Tonnaszámra érkezik a segély Gázába vízen és levegőben

2024. március 16. – 15:32

frissítve

Tonnaszámra érkezik a segély Gázába vízen és levegőben
Az Open Arms mentőhajó vontatja a World Central Kitchen (WCK) élelmiszerrel megrakott uszályát Gáza felé 2024. március 15-én – Fotó: Israel Defense Forces / Handout via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A Hamász feladta eddigi követelését, hogy örökre szüntessék be a harcokat, ezzel elhárult az akadálya a tűzszüneti tárgyalások folytatásának, írja a Guardian, melynek értesülései szerint az izraeli küldöttség már útra is kelt, hogy vasárnap Katarban folytassák az egyeztetéseket az átmeneti tűzszünetről, amiről ők tárgyalni hajlandók.

A Hamász korábban azt remélte, hogy a muszlim szent hónap, a Ramadán alatt világszerte tömegtiltakozások robbanhatnak ki, ám ennek elmaradásával, valamint egyik parancsnokuk halálával engedékenyebbé váltak. És miután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök új támadást jelentett be a Gázai övezet legfélibb városa, Rafah ellen, engedtek addigi merev álláspontjukból, hogy kizárólag a harcok tartós beszüntetéséről hajlandók tárgyalni.

Több ezren vonultak az utcákra Szíria északi részén a Basár el-Aszád elleni lázadás 13. évfordulójára emlékezve. Az országnak ezt a részét jelenleg dzsihadista csoportok tartják ellenőrzés alatt, az arab tavaszra emlékezők ellenük is tiltakoztak, jelentette a Guardian.

A rezsim 13 éve brutálisan lépett fel a demokratikus változásokat követelőkkel szemben, lényegében ez robbantotta ki az országot szétszakító polgárháborút, melynek eredményeként az ország egy jelentős része egy időre az Iszlám Állam uralma alá került. Bár azt sikerült felszámolni, az ország jelenleg három részre szakadt. A rezsim uralja a déli és keleti országrészt, a nyugati a kurdok kezén van, az északi országrészben pedig a demokratikus erők meggyengülése után dzsihadista erők kerültek hatalomra. Az évfordulóra emlékező demonstrálók nem csupán Aszad-ellenes jelszavakat kiabáltak, hanem a legerősebb dzsihadista csoport, a Hajat Tahrír al-Sámot vezető Abu Mohamed al-Dzsoláni bzkását is követelték.

Szombaton nemcsak az Open Arms civilszervezet hajójával érkezett segélyszállítmány Gázába, az amerikai és a jordán légierő egy-egy C-130-as repülőjéről is ledobtak több tonnányi élelmiszert a Gázai övezetben rekedt palesztin civilek megsegítésére. A régióban illetékes amerikai Középső Parancsnokság tájékoztatása szerint ez egy folyamat része, további segélyszállítmányok célba juttatását is tervezik.

Az elmúlt hetekben már az Egyesült Államok, Izrael legszorosabb szövetségese is arra szólította az izraeli vezetést, hogy engedjenek be több humanitárius segélyt az ostromlott Gázai övezetbe. Izrael a maga részéről az ENSZ ügynökségeit hibáztatjha a segélyek lassú célba jutása miatt, állítván, hogy ők maguk nem korlátozzák semmiben a segélynyújtást. Az Egyesült Államok március 2. óta szállít segélyt légi úton az övezetbe. (Guardian)

„Az első hajó már úton van vissza Ciprusra, készen állunk a második hajó indítására” – közölte az első segélyszállító hajó kipakolása után Nikos Hrisztodulidész ciprusi elnök szombaton újságírókkal. Ez a hajó is az amerikai World Central Kitchen szervezésében indul a spanyol Open Armsszal, valamint az Egyesült Arab Emirségek és Ciprus kormányának együttműködésével.

Ezen a hajón két targoncát és egy darut is szállítanak, hogy gyorsabban ki lehessen pakolni a segélyszállítmányokat. (Guardian)

Nyissanak további belépési pontokat a Gázai övezetbe a segélyszállítmányok célba juttatására, szólította fel szombaton Izraelt Alexander De Croo belga miniszterelnök, aki óva intette az izraeli kormányt, hogy az éhezést fegyverként használja háborújában. „Izraelen áll, hogy bebizonyítsa, az éhínséget nem használja fegyverként” – mondta.

Azt is hozzátette, hogy kormánya továbbra is támogatja az ENSZ palesztínek segélyezésére szakosodott ügynökségét, az UNRWA-t, amelynek Izrael vádjai szerint több munkatársa is aktívan részt vett a Hamász tavaly október 7-i terrortámadásának megszervezésében és végrehajtásában. A Hamász terroristái aznap több száz izraelit, köztük csecsemőket, öregeket, katonákat és partizó fiatalokat mészároltak le, erre válaszul indította meg a JHamász felszámolását célzó háborúját a Gázai övezetben az izraeli kormány. (Guardian)

Az Open Arms nevű civilszervezet hajója kedden indult útnak kétszáz tonna rakománnyal a ciprusi Lárnaka kikötőjéből, és pénteken érte el a Gázaváros előtti vizeket. A segélyszervezet tájékoztatása szerint szombatra „a teljes szállítmányt kirakodták, és előkészítik a partvidéken történő szétosztásra”.

A segély mögött egy amerikai jótékonysági szervezet, a World Central Kitchen állt, ők közösen az Egyesült Arab Emírségekkel együttműködve végezték a küldetést.

200 tonna élelmiszert juttattak el Gázába.

A humanitárius erőfeszítések célja az élelmiszerhiány enyhítése, amely miatt az ENSZ és a segélyszervezetek éhínségre figyelmeztettek Gázában.

E közben a segélyszervezetek azzal vádolták Izraelt, hogy akadályozza a segélyszállítmányokat, amit erősen cáfolták. Szerintük Izrael két déli átkelőn engedi át a segélyeket, a segélyszervezeteket vádolják, hogy hibáznak a logisztikában.

Mindeközben a német hadsereg is megkezdte a segélyszállítmányok légi úton történő eljuttatását a harcok sújtotta övezetbe. Az első szállítmányokat ejtőernyővel dobták le.

(BBC)

  • A gázai egészségügyi minisztérium szerint segélyre váró emberekre lőttek a Gázai övezetben, legalább húszan meghaltak.
  • Pénteken feltűnt a Gázai övezet partjainál az a hajó, ami március 12-án hajózott ki Ciprusról 200 tonna élelmiszerrel.
  • Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök jóváhagyta a rafahi offenzíva tervét.
  • A Hamász terrorszervezet 700-1000 fő palesztin fogoly szabadon bocsátását kérte Izraeltől az izraeli foglyok elengedéséért cserébe. Netanjahu szerint irreálisak a Hamász tűzszünetre vonatkozó követelései.

Az előző nap eseményeit itt tudja elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!