Kivezetné az amalgámos fogtöméseket és akkugyártási anyagoknál is szigorítana az EU

2024. február 8. – 16:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió társjogalkotói csütörtökön megegyeztek, hogy kivezessék a fogászati amalgámot. Az EU tagállami Tanácsa és az Európai Parlament 2025-től tiltaná meg, hogy fogászati kezeléseknél alapesetben használhassák a higanytartalmú anyagot. Az alacsonyabb jövedelműeknél 2026 júliusáig adnának kivételt, és orvosilag indokolt esetben továbbra is engedélyeznék az amalgámot, ha szükség van rá.

Az EP közleménye szerint évente 40 tonna higanyt használnak fel ilyen célra, holott már vannak helyettesítő anyagok. A 15 év alattiakat, valamint várandós és szoptató anyákat most sem szabad amalgámmal kezelni. Az anyag kivitelét 2025-től, az előállítását és exportját 2026 júliusától tiltanák meg. Az intézkedés az uniós törekvés része, hogy az EU teljesen megszabaduljon a mérgező, főleg halakban felhalmozódó higanytól.

A javaslatot az elvi alku után még meg kell szavaznia a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek, bár ez általában már csak formaság.

Egy másik, a dogozókat ólomtól és diizocianátoktól védő javaslatot szerdán szavazott meg az Európai Parlament, így már csak a tagállamokra vár. A tervezetet, amelyről már elvben megegyeztek a Tanáccsal, 589 igen szavazattal, 10 ellenében és 40 tartózkodással fogadták el. A MEPWatch adatai alapján minden magyar képviselő egyetértett a jogszabállyal, aki voksot adott le.

A kétféle anyag szabályozásával az EP közleménye szerint azokat védik, akik a zöld átállásban dolgoznak, mert főleg épületek felújításánál, akkumulátorok, szélturbinák és elektromos járművek gyártásánál használják.

Az ólomnál az 1982 óta először frissített új határértékeket a mostaniak kevesebb mint negyedére csökkentették, a diizocianátoknak való kitettségre pedig először vezettek be maximumokat.

Az ólom befolyásolhatja a termékenységet és a magzatok fejlődését, károsíthatja az idegrendszert és a vesét, illetve magas vérnyomást is okozhat. A diizocianátok a munkahelyi asztma egyik leggyakoribb okozói és allergiás reakciókhoz vezethetnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!