eredetileg a fő profilja az Izrael elleni harc, mára ez a sokirányú elköteleződés visszafogja Naszrallahot is.

Jellemző, hogy a főtitkár a támadást követő beszédében egyszerre lengetett be további nagyszabású csapásokat – ezúttal már a szervezet legkorszerűbb rakétáival –, és intette nyugalomra a libanoniakat, hogy nem kell tartaniuk a háborútól. A Hezbollah közleményében a Sukr meggyilkolására adott válaszlépés első fázisának nevezte a vasárnapi rakéta- és dróncsapásokat, de mégsem úgy tűnt, hogy lenne folytatása a támadásnak.

A másik oldalon Netanjahut is megbéklyózzák saját hatalmi harcai. Ahogy arról többször is írtunk, az izraeli miniszterelnöknek az a meggyőződése, hogy csak akkor tudja elkerülni az október 7-i hírszerzési-politikai kudarcért történő felelősségre vonást – ami minimum egy kiadós választási vereséget jelent –, ha előremenekül, és minél hosszabban elnyújtja a háborút.

Netanjahu vasárnap figyelmeztetésül azt mondta, hogy a Hezbollah elleni légicsapásaik nem jelentik a történet végét, de az izraeli sajtóban névtelenül megszólaló katonai források arra utaltak, hogy nem lesz közvetlen folytatása a vasárnapi támadásoknak. Netanjahut hétfőn azonban a jobbszélről, de középről is többen azzal vádolták, hogy ugyan vasárnap sikerült megakadályoznia a Hezbollah eredetileg tervezett támadását, de többen azt követelik, hogy teljes mértékben hárítsák el az északról az ország ottani részén élőket fenyegető veszélyt.

A BBC szerint az elmúlt napok eseményei alapján az izraeli és Hezbollah-vezetők arra utaltak, hogy nem akarnak teljes körű háborút – viszont azt is jelezték, hogy készen állnak arra is.