Orbán hiába kérte Vučićtól három elfogott koszovói rendőr elengedését

2023. június 20. – 18:08

Orbán hiába kérte Vučićtól három elfogott koszovói rendőr elengedését
Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden közös kormányülést tartottak Szerbia és Magyarország állam- és kormányfői, valamint miniszterei a vajdasági Palicson. A két ország vezetése olyan kétoldalú megállapodást is aláírt, amely többek között a határvédelem, a két ország közötti határátlépés, a közlekedés és az energiabiztonság kérdéseiről szólt.

Orbán Viktor tömör beszédet tartott az aláírásokat követő sajtótájékoztatón. „A te telkedet a szomszéd telek értéke befolyásolja, ezért a magyaroknak egy boldog Szerbia az érdeke” – hangsúlyozta rekedt hangon a miniszterelnök. Azzal folytatta, hogy meglátása szerint a két ország DNS-ében vannak közös dolgok, úgymint a szabadság, függetlenség iránti elkötelezettség, ami remek táptalajt tud képezni a szerb–magyar barátságnak. Orbán szerint éppen a két ország közötti vallási, politikai és gazdasági különbségek kovácsolnak még jobban össze. „Törekedjünk arra, hogy minél több állammal együtt tudjunk működni” – mondta arra utalva, hogy Magyarországot az Európai Unióban rendszeresen kritika éri gazdasági kapcsolatai miatt.

A koszovói események mentén Orbán Viktor elfogadhatatlannak nevezte a nemzetközi politikai közösség részéről azt, hogy egy alig 4 százalékos részvételű választás legitim legyen.

Április végén több észak-koszovói településen helyhatósági választást tartottak, amit bojkottálták a térségben jelentős többséget alkotó szerbek, majd mikor az alacsony részvétel mellett megválasztott új albán polgármestereket beiktatták, erőszakos zavargások törtek ki. Ezekben magyar KFOR-katonák is megsérültek, több koszovói szerbet pedig őrizetbe vettek. Arról a Telex itt írt korábban, hogy miért tekinthető a magyar külpolitika kudarcának az eset, itt pedig podcastban foglalkoztunk a helyzet hátterével.

Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Orbán Viktor a keddi sajtótájékoztatón egy, a zárt ajtók mögött már előkerült kérését ismét tolmácsolta a szerb államfő felé, miszerint a múlt héten a határmenti részen elfogott három koszovói albán rendőrt ne tartsák tovább fogva. Szerinte mindez elősegítené Szerbia nemzetközi politikai helyzetét. A belgrádi és a pristinai vezetés különböző helyszínt adott meg a letartóztatások helyeként, és egymást vádolja az ügyben.

A sajtótájékoztató végén szerb részről az állami televízió rákérdezett, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök hajlandó-e megfontolni Orbán kérését a koszovói rendőrök ügyében. Vučić elutasította a vádakat, melyek szerint a három koszovói albán rendőr embertelen körülmények között lenne fogvatartva, mint ahogy szerinte azt a nemzetközi média hangsúlyozza, majd végül kijelentette, hogy majd akkor hajlandó tárgyalni, ha elengedik a letartóztatott szerbeket.

Magyar részről csak az M1 kapott lehetőséget, és arra kérdezett rá, hogy pontosan mi a terve a két ország vezetésének a demográfiai problémák kezelésére. A választ Novák Katalin köztársasági elnök adta meg: szeptemberben demográfiai konferenciát tartanak Budapesten, ahová a szerb vezetést is várják, és majd ott fognak konkrétumokról egyeztetni.

Tucatnyi megállapodás

Az esemény elején Novák és Vučić aláírták a magyar–szerb Stratégiai Együttműködési Tanács megalapításáról szóló dokumentumokat, majd a két ország eredményes kapcsolatépítésének jegyében egy tucat közös munkacsoportot is felállítottak. Magyar részről Szijjártó Péter külügyminiszter írt alá dokumentumot egy Szerbia és Magyarország között kialakítandó kőolajvezetékről, a minősített adatok cseréjéről és védelméről, a két ország közötti vasúthálózat fejlesztéséről, illetve egy, a magyar Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és a szerb kormány belügyminisztériuma közötti megállapodás létrejöttéről.

A kormányközi védelmi megállapodást Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a szerb védelmi miniszter, a mezőgazdaság és az élelmezés terén történő megállapodást pedig Nagy István agrárminiszter és a szerb mezőgazdasági miniszter írták alá. Közúti infrastruktúra fejlesztéséről Lázár János építési és közlekedési miniszter és a szerb építési-közlekedési miniszter írt alá.

