Összuniós kártyát vezetnének be a fogyatékkal élőknek

2024. január 17. – 12:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Parlament szerdán elfogadta az álláspontját az európai kártyáról, amelyet a fogyatékkal élőknek vezetnének be. A testület közleménye szerint a dokumentumot ingyenesen igényelhetnék a jogosultak és az EP 60 napos határidőt szabna a kiadására, a parkolókártyára pedig 30 napot.

A képviselők azt szeretnék, hogy a két dokumentumot ingyen és nem csak kártyaként, hanem digitálisan is kiadhassák. Az igénylés feltételeit mindenkinek elérhető formában, így nemzeti és nemzetközi jelnyelven, Braille-írással, könnyen érthetően tegyék közzé. Az információkat egy közös weboldalra tennék.

Az EP azt is szeretné, hogy a kártya tulajdonosai a státuszuk hivatalos elismeréséig is ideiglenes védelmet kapjanak, ha egy másik tagállamba mennek tanulni vagy dolgozni, így hozzáférhessenek a helyi szociális támogatásokhoz.

Lucia Ďuriš Nicholsonová, a javaslat európai parlamenti felelőse szerint a kártya nem csak egyszerűen az utazásokat tenné könnyebbé, hanem minden európainak valóra váltaná a személyek szabad mozgásának alapelvét.

Az EP-nek még a tagállami Tanáccsal is meg kell egyeznie a jogszabályról, az egyezkedés várhatóan január végén kezdődik. „Reményeink szerint így még a júniusi európai parlamenti választások előtt az EP plenáris ülése elé kerülhet az új jogszabály” – írta Facebookon néhány napja Kósa Ádám. A siket fideszes képviselő szerint

„hamarosan tehát valóság lesz a kártya, amely az EU összes országában igazolni fogja a fogyatékossági státuszt és minden EU-s országban érvényes parkolási kártyát használhatnak majd a jogosultak. Ez jelentős segítség lesz a fogyatékossággal élő személyek számára, akik így szabadabban mozoghatnak majd az EU-n belül.”

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!