A Hezbollah-vezér szerint direkt nem civileket lőttek, egy katonai hírszerzési bázis volt a célpontjuk

2024. augusztus 25. – 18:00

A Hezbollah-vezér szerint direkt nem civileket lőttek, egy katonai hírszerzési bázis volt a célpontjuk
Képernyőkép Haszán Naszrallah tévébeszédéből

Másolás

Vágólapra másolva

Tévébeszédet tartott Haszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője, miután vasárnap hajnalban előbb Izrael intézett légi csapást az iráni támogatottságú szervezet libanoni állásai ellen, majd a Hezbollah is drónokat indított és állítása szerint 320 Katyusa rakétát lőtt ki izraeli célpontok ellen – írja a BBC.

Izrael azt állította, megelőző jelleggel, önvédelemből indították a támadást, mert érzékelték, hogy a Hezbollah támadáshoz készülődik. A Hezbollah ezután valóban maga is támadást indított, közleményük szerint azért, hogy megbosszulják a parancsnokuk, Fuad Sukr elleni múlt havi izraeli merényletet. Állításuk szerint Izrael alaptalanul nevezi megelőző csapásnak a Libanon ellen végrehajtott támadásokat, de erről későbbre ígértek részleteket. A támadásokról és azok hátteréről, előzményeiről itt írtunk részletesen.

Naszrallah a beszédében azt mondta, a merényletre adott válaszcsapásukat több dolog is késleltette, többek között a tömeges izraeli és amerikai katonai mobilizáció. Úgy döntöttek, hogy válaszlépésként nem civil területeket és infrastruktúrát vesznek célba – tette hozzá.

A vasárnapi támadásuk fő célpontja állítása szerint egy katonai hírszerzési bázis volt 110 kilométerre az izraeli-libanoni határtól, másfél kilométerre Tel Avivtól.

Izrael azt állította, hogy a vasárnap hajnali megelőző csapásában körülbelül száz izraeli vadászgép „lecsapott és megsemmisítette a Hezbollah több ezer rakétaindítóját”, több mint negyven rakétaállást találtak el különféle dél-libanoni célpontokon. Naszrallah most a beszédében azt állította, hogy a Hezbollah egyetlen precíziós vagy stratégiai fegyvere sem sérült meg az izraeli támadásokban. Hozzátette azt is, hogy nem tervezik ma használni ezeket a fegyvereket, de a közeljövőben erre is sor kerülhet – írja a Sky News. Naszrallah állítása szerint a Hezbollah minden drónját sikerrel indították el, és mindegyik eljutott az izraeli légtérbe.

Július végén egy drónról kilőtt rakétával ráomlasztottak egy házat Bejrút külvárosában Fuad Sukrra, a Hezbollah alapító generációjának tagjára, aki Haszán Naszrallah katonai tanácsadója, egyben a szervezet taktikai fegyvereiért – köztük a rakéta- és drónkészletért – felelős parancsnoka volt. Ezután – illetve egy pár órával később végrehajtott teheráni robbantás után, amelyben meghalt Iszmail Hánije, a Hamász politikai szárnyának főtitkára –, sokan attól tartottak, hogy egy valószínűsíthető válaszcsapás a Hezbollah, illetve Irán részéről tovább eszkalálhatja az elmúlt hónapokban amúgy is pattanásig feszült közel-keleti helyzetet. Irán egyelőre nem tett ilyen közvetlen válaszlépést, de a Hezbollah a vasárnapi támadás után közölte, hogy ez még csak az első fázis volt – bár a vasárnapi csapások után mindkét fél jelezte, hogy szeretné elkerülni a további eszkalációt.

Naszrallah 1992 óta vezeti a Hezbollahot, kulcsszerepe volt abban, hogy a szervezet a régió meghatározó politikai és katonai szereplőjévé vált. Közeli kapcsolatot ápol Iránnal és annal legfőbb vezetőjével, Ali Hameini ajatollahhal. Nyilvánosan évek óta nem mutatkozott, de rendszeresen tart a mostanihoz hasonló tévébeszédeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!