Az elektronikus adatcseréről és a vámokról szóló szándéknyilatkozatot Varga Mihály és a szerb vámhivatal igazgatója szignózta. Egy közös gázkereskedelmi vállalat létrehozásáról szóló szerződést pedig az MVM igazgatója írt alá magyar részről.

A magyarok mindig megadják a tiszteletet

Az aláírások utáni sajtótájékoztatót Vučić nyitott meg, és már a legelején leszögezte, hogy Szerbia meg akarja tartani a katonai függetlenségét, és nem kívánnak belépni a NATO-ba. „Tegnap este nagyon sokáig beszélgettünk Viktorral arról, hogy hogyan lehetne megvédeni az országainkat és a népünket” – mondta Vučić, aki a Szerb Köztársaság nevében kifejezte háláját Magyarországnak az energetikai segítségért, mert a magyarok segítettek gázt árulni, így nem kellett a szerbeknek tartalékokhoz nyúlni. „560 millió köbméter tartalékgázunk van, ami nagyon jó, és ezt nagymértékben a szerb–magyar barátságnak köszönhetjük.”

Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Szerinte létfontosságú projektekről beszélgettek, a tervek szerint Európa legmodernebb határátkelőhelyét fogják kialakítani, hogy ne legyenek kilométer hosszú sorok a határoknál. Kitért arra is, hogy a hétfő óta tartó, zárt ajtók mögötti tárgyalásokon tizenkét munkacsoport felállításában állapodtak meg számos területen, a sertéshús-feldolgozástól a málnaexporton keresztül a vasútépítésig, az energetikával bezárólag. Az elnök arról is beszélt, hogy

Újvidék és Magyarország között kőolajvezetéket fognak építeni az elkövetkező években, ezzel is szorosabbra fűzve a két ország közötti támogató viszonyt.

„A lényeg a bizalom. Hiszem, hogy a magyarok a szerbek mellett állnak, és ez természetesen kölcsönös. Olyan barátokra mindenkinek szüksége van, aki a legnehezebb időben is mellettünk áll, és Magyarország ilyen barát” – szögezte le a szerb államfő. Emellett arról is beszéltek, hogy szállodaépítések fognak kezdődni Palics térségében, hogy ez a terület legyen az egyik legnépszerűbb üdülőhely Közép-Európában. Az elnök azt is kijelentette, hogy az egyre szorosabbra fűzött országközi kapcsolat sikere számára az a biztosíték, hogy szerinte a magyarok mindig ki tudták mutatni a tiszteletet a szerbek felé.

Novák Katalin együttérez

A magyar köztársasági elnök számára „örömteli itt lenni, egy szomszédos baráttal együtt lenni. Barátokkal együtt sírunk, együtt nevetünk” – mondta a szerb–magyar kapcsolatokról. Az elmúlt hetekben történt szerbiai iskolai lövöldözésekkel és áradásokkal kapcsolatban Novák együttérzését fejezte ki a magyarok nevében, és leszögezte, hogy az érdekük, hogy békésen rendezzék a koszovói helyzetet is.

„Tevékenyen vagyunk barátok” – mondta a Magyar–Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács megalakulásával kapcsolatban, kiemelve az intézmény nevéből a stratégia szót, mivel nem egy taktikai kapcsolatként, hanem hosszú távú együttműködésként tekint a szerződéskötésre.

Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Három fontos témát emelt ki: elsőként az orosz–ukrán háborúról beszélt, és újfent hangsúlyozta, hogy a magyarok és Európa számára a legfontosabb a mielőbbi békekötés, de azt is leszögezte, hogy a háború nem vonhatja el a figyelmet a nyugat-balkáni térségről sem. Szerbia EU-s csatlakozásának kérdéséről is beszélgettek az elmúlt napokban az állam- és kormányfők, mivel az ország már tizennégy éve nyújtotta be az uniós csatlakozási kérelmet, tizenegy éve kapta meg a tagjelölti státuszt, és már kilenc éve folynak a csatlakozási tárgyalások.

A második téma a közös határ kérdése volt, amellyel kapcsolatban a köztársasági elnök kijelentette, hogy „szeretnénk könnyíteni a határátlépést, szegediként azt maximálisan át tudom érezni, hogy milyen órákon keresztül a határnál várakozni”. A harmadik téma arról szólt, hogy minden erejükkel küzdenek a népességfogyás ellen, a magyar államfő pedig kihangsúlyozta, hogy szerinte a kormány családpolitikája jól működik, ezért – mivel Szerbia is hasonló demográfiai gondokkal küzd – a felek megosztják a tapasztalatokat egymással a témában.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!