Uniós biztos: Továbbra is fennáll Magyarországon az európai értékek megsértésének veszélye

2023. május 30. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

Vera Jourová uniós biztos szerint továbbra is fennáll az európai értékek szisztematikus megsértésének veszélye Magyarországon, ezért szükség van a hetes cikk szerinti eljárás folytatására, írta az MTI.

Jourová a tagállamok általános uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozása után azt mondta, hogy az eljárás addig nem áll le, amíg az aggodalmakat kiváltó problémák fennállnak, ameddig az Európai Bizottság által megkövetelt eredményeket Magyarország nem teljesítette. Az aggodalmak pedig továbbra is fennállnak Magyarország esetében.

Az uniós bizottság semmiféle előrelépést sem lát egyebek mellett a választásokra vonatkozóan, az ombudsman és a közszolgálati média függetlenségének biztosítására tett javaslatok teljesítése terén. Magyarországnak továbbá teljesítenie kell a megkövetelt szupermérföldköveket a helyreállítási források lehívása érdekében, hangsúlyozta.

Jourová szerint a hetes cikk szerinti eljárás fontos eszköz az EU kezében, ugyanis erősödik a bizonytalanság és a bizalmatlanság a tagországok között. Az eljárás keretében folytatott meghallgatás pedig lehetőséget biztosít az érintett tagállamoknak a helyzet tisztázására.

Az Európai Parlament 2018 szeptemberében fogadott el állásfoglalást, amelyben azt javasolta, hogy a tanács az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg, hogy Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az EU alapértékei.

Egy azzal összefüggésben feltett kérdésre, hogy az Európai Parlament a héten olyan indítványról vitázik, majd pedig szavaz, amely meg kívánja akadályozni, hogy a 2024 második félévében Magyarország töltse be a soros uniós elnökséget, Jourová azt válaszolta: az Általános Ügyek Tanácsának vitatémái között nem szerepelt az EP indítványa. Az Európai Bizottság az uniós szerződések szerint fog eljárni, mondta a biztos.

A tagállamok EU-ügyi miniszterei keddi brüsszeli ülésükön nem tárgyaltak arról, Magyarország alkalmas-e rá, hogy 2024-ben betöltse az Európai Unió soros elnöki tisztségét, írta a Népszava.

A lap az információt Jessica Roswell svéd tárcavezetőtől kapta. A politikus azt közölte, hogy az elnöknek az kormányokból álló EU Tanácsot és a tagállamokat kell képviselne, amelyek elvárják a tisztség viselőjétől, hogy érdekeik becsületes közvetítője legyen.

Minden jel szerint a 27 tagállam egyelőre nem kívánja napirendre tűzni a témát, több miniszter is azt mondta újságíróknak, hogy nem éreznek késztetést a téma megvitatására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!