Detonátor is lehetett Trump merénylőjénél

2024. július 17. – 18:13

Detonátor is lehetett Trump merénylőjénél
Az FBI nyomozói vizsgálódnak a gazdasági épület tetején, ahonnan Matthew Thomas Crooks tüzet nyitott a közeli kampánygyűlésen szónokló Donald Trumpra Fotó: Jeff Swensen / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy helyi televízió által megszerzett fotó szerint egy detonátor és egy telefon is volt annál a merénylőnél, aki egy Pennsylvania államban tartott szombati kampányeseményen megpróbált végezni Donald Trumppal. Az NBC hálózatához tartozó WPXI állomás által felfedezett detonátor azért is fontos tárgy, mivel a merénylő, egy Thomas Matthew Crooks nevű, 20 éves férfi közelben parkoló autójában közvetlenül az incidens után robbanóanyagot találtak.

A republikánus elnökjelölt élete két centin múlt, egy lövedék ugyanis a jobb fülét találta el, jelentéktelen sérüléseket okozva. Az esemény egyik látogatója viszont életét vesztette, ketten pedig megsérültek. A merénylővel másodpercekkel lövései leadása után végeztek a politikust védő Secret Service ügynökei.

Crooks rejtekhelye kívül volt a gyűlés hivatalos területén, így nem kellett a fegyverét az ellenőrző pontokon átvinnie – ezzel együtt is komoly kérdések merültek fel a helyszín biztosításával kapcsolatban, hogy miért csak a lövés után vették őt észre, és hogy hogyan tudott ilyen közel férkőzni az elnökhöz.

A Washington Post forrásai szerint az FBI feltörte a merénylő telefonját, de annak tartalma nem vitte sokkal közelebb a nyomozókat Crooks motivációinak megismerésében.

A WPXI információ szerint abban az épületben is rendőrök voltak, melynek tetején a merénylő hasalt, és amikor felhívták a figyelmüket Crooks „gyanús aktivitására”, az egyik rendőr a másik segítségével felkapaszkodott a tető pereméig, de amikor a merénylő felé irányította fegyverét, fogást vesztett, és nagyjából két és fél méter magasból a földre pottyant. Crooks ezután nyitott tüzet az elnökre és híveire.

Miközben még mindig zajlik a nyomozás és a merénylethez vezető biztonsági hibák és mulasztások megállapítása (ezekről mi is részletesen írtunk), Joe Biden elnök megragadta az alkalmat, hogy újból felszólítsa a kongresszust, hozzon törvényt a karabélyok és más, nagy tűzerejű félautomata puskák betiltásáról.

„Egy AR-15-össel próbálták meg lelőni Donald Trumpot. Ez az a fegyver, ami már olyan sok amerikaival, köztük gyerekekkel végzett. Eljött az idő, hogy betiltsuk.”

Biden nevéhez fűződik az elmúlt évek legfontosabb fegyvertartási szigorítása, mely vizsgálatnak veti alá a fegyvervásárlást tervezők előéletét, hogy kiszűrhessék közülük azokat, akik veszélyesek a társadalomra. Ezenkívül lehetővé teszi, hogy az egyes államok hatóságai indokolt esetben elkobozzák a már eladott fegyvereket, és nagyobb ellenőrzést igyekszik biztosítani az illegális fegyverkereskedelem ellen.

Ugyan a 2022-es törvény kétpárti támogatással született meg, a kompromisszumhoz kellett a törvény benyújtását megelőző két tömeggyilkosság is. A fegyvergyártó lobbi befolyása alatt álló republikánusok alapvetően – az alkotmány szándékosan félreértelmezett 2. kiegészítésére hivatkozva – elleneznek minden szigorítást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!