Vészfékkel hosszabbítanák meg az ukrán agrárimport vámmentességét

2024. január 31. – 18:32

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság szerdán javasolta, hogy egy évvel hosszabbítsák meg a moldovai és ukrajnai termékekre kiszabott vámok, utóbbinál pedig a mennyiségi korlátozások felfüggesztését is. A testület szerint így segíthetik Ukrajna gazdáit, akiket az orosz invázió nehéz helyzetbe hozott.

A tojásra, a baromfihúsra és a cukorra ugyanakkor bevezetne egy vészféket. Ha az import meghaladná a 2022-es és 2023-as behozatal átlagát, automatikusan visszahoznák a vámokat.

A magyar kormány is egyoldalú tiltásokkal válaszolt a döntésre

Az EU és Ukrajna között 2016-tól alkalmaznak egy szabadkereskedelmi egyezményt, de eredetileg nem minden árura. Ezt terjesztette ki az EU tagállami miniszterekből álló Tanácsa az Európai Parlamenttel együtt az orosz invázió miatt 2022-ben, majd tavaly áprilisban ismét. A döntést ismét ennek a két testületnek kell meghoznia rendes jogalkotási eljárással. A Tanácsban ilyenkor minősített többséggel szavaznak, azaz egyetlen kormány egyedül nem tud vétózni. Egy javaslat elutasításához legalább négy országra van szükség, amelyek az uniós összlakosság több mint 35 százalékát képviselik, vagy legalább 13 tagállamot kell összeszedni.

Több keleti tagállam, köztük Magyarország arra panaszkodott, hogy a piacukon zavarokat okoztak az ukrán termékek, különösen a gabona. A kezdeti hat országból öt egyoldalú tiltásokat vezetett be az importra, csak az átmenő forgalmat engedte (Lengyelország egy ideig még azt sem). Az EU először többlettámogatás mellett ideiglenesen legalizálta a korlátozásokat, de egy önkéntes ukrán engedélyezési rendszer bevezetése után tavaly szeptemberben nem hosszabbította meg a kivételeket. Válaszul az ötből három tagállam – Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – ismét egyoldalúan folytatta az intézkedéseket.

Ha valahol közös jogot sértenek, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat, de még annak ellenére sem tett így, hogy a tagállamok többsége megkérdőjelezte a három kormány lépéseit.

Az Agrárminisztérium szerint a vészfék sem megoldás

Az Európai Bizottság ismét cserben hagyta a kelet-európai gazdálkodókat, mert a hosszabbítási javaslat mellett semmilyen megoldást nem kínál az ukrán gabonaimport okozta problémák kezelésére – közölte Nagy István. Az agrárminiszter szerint a vészfék gyakorlatilag megőrizné a háború kirobbanása óta kialakult, kizárólag Ukrajna érdekeit szem előtt tartó helyzetet.

Magyarország egészen addig fenntartja az Ukrajnából érkező termékek nemzeti importtilalmát, amíg nem születik azzal egyenértékű nemzetközi megoldás.

Nagy István szerint az európai gazdatüntetések is arra hívják fel a figyelmet, hogy az uniós termelők nem kapnak elég védelmet az EU-tól Ukrajnával szemben. A piacuk kiszolgáltatásával egy olyan helyzet áll elő, ami a mindennapi megélhetésüket ellehetetleníti.

Egy éves uniós módosítás a parlagon hagyásnál

Szerdán gazdák ezrei tiltakoztak traktorokkal Brüsszelben, és a tervek szerint csütörtökön is folytatni fogják a megmozdulást, miközben az uniós állam- és kormányfők a városban találkoznak. Több mint ezer olasz mezőgazdasági termelő és állattenyésztő indult el Brüsszelbe az európai unió agrárpolitikája elleni tüntetésre, és traktoraikkal készek bevonulni Róma városába is. A gazdák szerint el kell törölni azt a támogatásokért cserébe elvárt rendelkezést, ami előírja, hogy a termőföldek négy százalékát bevetetlenül kell hagyni a talaj egészségének helyreállítása miatt, írta az MTI.

Az Európai Bizottság az ukrán vámmentesség javaslatával egyszerre bejelentette, hogy a parlagon hagyási követelményt egy évvel halasztják. A testület közleménye szerint ez az első lépés, hogy a gazdák bevételi problémáira megoldást találjanak, amit számos tagállam kért.

A parlagon hagyás az egyik feltétel ahhoz, hogy a gazdák támogatásokat kaphassanak az uniós agrárpolitikából. A követelményt ideiglenesen ki lehetne váltani azzal, ha a földek hét százalékán például nitrogénmegkötő növényeket, mint lencsét vagy borsót ültetnek, ráadásul gyomirtókat sem lehet azon a területen használni. Az Európai Bizottság szerint ugyanakkor a tíz hektár alatti gazdáknak jellemzően amúgy sem kötelező a parlagon hagyás a támogatásokhoz.

A módosításról a tagállamoknak kell dönteniük, de év elejétől visszamenőlegesen lépne életbe.

Ariel Brunner, a BirdLife Europe igazgatója szégyennek nevezte az Európai Bizottság „megfutamodását”, ami szerinte többek között rontani fog a biológiai sokszínűségen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!