Kvótaliberálisnak szánták, de Putyinék megijedtek a saját statisztájuktól
2024. február 6. – 11:54
Szinte rendszerhibának tűnt, hogy az orosz elnökválasztásra bejelentkezhetett egy kívülről jött jelölt. Borisz Nagyezsgyin azonban a jelek szerint mégsem indulhat a választásokon, mert a támogató aláírásait a választási bizottság érvénytelennek találta. A választás kimenetele nem kérdéses, Vlagyimir Putyin nyer márciusban, mégis tétje van, miután ez az első szavazás azóta, hogy az elnök elindította Ukrajna elleni háborúját 2022 februárjában. Putyinnak a rendszer logikája alapján meggyőző fölénnyel kell nyernie, és az is kellemetlen lenne a Kremlnek, ha egy, a háború ellen felszólaló jelölt mérhető támogatást kapna.
Elütheti az orosz elnökválasztáson való indulás lehetőségétől a váratlanul felbukkant ellenjelöltet, Borisz Nagyezsgyint az orosz Központi Választási Bizottság (CIK). A testület hétfői bejelentése szerint az elnökjelöltséghez szükséges 100 ezer aláírás ellenőrzésekor 15 százalék szabálytalan, hiányos aláírást találtak a megengedett öt százalék helyett.
Erre hivatkozva megtagadhatják az indulását a március közepi elnökválasztáson, a végső döntést majd szerdán jelentik be. A Vlagyimir Putyin elnökkel szemben választási statiszta helyett sokak szemében egyre komolyabb alternatívaként számba vett Nagyezsgyin közölte, hogy ha nem regisztrálják őt elnökjelöltként február 7-ig, akkor a legfelsőbb bíróságon támadja meg a CIK döntését.
Jogi csata a szuverén demokráciában
A jogi küzdelem tehát még nem futott le, valójában azonban már az is meglepő a putyini rendszer ismeretében, hogy Nagyezsgyin eddig is eljutott. A magát szuverén demokráciaként meghatározó, Putyin 25. éve tartó irányítása alatt megszilárdult rezsimben a választások formális megmérettetést jelentenek – a választási kampány egyenlőtlensége mellett az eredmények manipulálására is voltak bizonyítékok a korábbi választásokon –, ahol a politikailag mérhető súlyú jelöltek egyre kevésbé kaptak lehetőséget arra, hogy akár csak startvonalhoz álljanak. Az évtizedek alatt pedig annak is megszűnt az esélye, hogy egyáltalán bárki az üldöztetés kockázata nélkül kinőhesse magát érdemi politikai hátországgal, párttal.
Aki ezt megpróbálta, az ma már vagy halott – az egykori kormányfőhelyettes Borisz Nyemcovot nyolc éve a Kreml közelében lőtték le –, vagy külföldön van, mint az orosz börtönökben 10 évet eltöltött Mihail Hodorkovszkij egykori milliárdos, vagy börtönben, mint a liberális Ilja Jasin vagy a nemzetközileg nála ismertebb Alekszej Navalnij. Az ellenzék legismertebb arca a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) mérgezési akcióját túlélte, Németországban fel is épülhetett, de visszatért Oroszországba, ahol hosszú évekre elítélték.
Nagyezsgyin indulási esélye így nem jogi, hanem politikai kérdés, és egyelőre úgy tűnik, a Kreml a biztosabb megoldást választva inkább elzárja előtte az utat, olyan jogi procedúrákra kényszerítve, amelyeknek kormányzati befolyással kialakított útvesztőiben nem lesz esélye arra, hogy igazát bizonyítsa.
Egyelőre azonban az elnökjelöltnek nincs más választása, mint a jogi út, ezt jelzi bejegyzése is, amelyben azt írta: „Megvédjük az aláírásokat. Ehhez elég 4500-at igazolnunk a 9209 érvénytelennek minősítettből.” Az említett 15 százalék nem a beadott 100 ezerből értendő, a CIK ugyanis nem vizsgálja az egészet, hanem három menetben mintákat vesz belőlük. Amennyiben a vizsgált mennyiségben haladja meg az öt százalékot az érvénytelennek minősített aláírás, akkor a jelölt nem vehető fel a jegyzékbe, a többi aláírást ezután nem is kell vizsgálni.
