Az Egyesült Királyság bekérette az izraeli nagykövetet a segélymunkások halála miatt

2024. április 2. – 14:27

frissítve

Az Egyesült Királyság bekérette az izraeli nagykövetet a segélymunkások halála miatt
A World Central Kitchen segélyszervezet munkatársainak autója, ami izraeli találatot kapott 2024. április 2-án a Gázai övezet középső részén – Fotó: Ahmed Zakot / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

John Kirby, amerikai nemzetbiztonsági szóvivő arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy „felháborodással” értesült a gázai segélymunkások halálát okozó csapásról. „Értesüléseink szerint ma befejeződött egy előzetes vizsgálat, amit bemutattak a hadsereg vezérkari főnökének” – mondta, hozzátette, hogy az Egyesült Államok ki fogja vizsgálni a kapott eredményeket, illetve elvárják, hogy a szélesebb körű vizsgálatot is.

Kirby azt mondta, hogy a háború kezdete óta több mint 200 segélymunkás vesztette életét a konfliktusban. Szerinte a mostani incidens „egy nagyobb problémát jelképez”, és ez is bizonyíték arra, hogy a segélyek elosztása Gázában nagy kihívás. A szóvivő arról beszélt, hogy az Egyesült Államok továbbra is sürgetni fogja Izraelt: tegyen többet a humanitárius dolgozók biztonsága érdekében is. „Továbbra is mindent megteszünk, hogy eljuttassuk ezt a segítséget a gázai palesztin civileknek” – mondta.

A szóvivő szerint az izraeli védelmi erők tudják, hogy ez az ő hibájuk és tévedésük volt. Hozzátette: a külügyminisztérium eddig nem talált olyan esetet, amelyben az izraeliek megsértették volna a nemzetközi humanitárius jogot.

(BBC)

Miután kiderült, hogy a World Central Kitchen hét alkalmazottjának halálát okozó légicsapásnak brit, lengyel, ausztrál és amerikai-kanadai kettős állampolgár áldozata is van, az országok sorra jelentik be, hogy várják a történtek vizsgálatának eredményét.

„A jelentések szerint brit állampolgárokat öltek meg, dolgozunk az információ ellenőrzésén, és teljes körű támogatást nyújtunk a családjaiknak” – mondta David Cameron brit külügyminiszter. Hozzátette: „Felszólítottuk Izraelt, hogy azonnal vizsgálja ki a történteket, és adjon teljes körű magyarázatot.” Rishi Sunak miniszterelnök szerint is „vannak kérdések, amelyekre választ kell adni”.

Az ausztrál kormány annyit közölt, hogy mély együttérzésüket fejezik ki az áldozat családjának és szeretteinek, ahogyan a konfliktusban elhunyt összes civil áldozatot is gyászolják. A lengyel külügyminisztérium egyelőre hivatalos megerősítést vár Izraeltől azokról a jelentésekről, amelyek szerint egy lengyel állampolgár is a csapás által megölt segélymunkások között volt.

(BBC, Reuters)

Három brit állampolgár, illetve egy lengyel, egy ausztrál, valamint egy amerikai-kanadai kettős állampolgár és egy palesztin is van a Gázában megölt segélymunkások között – közölte a jótékonysági szervezet. A World Central Kitchen (WCK) nevű élelmezési szervezet szerint legalább hét, többnyire külföldi állampolgárságú segélymunkás halt meg egy gázai légicsapásban.

Az izraeli hadsereg korábban közölte, hogy alapos vizsgálatot folytat a tragikusnak nevezett incidens körülményeinek kivizsgálása érdekében. Részvétüket fejezték ki, illetve azt is bejelentették, hogy szorosan együttműködtek a WCK-val, hogy segítsék őket „nemes küldetésük teljesítésében”, a Gázába irányuló segélyszállítmányok eljuttatásában.

(Guardian)

Az al-Sifa kórház a 14 napos ostrom most romokban hever – közölte Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

„Kapcsolatba léptünk a személyzettel. Elmondták, hogy az al-Sifa kórháznak vége, nem képes többé kórházként működni semmilyen módon, formában. Az al-Sifa elpusztítása gázai egészségügyi rendszer szívének kitépését szimbolizálja” – mondta.

Kéthetes művelet végén hétfőn vonultak vissza az izraeli katonák a gázai al-Sifa kórházból. A gázai egészségügyi minisztérium azt állítja, lerombolt épületeket és több tucat holttestet hagytak maguk után. Az izraeli hadsereg közölte, hogy a kórház területen több száz fegyverest fogtak el vagy öltek meg, és találtak titkosszolgálati dokumentumokat is.

Harris elmondta, hogy a WHO reméli, hogy kedden küldöttséget küldhet az al-Sifába, „hogy megnézzük, mit tehetünk, hogy segíthetünk, milyen segítséget tudunk nyújtani”.

Daniel Hagari IDF-szóvivő hétfőn azt mondta, az izraeli csapatok különbséget tettek az orvosi komplexumban menedéket kereső betegek, orvosok és civilek, valamint a fegyveresek között, hozzátéve, hogy mindent megtettek a civil lakosság sérülésének elkerülése érdekében.

