Netanjahu: Hamis vádakkal akarják ellehetetleníteni a leszámolást a Hamásszal

2024. március 17. – 14:55

frissítve

Netanjahu: Hamis vádakkal akarják ellehetetleníteni a leszámolást a Hamásszal
Gázai ház egy izraeli bombázás után március 16-án – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Miután Donald Trump vasárnap előbb egy kampányrendezvényen belengetett egy vérfürdőt, este a Fox News-on egy másik vérfürdő „gyors befejezésére” szólított fel. Az exelnök konkrétan Benjamin Netanjáhu izraeli miniszeterelnöknek üzent, méghozzá azt, hogy „gyorsan fejezze be a gázai háborút”, és „térjünk vissza a béke világához. Békére van szükség a világban… békére van szükség a Közel-Keleten”. A politikus a több mint öt hónapja tartó háború lezárásának kívánatos módjáról nem ejtett szót.

Trump pénteken, szintén a Fox Newson már kifejtette, hogy „Izraelnek le kéne zárnia a problémát”; de közben azt – az Ukrajnával kapcsolatban már rengetegszer elismételt – történelmi fantasyt is előadta, miszerint „ha én lettem volna az elnök, akkor [az október 7-i terrortámadás] soha nem történt volna meg”.

Trump egyébként a Hamász 2023. október 7-i nagyszabású akciója után Netanjáhut tette felelőssé a terrortámadás megelőzésének elmulasztásáért, emellett azonban rendszeresen támogatásáról biztosítja Izraelt, és támogatását nem árnyalja – pontosabban eddig nem árnyalta – a gázai offenzíva humanitárius következményeinek felemlegetésével.

(Axios)

Éhínség fenyegeti a Gázai övezetet, ezért sürgősen tűzszüneti megállapodásra van szükség Izrael és a radikális iszlamista Hamász háborújában – jelentette ki vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Kairóban.

„A Gázai övezet éhínséggel néz szembe, és ez elfogadhatatlan” – mondta von der Leyen, miután a nap folyamán stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel. „Létfontosságú sürgősen tűzszüneti megállapodást kötni, aminek révén kiszabadulhatnak a túszok és több humanitárius segély juthat be a Gázai övezetbe” – tette hozzá. Szíszi közölte: egyetért az európai vezetőkkel Izrael tervezett rafahi offenzívájának elítélésében. A támadás tovább súlyosbítaná a Gázai humanitárius katasztrófát – mondta az egyiptomi államfő. (MTI)

Az izraeli kormány egyhangú szavazással jóváhagyta az október 7-i támadás nemzeti emléknapjának bevezetését.

Két állami megemlékezést tartanak majd minden évben a Hamász elleni háborúban elesett katonák, illetve a Hamász támadásának első napján meggyilkolt civilek emléke előtt tisztelegnek. Az emléknapot a héber Tishrei hónap 24-én tartják, idén azonban a gregorián naptár szerint október 7-én.

Az izraeli törvényhozás jelenleg olyan jogszabályt dolgoz ki, amely büntethetővé tenné a támadás tagadását, bagatellizálását vagy ünneplését.

A gázai övezeti Rafah megtámadása nagyon megnehezítené a regionális béke ügyét, mert rengeteg civil áldozattal járna – jelentette ki vasárnap Olaf Scholz német kancellár a II. Abdalláh jordániai uralkodóval folytatott megbeszéléseit követően. Ez az egyik fő érv, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatandó megbeszélésein is felhoz majd vasárnap, a térségben tett villámlátogatása során – tette hozzá.

Izrael pénteken jóváhagyta a palesztin terület déli peremén fekvő város megtámadásának tervét, ahol a 2,3 millió lakos több mint fele menedéket keresett az öt hónapja tartó háború során. Arra a kérdésre, hogy kész-e nyomást gyakorolni Netanjahura a támadás megakadályozása érdekében, Scholz azt mondta, „teljesen egyértelmű, hogy mindent meg kell tennünk, hogy a helyzet ne legyen rosszabb, mint amilyen már most is”.

„Izraelnek minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát, de az nem fordulhat elő, hogy a Rafahba menekült embereket közvetlenül fenyegesse ott bármilyen katonai akció” – mondta. Scholz szerint a II. Abdalláh királlyal folytatott megbeszélések ismét világossá tették, mennyire fontos, hogy minden tárgyaláson szóba kerüljenek az Izrael és egy palesztin állam közötti lehetséges békés együttélés hosszú távú kilátásai.

