Kulcsfigurát öltek meg a Hamász elleni globális hajtóvadászatban

Amikor október 7-e délelőttjére világossá vált, mekkora pusztítást okozott és nemzetbiztonsági lyukat ütött Izraelben a Hamász a közel 1200 halálos áldozatot követelő terrortámadásaival, a zsidó állam politikai és katonai vezetői egyöntetűen megfogadták, hogy megsemmisítik a terrorszervezetet, és likvidálják vezetőit.

A megindult válaszcsapásokban és szárazföldi műveletben szűk három hónap alatt a Gázai övezet jelentős része megsemmisült, a Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztérium szerint összesen több mint 22 ezer ember halt meg. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint több ezer terroristával végeztek, alagutakat számoltak fel, de az izraeli hadsereg hiába fésülte át az enklávét, a Hamász kulcsembereit nem sikerült megölnie vagy elfognia.

A naponta kiadott fenyegető közlemények ellenére az izraeli hírszerzésnek sem Jahjá Szinvárt, a szervezet gázai vezetőjét, sem Mohamed Deífet, a Hamász katonai szárnya, az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigád parancsnokát nem sikerült felkutatnia.

A Hamász egy igen kiterjedt és összetett szervezet; tevékenysége sem korlátozódik a Gázai övezetre. Politikai szárnyának vezetősége Katar, Libanon és Törökország vendégszeretetét élvezi, gazdasági érdekeltségei is Kartúmtól Isztambulig terjednek.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök november 22-én be is jelentette, hogy utasította a Moszad hírszerző ügynökséget, kezdjen el dolgozni az emigrációban élő Hamász-vezetők likvidálásán (majd rá jellemző módon ígéretet tett Katarnak, hogy az emírségben élő palesztinokkal kivételt tesz), Joáv Gallant védelmi miniszter pedig kijelentette, hogy „a Hamász vezetőinek napjai meg vannak számlálva”. Decemberben kiszivárgott egy hangfelvétel, melyen a Sin Bét izraeli belbiztonsági szerv igazgatója izraeli parlamenti képviselőknek ecseteli, hogy végezni fognak a Hamász vezetőivel „Gázában, Ciszjordániában, Libanonban, Törökországban, Katarban, mindenhol”.

Egy ilyen globális hajtóvadászat nem is tűnt üres fenyegetésnek, hiszen Izrael 1972, a müncheni terrortámadás utáni megtorló művelet óta óriási gyakorlatot szerzett a külföldre települt palesztin terroristák, politikusok és létesítmények változatos módon történő megsemmisítésében.

18 évet ült börtönben, 5 év alatt a Hamász vezetői közé került

Az első ilyen magas rangú áldozatra január második napjáig kellett várni. Kedd este ugyanis robbanás rázta meg Libanon fővárosa, Bejrút egyik déli negyedét. Hamar kiderült, hogy egy lakóház harmadik emeletén található lakás robbant fel, benne hét Hamász-taggal, köztük három vezető tisztségviselővel. Samir Findi a Hamász libanoni tevékenységeit felügyelte, és ő tartotta a kapcsolatot a Vörös-tengeren a dróntámadásaikkal és szabotázsakcióikkal komoly zavart keltő jemeni húszi gerillákkal. Azzam al-Akra pedig a Hamász ciszjordániai akcióiért felelt.

Az első számú célpont azonban Száleh al-Arúri, a terrorszervezet politikai szárnyának helyettes vezetője, katonai szárnyának egyik alapítója, a Hamász de facto ciszjordániai vezetője volt.

Az 57 éves Arúrit a nyolcvanas években a Hebroni Egyetem hallgatójaként csapta meg a politikai iszlamizmus szele. Már 1987-es alapítása idején csatlakozott a Hamászhoz, azonban 1992-ben egy izraeli bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, és az elkövetkező 18 évet rácsok mögött töltötte. Ez azonban nem akadályozta a politikai tevékenységét, ugyanis a Hamász egyik legfontosabb bázisát mindig is a palesztin bebörtönzöttek jelentették. Arúri végül 2011-ben szabadult ki, amikor Izrael több mint ezer foglyot – köztük veszedelmes terroristákat – engedett szabadon egyetlen izraeli túsz, Gilád Salit tizedes szabadon engedése fejében.

Arúri szabadlábra kerülése után a Hamász egyik kulcsfigurájává vált; az izraeli hatóságok más terrortámadások mellett az ő rovására írták három izraeli tinédzser 2014-es elrablását és meggyilkolását. A ciszjordániai hálózatot előbb Damaszkuszból, majd Katarból, végül Bejrútból működtető Arúrinak a Hamász nemzetközi kapcsolatrendszerének működtetésében és fejlesztésében is kulcsszerepe volt. Érdemeit 2017-ben a szervezet azzal ismerte el, hogy Iszmáil Hánije politikai főtitkár helyettesévé választotta.

A Hamász három hónappal ezelőtti terrortámadásának napján a katari Dohában lefilmezték, ahogy főnökével együtt imádkozik a gázai határkerítést áttörő terroristák sikeréért. Október 7-e után a Hamász nem hivatalos nemzetközi szóvivőjévé lépett elő, többször is nyilatkozott a katari al-Dzsazíra hírtelevíziónak, de fontos szerepet tulajdonítanak neki a novemberi túsztárgyalásokban is. Október 31-én az izraeli hadsereg demonstratíve lerombolta Arúri Ramallah közelében álló házát (melyet egyébként évek óta nem használt).

