Szabad Európa: Júliusra átengedheti az Országgyűlés a svéd NATO-csatlakozást

2023. június 12. – 16:47

Másolás

Vágólapra másolva

A júliusi NATO-csúcsra a török és a magyar parlament is jóváhagyhatja Svédország NATO-tagságát, írja a Szabad Európa kormányzati forrásokra hivatkozva. Az észak-atlanti szövetség legutóbbi bővítését ratifikáló javaslatot még tavaly júliusban nyújtották be az Országgyűlésnek. A kormány ugyan nagyon szerette volna, hogy elfogadják a javaslatot, de a Fidesz-frakciónak kétségei támadtak – történetesen épp azután, hogy Törökország a kurdok és belpolitikai ellenfelei elleni fellépést követelt a két országtól. A finn csatlakozást a magyar parlament végül megszavazta – a képviselőcsoport két nappal Törökország után jelentette be a támogatását –, de a svédeké azóta is húzódik. A javaslaton feltűnően hosszú ideje ülnek a képviselők.

A Szabad Európa szerint a jövő hónapban véget érhet a várakozás, mert

  • július 11-12-én NATO-csúcsot tartanak;
  • és addigra a lap egy kormányzati forrása azzal számolt, hogy megegyeznek a törökök a finnekkel, így már „elfogyna a levegő” a magyar ellenkezés körül;
  • és véget ér a soros svéd elnökség az Európai Unió Tanácsában, a halogatásban pedig szempont volt, hogy ezen keresztül Stockholm „ne kövessen el ellenünk valami galádságot”. Az uniós miniszterekből álló döntéshozó testület foglalkozik például a magyar kormánnyal szemben indult „hetes cikk” szerinti jogállamisági eljárással.

A parlamenti ülésszakot nemrég meghosszabbították július 7-ig, így addig még lenne esély a javaslat elfogadására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!