A gázai polgári védelem szerint eddig legalább 300 holttestet tártak fel a kórházban, de a megöltek pontos számának meghatározása nehéz, mert az izraeli csapatok holttesteket temettek el a komplexumon belül és környékén, a közeli utakat pedig buldózerrel feldúlták.

(CNN)

Japán kedden bejelentette, hogy folytatja a palesztin menekültek megsegítéséért felelős ENSZ-szervezet (UNRWA) pénzügyi támogatását, miután egy időre felfüggesztette azt a szervezetet ért vádak miatt.

Januárban és februárban 16 ország – köztük Japán is – felfüggesztette a szervezet támogatását, miután Izrael azzal vádolta meg, hogy egyes tagjai kapcsolatba hozhatók a Hamász palesztin iszlamista szervezet tavaly októberi, Izrael elleni támadásával.

A pénzügyi támogatás hiánya nagyjából 450 millió dollár (165,7 milliárd forint) kiesést okozott a szervezetnek. Más országok is újraindították már az UNRWA támogatását, köztük Ausztrália és Kanada, Svédország, Finnország és a Perzsa-öböl menti arab országok.

Kamikava Jóko japán külügyminiszter kijelentette: Japán a maga részéről gondoskodik arról, hogy az ENSZ-szervezet kapjon elegendő támogatást, és az eredetileg tervezett 35 millió dolláros (13 milliárd forint) összeg hamarosan eljut hozzá.

(MTI)

Izrael nemzetközi kötelezettségének megfelelően alaposan és átláthatóan kivizsgálja a World Central Kitchen (WCK) nonprofit segélyszervezet hét alkalmazottjának halálát okozó légicsapást – ígérte kedden Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.

Hozzátette, hogy beszélt José Andrésszal, a szervezet alapítójával, kifejezte neki részvétét, és hangsúlyozta, hogy a WCK munkája kulcsfontosságú a Gázai övezetben.

Az izraeli hadsereg legfőbb tábornoka, Herzi Halevi altábornagy „személyesen fogja felülvizsgálni” az izraeli hadsereg első vizsgálatának megállapításait a WCK járműveinek konvoját célzó izraeli csapásról – ígérte egy izraeli katonai szóvivő a CNN-nek.

Halevi kedd este a hadsereg déli parancsnokságának főhadiszállására utazik, hogy elvégezze a vizsgálatot.

(MTI, CNN)

Az izraeli miniszterelnök elismerte, hogy valóban izraeli légicsapás végzett a World Central Kitchen nevű segélyszervezet munkatársaival. A támadás nem volt szándékos – közölte Benjámin Netnanjahu. A miniszterelnök egy videózenetben beszélt a történtektől. „Sajnos az elmúlt 24 órában történt egy tragikus eset: erőink véletlenül ártatlan embereket találtak el a Gázai övezetben. Háborúban előfordul ilyen. Mi a legvégsőkig ellenőrizzük, hogy kiderüljön, mi történt, kapcsolatban állunk a kormányokkal, és mindent megteszünk, hogy ez a dolog ne forduljon elő még egyszer”. (Guardian)

Izraeli találat érte egy segélyszervezet konvoját a gázai hatóságok és a segélyszervezet szerint. A hét áldozat a World Central Kitchen nonprofit segélyszervezet munkatársa volt, és a Gázai övezetben élő civileknek nyújtottak élelmezési segélyt. A World Central Kitchen közölte, hogy munkatársai két, a jótékonysági szervezet logójával ellátott páncélozott autóval, valamint egy másik járművel közlekedtek egy konfliktusmentesnek minősített zónában, a konvoj mozgását pedig állítólag a Izraeli Védelmi Erőkkel is egyeztették.

Az áldozatok között amerikai-kanadai, ausztrál, lengyel, brit és palesztin állampolgárok is vannak. A szervezet a történtek után azonnal leállította a tevékenységét a régióban, az IDF azt ígéri, kivizsgálják, mi történt. Bővebben erről itt írtunk.

Fotó: AFP
Fotó: AFP


Ezek voltak a legfontosabb események az izraeli-palesztin konfliktusban hétfőn:

  • Légicsapás érte a szíriai fővárosban Irán konzulátusát – Damaszkusz és Teherán szerint Izrael áll az akció mögött. A légitámadás legkevesebb nyolc halálos áldozatot követelt. Az iráni média szerint a támadást Izrael hajtotta végre, Izrael nem kommentálta az akciót. Az al-Alam iráni hírtelevízió közlése szerint a konzulátus épülete teljesen megsemmisült. A légicsapásban életét vesztette Mohammad Reza Zahedi, az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka, de sem Hoszein Akbari nagykövet, sem családtagjai nem sebesültek meg a támadásban. Erről bővebben itt írtunk.
  • Kéthetes művelet végén visszavonultak az izraeli katonák a gázai al-Sifa kórházból az izraeli haderő hétfői közlése szerint.
  • Jeruzsálemben kormányellenes tüntetést tartottak vasárnap, beszámolók szerint többezres tömeg demonstrált a túszok kiszabadításáért és új választásokat követelve.
  • Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt műtötték, hivatalának közleménye szerint sikeres sérvoperáción esett át.
  • Az izraeli rendőrség hétfőn közölte, hogy letartóztatta Iszmáil Hanije Hamász-vezér testvérét.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!