Kellenek a statiszták
Az nemcsak az elmúlt évtizedek tapasztalata, de a testület legutóbbi nyilatkozatai alapján sejthető volt, hogy Nagyezsgyin a CIK-ig eljutva az aláírásokon bukhat el. A választási bizottság elnökhelyettese néhány napja már arról beszélt, hogy elgondolkodtató, ha halottak vannak az aláírók között. Igaz, Nyikolaj Balujev konkrét adatokat akkor nem közölt.
Eddig három jelöltet jegyzett be a CIK Vlagyimir Putyinon kívül, mindannyian parlamenti pártok támogatásával, tehát aláírásgyűjtési kötelezettség nélkül kerülhetnek fel a szavazólapra. Ellenzéki pártokról érdemben nem lehet beszélni, még ha a választók sokszor valóban a fennálló rendszerrel szembeni protestszavazóként tekintenek is rájuk. Ilyen az Orosz Föderáció Kommunista Pártja (KPRF), amely az irányított nyilvánosságban a legnagyobb ellenzéki pártnak számít, jelöltje a 75 éves Nyikolaj Haritonov képviselőveterán, aki 1994 óta ül a parlamentben, 20 éve is volt jelölt. A pártnak ugyan van szociális kritikája Putyin felé, de a főbb politikai irányvonalat támogatja, beleértve az Ukrajna elleni háborút is.
A populista Oroszország Liberális Demokrata Pártja (LDPR) örökös elnökjelöltje, Vlagyimir Zsirinovszkij már nem él, de a helyette induló pártelnök Leonyid Szluckijtól sem várható kritika a legfőbb kérdésben, az Ukrajna elleni háborúban, amelyért a politikus Kijevet és a Nyugatot teszi felelőssé.
Ugyanez a helyzet a háborút, pontosabban az Oroszországban csak különleges katonai műveletként említhető inváziót támogató Új Emberek nevű, formálisan liberális jobbközép párt vezetőjével, Vlagyiszlav Davankovval. A 2021-ben parlamentbe jutott párt elnöke, egyben a parlament alsóháza, a duma egyik alelnöke nyugati szankciós listán van, miután maga is megszavazta a kelet-ukrajnai szeparatista államok függetlenségét, majd Oroszországhoz csatolását. Igaz, a háború kérdését jellemzően kerüli, inkább arról beszél, hogy ideje elgondolkodnia az orosz társadalomnak arról, milyen legyen az ország a háború után, hiszen mindenki békét akar. Ez azonban közvetve sem nevezhető a háborút Ukrajna ellen elindító Putyin kritikájának.
Őrület, hogy eddig engedték, de van benne rendszer
Hét további jelöltet már a jelentkezéskor elutasított a CIK, köztük a 2018-as elnökválasztáson indult Szergej Baburin egykori KPRF-es képviselőt, aki 1996 és 2007 között kétszer is volt parlamenti alelnök. Észrevehetőbb volt azonban egy 40 éves újságírónő megjelenése az aspiránsok között. Jekatyerina Duncova ugyanis kategorikusan háborúellenes beszédekkel lépett fel, demokratikus átalakulást és Navalnij szabadon engedését ígérte. Ez alapján nem meglepő, hogy végül nem kezdhetett bele az aláírásgyűjtésbe – épp ezért volt furcsa, hogy Nagyezsgyin eggyel tovább jutott.
Ő ugyanis Duncovához hasonló háborúellenes nyilatkozatokkal lépett fel, amelyek alapjaiban kérdőjelezték meg a putyini irány helyességét.
Valójában azonban a rendszernek, bármilyen formális is benne a választás intézménye, szüksége van a legitimációra. Putyin választással, nem pedig puccsal vagy polgárháborúval jutott hatalomra, köztársasági alapokon nyugvó diktatúráról van szó, jellemezte az Insider Live nevű Youtube-csatornának adott interjújában a fennálló rendet Alekszandr Baunov. A Carnegie Intézet ma már külföldön élő vezető munkatársa – többek között a Rendszer vége című, a portugál, a spanyol és a görög diktatúrák demokratikus átmenetéről szóló könyv szerzője – szerint korábban is volt nyugatos ellenjelöltje Putyinnak.
