Kirúgták az izraeli védelmi minisztert, aki veszélyesnek nevezte a vitatott reformtervezetet

2023. március 26. – 22:07

Kirúgták az izraeli védelmi minisztert, aki veszélyesnek nevezte a vitatott reformtervezetet
Fotó: Gil Cohen-Magen / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Távoznia kell az eddigi izraeli védelmi miniszternek, Joáv Gallantnak, miután szombat este azt nyilatkozta, hogy az elmúlt hónapokban komoly tiltakozásokat előidéző igazságügyi reformtervezet „azonnali és valós veszélyt” jelent az állam biztonságára – írja a BBC.

Gallant szombaton arról beszélt, hogy az izraeli hadsereg számos tagja csalódott és dühös a tervezet miatt, méghozzá korábban sosem látott mértékben. Ez korábban ki is ütközött már, március elején az izraeli légierő több tartalékos vadászpilótája is tiltakozást jelentett be az igazságszolgáltatási rendszer átalakítása ellen, konkrétan megtagadták a soron következő gyakorlaton való részvételt.

Ennek fényében nem meglepő, hogy Gallant aggódik a kialakult helyzet miatt, és a kormányzó Likud párt több tagja is egyetértett vele. Mások viszont rögtön a lemondását követelték, és a jelek szerint Netanjahu is közéjük tartozott. Az izraeli ellenzéket vezető Jaír Lapid a miniszter menesztéséről azt mondta, a kormány újabb mélypontra süllyedt, és hozzátette, Netanjahu kirúghatja Gallantot, de a valósággal vagy az őrültségük ellen tiltakozó néppel nem teheti meg ugyanezt. Néhány napja egy másik furcsa döntés is született, akkor

az izraeli parlament elfogadott egy új törvényt, amely megakadályozná, hogy a miniszterelnököt a főügyész alkalmatlannak nyilváníthassa hivatalának betöltésére.

Az igazságügyi reformtervezet miatt hónapok óta zajlanak már a tüntetések Izraelben. Egy március eleji megmozduláson azt skandálták a tiltakozók, hogy Izrael nem Magyarország, egy tel-avivi tüntetés legnagyobb transzparensén pedig Orbán Viktor is feltűnt Khomeini ajatollah, Erdoğan, Netanjahu és Putyin mellett. Március 12-én, az eddigi legnagyobb megmozduláson több százezren vonultak utcára a reformtervezet ellenzői közül. A teljes csomag tartalmától és arról, miért vinné illiberális demokrácia irányába az országot, itt írtunk részletesen. Netanjahu az aggályokra nemrég azt mondta: Izrael liberális demokrácia, és az is marad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!