Az Európai Zöld Párt elhatárolódik az LMP-től és Karácsonyt szeretné Budapest főpolgármesterének

2024. június 8. – 18:52

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Zöld Párt (EGP) ismételten kifejezte, hogy Karácsony Gergelyt támogatja a főpolgármesteri címért való versenyben, nem a tagpártjuk jelöltjét, Vitézy Dávidot.

„Az Európai Zöld Párt Európa-párti és demokráciapárti mozgalomként elkötelezett a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor szélsőjobboldali, Európa-ellenes és populista rezsimje elleni küzdelemben” – írják. Úgy vélik, hogy Karácsony második győzelme elengedhetetlen a magyarországi Európa-párti és demokratikus mozgalom megerősödéséhez.

„Az egyik magyarországi tagpártunk, az LMP – Magyarország Zöld Pártja döntése, hogy Vitézy Dávidot, Orbán Viktor előző kormányának volt államtitkárát támogatja budapesti főpolgármester-jelöltként, e célok elmaradását kockáztatja”

– írják a közleményben.

A párt elhatárolódott az LMP döntésétől, és elővigyázatosságból már áprilisban felfüggesztette a politikai együttműködést a rendes magyar tagpártjával az európai parlamenti, valamint a magyarországi önkormányzati választási kampány idejére.

Az EGP emellett „elítéli az Orbán-rezsim Karácsonnyal szembeni megfélemlítési kísérleteit”. A főpolgármester otthonában május végén lezajlott házkutatás idején szerintük a magyar titkosszolgálat politikai, érzékeny és bizalmas adatokat gyűjtött, amelyek egy demokráciában soha nem kerülhetnek a titkosszolgálatokhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!