2012-ben ott volt erre Kszenyija Szobcsak, Szentpétervár néhai polgármesterének, a demokrata Anatolij Szobcsaknak, Putyin egykori mentorának a lánya, majd 2018-ban a milliárdos Mihail Prohorov. Most erre a szerepre Nagyezsgyint találták ki.
Ő ugyanis nem annyira kívülről jött ember volt, mint Duncova lett volna. Régi szereplője volt a vitaműsoroknak a maga nyugatosabb nézeteivel, 2000-től három éven át parlamenti képviselő volt az akkor még tényező Jobboldali Erők Szövetségének, majd a már inkább statiszta, a milliárdos Prohorov által alapított Igaz Ügynek a színeiben. A '90-es évek végén tanácsadója volt az akkor kormányfőhelyettes Borisz Nyemcovnak is. A fizika–matematika végzettségű, tudományos fokozattal is rendelkező, fiatalon még kutatómérnökként is dolgozó Nagyezsgyin 2016-ig oktatott is a Moszkvai Fizikai és Technológiai Intézetben, ahol tanszékvezető is volt. Így ideális kvótaliberálisnak tűnt a választásokra.
„Az egyetlen ismeretlen tényező az volt, hogyan fogadják őt a választók” – mondta az Insidernek Baunov, aki szerint a hiba itt csúszott a gépezetbe: az orosz társadalom ugyanis nem egy monolit tömb, amelynek minden tagja háborúpárti, Nyugat-ellenes és Ukrajna-ellenes, és
sokan épp Nagyezsgyinben látták meg a lehetőséget arra, hogy a jog keretein belül fejezzék ki ellenérzésüket a fennálló renddel szemben.
Azok a hosszú sorok, amelyek az elmúlt időszakban a téli hidegben is kialakultak az aláírásgyűjtéskor, jelezték, hogy a „belső disszidensek” nincsenek egyedül. Ezzel pedig Nagyezsgyin kinőtte azt a 2-3 százalékra belőtt statisztaszerepet, amelyet a rendszer ki akart osztani neki, innentől kezdve veszélyessé vált.
A stabil rendszer is meginoghat
A Kreml eközben nem felejtette el a nyári sokkot sem, Jevgenyij Prigozsin lázadását, amely hiába ért véget gyorsan, jelezte, hogy a rendszeren belül is vannak ellenfelei Putyinnak – ebből a szempontból lényegtelen, hogy nyugatos vagy az ellentétes, még radikálisabb oldalról. A Wagner-zsoldossereg vezetőjének lázadása azért volt tanulságos, mert több száz kilométert haladt Moszkva felé érdemi ellenállás nélkül, mutatva, hogy nem zár össze rögtön a védelem az elnök mögött egy határozott fellépés esetén, és ha sikeres, végül szövetségeseket is gyorsan maga köré gyűjthet. Prigozsin gépének lezuhanása, hivatalosan balesete az orosz elitnek is üzenet volt, és megoldotta egy időre a problémát, de jelezte, hogy Putyin nem dőlhet hátra.
Nagyezsgyin persze nem fegyverrel indult, de a Kreml számára a veszély nem tűnt kisebbnek, miután látható volt, hogy gravitálni kezdtek a jelölt felé az ellenzéki erők, és
beállt mögé Navalnij stábja, de támogatásáról biztosította őt Hodorkovszkij is.
Ez persze a hatalommal szemben hátrány is lehet, elítéltek és külföldi ügynököknek minősített emberek kiállása akár ürügy is lehet a hatósági fellépésre az ellenzéki jelölttel szemben, mindenesetre Nagyezsgyin személyes szimpátiáját kifejezve feléjük azt mondta, „kellemes meglepetésként” érte ez a támogatás.
Az irányított nyilvánosságban nehéz pontosan megmondani, hogy ez a támogatás mekkora, azt pedig végképp, hogy ez miként változna, ha reális jelöltet láthatnának Nagyezsgyinben a választók. A függetlennek mondható Levada Centr január 25-31. között mindössze 4 százalékosra mérte támogatottságát, igaz, kérdés, hogy a telefonban mennyien hajlandók őszintén véleményt nyilvánítani.
