A Hezbollah négy hullámban száz rakétát lőtt ki Izraelre

2024. július 17. – 12:56

A Hezbollah négy hullámban száz rakétát lőtt ki Izraelre
Munkában az Acélkupola légvédelmi rakétái az észak-izraeli Galilea felett 2024. július 16-án – Fotó: Menahem Kahana / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd éjjel és szerda hajnalban a Hezbollah libanoni terrorszervezet négy hullámban összesen mintegy 100 rakétát lőtt ki Izrael északi részén található célpontokra

– közölte szerdán az izraeli hadsereg (IDF). Az Acélkupola légvédelmi rendszere a rakéták nagy részét megsemmisítette, több támadóeszköz lakatlan területeken landolt – ezek egy része kisebb bozóttüzet is okozott –, de Kirját Smona városában több házat is találat ért. Sérülésekről, áldozatokról nem tudni.

Válaszul az izraeli légierő több, az Iránnal szövetséges szervezethez kapcsolódó célpontot támadott Libanon déli részén. A légicsapások által okozott kár ismeretlen, de helyi hírek szerint összesen öt ember vesztette életét.

Izrael északi határán 2023. október 7-e óta zajlik az alacsony intenzitáson tartott konfliktus Izrael és a libanoni síita milícia/terrorszervezet, a Hezbollah között. Az izraeli politikai és katonai vezetés többször is figyelmeztette a Hezbollah vezetését, hogy a hadsereg készen áll arra, hogy benyomuljon Libanon déli részére, és a szervezet fegyvereseit és állásait a Litani folyótól északra szorítsa. Azonban a világ legnagyobb nem-állami fegyveres erejével rendelkező Hezbollah lényegében sakkban tartja Izraelt, mivel rakétaerejével képes lenne túlterhelni a légvédelmet, és komoly károkat okozni a katonai és civil infrastruktúrában.

Ahogy azt a stratégiai dilemmákat ismertetve megírtuk, a Hezbollah akár 150 ezer rakétával is rendelkezhet, és bár ezeknek csak egy része számít többé-kevésbé korszerűnek, az elmúlt hónapok gyér átlövéseivel is rendszeresen sikerült elérnie izraeli célpontjait, arra kényszerítve Izraelt, hogy több tízezer polgárát evakuálja a legészakibb településekről.

(Times of Israel)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!