A Hamászra mért sebészi pontosságú csapásnak nevezték

A libanoni hatóságok azonnal egy izraeli dróntámadásnak tulajdonították a robbanást, Izrael viszont a külföldi akcióinál megszokott módon nem kommentálta az eseményt – azonban ugyancsak a megszokott módon a sajtón keresztül utalt arra, hogy célzott likvidálás történt, izraeli politikusok pedig közösségi oldalaikon ünnepelték az akciót.

„Izrael nem vállalta a felelősséget ezért a támadásért. De bárki hajtotta végre az akciót, az biztos, hogy nem Libanon ellen irányult. Nem is a Hezbollah ellen. Aki ezt tette, az sebészeti pontosságú csapást mért a Hamászra” – fogalmazott üzenetében Mark Regev, Netanjahu vezető tanácsadója egy interjúban. Elemzők és egy amerikai tisztviselő is arról beszélt, hogy Izrael hajtotta végre a bejrúti csapást.

Haszán Naszrallah, a Hezbollah síita terrorszervezet/politikai párt/bűnszervezet/árnyékállam főtitkára – aki pont szerdán találkozott volna Arúrival – bosszút esküdött, Libanon ideiglenes kormányfője, Nadzsíb Mikati pedig élesen elítélte Izraelt, mely szerinte „exportálni akarja gázai kudarcait”, és bele akarja sodorni Libanont a háborúba. A libanoni külügyminiszter azt mondta, remélik, hogy a feszültség nem nő tovább, amennyiben „Izrael nem tesz további káros lépéseket Libanon ellen, mint amilyen ez volt”.

Naszrallah szerdán este aztán hosszú tévéüzenetében nem beszélt direkt megtorlásról. Azt mondta azonban, hogy Izrael elrettentési képességei „összeomlottak” az október 7-i támadás következtében, és a nagyszabású terrorcselekmény „új frontokat” nyitott, a jemeni húszik példája is mutatja, hogy a Hamász szövetségesei nem félnek többé. Naszrallah állítása szerint az izraeli–libanoni határon zajló harcok – ahol rendszeresek az oda-vissza átlövések – „kiszámított módon” folynak, de óva intette Izraelt attól, hogy háborút indítson Libanon ellen, mert abban „nem lesznek se szabályok, se irányelvek”, és „Izraelnek nagyon-nagy árat kell fizetnie”.

Bejrút hagyományosan könnyű célpontnak számít az izraeli légierő számára; a felekezetileg és politikailag is igen széttagolt Libanon pedig nem rendelkezik olyan légvédelemmel, mely képes lenne megállítani az izraeli csapásokat. A síita felekezetűek által dominált Dahíja negyedét Izrael a 2006-os háborúban is támadta, később szunnita frakciók célpontja is volt. A városrészről – pontosabban a 2006-os libanoni háborúban elszenvedett bombázásokról – kapta a nevét az a hírhedt izraeli katonai doktrína, melynek értelmében minden, Izraelt érő támadást sokszorosan, a támadás kiindulópontját övező civil létesítményeket sem kímélve kell megtorolni.

A magas rangú palesztin célpontok elleni likvidálások fontos elemeit képezik az Izrael által a Hamász – és a pusztítást elnézve bizonyos mértékig a teljes palesztin lakosság ellen – megindított bosszúhadjáratának, azonban kétséges, mennyire lehet 2024-ben is kivitelezni egy posztmünchenihez hasonló átfogó akciósorozatot.

A Hamász egyes állami támogatói, különösen Katar, jóindulatára Izraelnek ugyanis nagy szüksége van mind az újabb túszok tárgyalásos úton való kiszabadításához, mind pedig egy háború utáni rendezéshez. A célzott likvidálás diplomáciai hátulütőit jól mutatja, hogy

arab források szerint a Hamásszal amúgy kevéssé szimpatizáló Egyiptom Arúri halálának hírére a háttérben azonnal felfüggesztette közvetítői tevékenységét a gázai háborúban.

A merénylet másik nem kívánt következménye lehet az izraeli–libanoni határon október 7-e óta zajló fékezett habzású konfliktus eszkalációja. Annak ellenére, hogy a Hezbollah 2006 óta gondosan ügyel brutális fenyegetéseinek valóra nem váltására, a politikában pont az ilyen pofonok hatására szoktak elszabadulni az addig mederben tartott indulatok.

A helyzetet pedig még feszültebbé teszi, hogy szerdán két robbanás is volt a Forradalmi Gárdát vezető egykori iráni tábornok, Kászim Szulejmáni kermáni síremlékénél, amelyeknek az iráni állami média szerint 103-nál is több halálos áldozata volt. Az iráni állami média egy helyi tisztviselőt idézett, aki szerint még nem világos, hogy gázpalackok robbantak-e fel vagy terrortámadást történt a megemlékezésen. Ugyanakkor Kermán tartomány egyik tisztségviselője szerint terrortámadás okozta a robbanásokat.

(A szövegben szereplő linkek mögötti információkon túl a cikkhez a Times of Israel, az al-Dzsazíra, a Guardian és a Reuters értesüléseit használtuk.)