(MTI)

Lisztet szállító segélykonvoj érte el a Gázai övezet északi részét, négy hónappal azután, hogy ezekre a területekre utoljára sikerült segélyszállítmányt juttatni – közölte a palesztin média. Összesen tizenkét kamion érkezett meg a területre, ebből hat Gázavárosba, hat pedig abba a dzsabáliai menekülttáborba, amelyet november elején ért ezer ember halálát okozó támadás.

Segélyszervezetek figyelmeztetése szerint a Gázai övezet egyes részein már éhínség van, észak-gázai kórházak jelentései szerint pedig alultápláltság és dehidratáció miatt meghalt gyerekekről szóltak.

(Guardian)

Legalább hatvanegy áldozata van a szombat éjszakai izraeli légi támadásnak – jelentette a gázai egészségügyi minisztérium. Az áldozatok között van egyetlen család tizenkét tagja is, akiket a Deir al-Balah városában állt házukban ért találat.

(Guardian)

Izraeli miniszterelnök: a nemzetközi közösség hamis vádakkal próbálja megállítani a gázai háborút

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint a nemzetközi közösség hamis vádakat hoz fel az izraeli hadsereg (IDF), a kormány és a miniszterelnök ellen a gázai háború megállítása érdekében. „A nemzetközi közösségben élő barátainknak azt mondom: Ilyen rövid az emlékezetük? Ilyen gyorsan elfelejtették október 7-ét, a holokauszt óta a zsidók ellen elkövetett legszörnyűbb mészárlást?” – tette fel a kérdést a kormány vasárnapi ülésének kezdetén elmondott beszédében.

„A háború kezdete óta két fronton harcolunk – katonai és politikai fronton. A politikai fronton eddig sikerült lehetővé tennünk, hogy erőink példátlan módon küzdenek öt teljes hónapon keresztül. De növekszik a nemzetközi nyomás. A nemzetközi közösségben vannak, akik most próbálják megállítani a háborút, még mielőtt minden célját eléri. […] Erőfeszítéseket tesznek azért, hogy most, a háború kellős közepén választások legyenek. Mert tudják, hogy a mostani választások megállítják a háborút, és legalább hat hónapra megbénítják az országot” – mondta a miniszterelnök, aki a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint alulmaradna az ellenzékkel szemben.

„Tehát tisztázzuk: ha most leállítjuk a háborút, mielőtt bármilyen célt elérnénk, az azt jelenti, hogy Izrael elvesztette a háborút, és ezt nem engedjük meg. Ezért nem szabad engednünk ennek a nyomásnak” – mondta. Elismételte, hogy a céljuk „a Hamász felszámolása, minden túszunk szabadon bocsátása, valamint annak biztosítása, hogy Gáza többé nem jelent fenyegetést Izraelre nézve”, és ezekért a célokért az IDF-nek Rafahban, az egyiptomi határnál is várhatóan több hétig tartó hadműveletet kell végrehajtania.

(MTI)

A jemeni húszi lázadók két drónt indítottak a Vörös-tenger irányába, amely a világkereskedelem szempontjából stratégiai fontosságú tengeri útvonal. Az egyik drónt az amerikai erők megsemmisítették, a másik valószínűleg a tengerbe zuhant. Öt haditengerészeti drónt és egy másik pilóta nélküli gépet pedig Jemen húszik által ellenőrzött területein semmisített meg önvédelemből – jelentette be az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM).

A húszik november óta fokozták támadásaikat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben a kereskedelmi és katonai hajók ellen, számos hajótulajdonost arra kényszerítve, hogy elkerülje ezeket a nemzetközi kereskedelem számára létfontosságú útvonalakat. A lázadók, akik hatalmas területeket ellenőriznek Jemenben, és akiket Irán támogat, azt állítják, hogy támadásaikat a Gázai övezetben élő palesztinokkal való szolidaritásból hajtják végre.

(MTI)

  • Megérkezett Gázába az első tengeri humanitárius segélyszállítmány;
  • Cipruson is útra kész további 240 tonnányi segély;
  • Ezrek emlékeztek Szíria északi részén a rezsim elleni lázadás 13. évfordulójára;
  • Útnak indult Katarba az izraeli küldötség a tűzszüneti tárgyalásokra.

A szombati híreket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!