Orbán Szarajevóba látogatott: Az EU-nak nagyobb szüksége van a Balkánra, mint fordítva

2023. június 22. – 14:28

Másolás

Vágólapra másolva

Bosznia-Hercegovinába látogatott Orbán Viktor, írja az MTI. A miniszterelnök találkozott Borjana Krišto bosznia-hercegovinai kormányfővel, de várhatóan egyeztetni fog az országot képező két államrész vezetőjével: a bosnyák-horvát föderációt vezető Nermin Nikšić miniszterelnökkel, és Milorad Dodikkal, a boszniai Szerb Köztársaság elnökével.

„Magyarország a Balkán és Bosznia-Hercegovina gyors európai uniós tagságát támogatja” – hangsúlyozta Orbán a csütörtöki miniszterelnöki találkozó után – „Az Európai Uniónak most nagyobb szüksége van a Balkánra, mint fordítva.”

Utóbbi gondolat egyébként igen hangsúlyos a kormányfő napirendjében az elmúlt napokban, Orbán ugyanis több nyugat-balkáni országba is ellátogatott: a hétvégén Albániából jelentkezett be, a hét elején pedig Szerbiában járt, ahol együttműködési megállapodást írt alá Aleksandar Vučić szerb elnökkel.

Orbán a szarajevói látogatásán is kiemelte, hogy szerinte az ukrajnai háború felértékeli a Balkán szerepét, mert „ez Európa utolsó jelentős erőforrás-tartaléka”. Azt a miniszterelnök nem fejtette ki, milyen erőforrás-tartalékot ért ezalatt.

„Az EU-nak minden dinamikára szüksége van, mert most versenyképesség-vesztésben van, és ezt a folyamatot meg kell fordítani” – tette hozzá Orbán, de ennél a gondolatnál is lemaradt, hogyan fordíthatná meg a valóban létező versenyképességi rizikót az, ha az unió felvenné tagállamai közé a gazdaságilag gyenge, életszínvonalában elmaradott, politikailag bizonytalan és jogállamiságukban is instabil nyugat-balkániakat.

Mindenesetre Orbán és boszniai kollégája is „jónak” minősítette a két ország együttműködését, és a magyar fél jelzéseket vár Szarajevótól arra vonatkozóan, mely ágazatokban lenne még szükség magyar jelenlétre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!