Mindezt látva a Kreml tehát lépett, azaz jött a CIK, amely érvénytelennek találta az aláírásokat, lehetőséget teremtve arra, hogy jogi úton iktassa ki a Kreml által kijelölt szerepre alkalmatlanná vált Nagyezsgyint.
„Nem akarom megismételni Navalnij sorsát” – mondta egy novoszibirszki kampánybeszédében Nagyezsgyin. Szerinte nyilvánvaló, hogy ha erősödik követőivel együtt az országban, regionális parlamentekben megjelenve, akkor „az állami gépezet ellene fordul”. „A legjobb módszer ahhoz, hogy az ország irányt, vezetést váltson szerintem a választás. Nem a tüntetések, nem a Majdan” – mondta, elismerve, hogy persze a választások Oroszországban „olyanok, amilyenek”. Tulajdonképpen a Kreml lépése, amely alapján várhatóan mégsem indulhat, Nagyezsgyint igazolta: „az olyan, amilyen választások” is megingathatják a rendszert.
Az ukrajnai háború valójában már elérte az orosz társadalmat. A nem hivatalos, de közvetett adatokból sejthetően 300 ezer feletti katonai veszteség – a halottakat és a súlyos sérülteket beleszámítva – valójában oroszok millióinak tette kézzelfoghatóvá a háborút, majd ezt tette a 2022 őszi részleges mozgósítás is, amely ellen tüntetések és zavargások is voltak. A háború vége nem látszik, a sorozottak egyre nagyobb számban kerülnek a frontra – ez a családokkal, rokonokkal együtt újabb olyan milliókat jelent, akik nem feltétlenül üdvözlik a katonai fellépést. Végül ott lehet az aggodalom, hogy Putyin újraválasztása után az elnök bátrabban nyúl a mozgósításhoz – bár az bizonyos, hogy az elnök ezt szeretné elkerülni, de az ukrajnai frontot továbbra sem tudja kimozdítani a patthelyzetből.
A kedvezőtlen hadi helyzet – hiába az elfoglalt területek, ez messze van az Ukrajna teljes elfoglalását célzó, két évvel ezelőtti villámháborús tervektől – viszont kockázatossá teszi a Kreml számára egy háborúellenes ellenzéki jelölt indulását, miközben Putyin továbbra sem mondhat le arról, hogy a választással legitimálja hatalmát.
A joghoz való formális ragaszkodást mutatta az is, ahogy az elmúlt 20 évben az alkotmányt fokozatosan módosították. 2008-ban még ezt sem vállalta Putyin, inkább kormányfőnek átülve kijátszotta a korlátozást, amely szerint egymás után legfeljebb két cikluson át lehetett elnök valaki. Így jött a képbe négy évre Dmitrij Medvegyev aki 2012-ig volt elnök, hogy aztán Putyin ismét két ciklusra indulhasson. Előtte azonban Medvegyev – jelenleg az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettese, az ukránellenes kirohanások legradikálisabb posztolója – elnökként még megtette azt a szívességet Putyinnak, hogy a négyéves elnöki ciklust hat évre növelte.
A 2012-ben az elnöki székbe visszatért Putyinnak ezért csak 2018-ban és most kellett megmérettetnie magát. Igaz, ezzel sorban már a harmadik ciklusa következik, de erre a már nevéhez kötődő alkotmánymódosítás adott módot: innentől valóban csak két cikluson át lehet valaki elnök – tehát megszakítás után sem térhet vissza –, azonban a módosítás azt is kimondta, hogy az az érvénybe lépéstől számít. Tehát Putyin eddigi mandátuma nem számít, így ő is indulhat kétszer: 2024-ben és 2030-ban.
A jelenlegi szabályozás alapján tehát akár 2036-ig, 84 éves koráig ülhet az elnöki székben. Ennek megvalósításában azonban Putyin sem lehet biztos, ezért is kell fellépnie rendszerének, ha a saját maga által szűkre szabott játéktérben mégis feltűnik valaki, aki egy kicsit is alkalmas arra, hogy rajta keresztül a választók kifejezzék elégedetlenségüket.
